bolonyibence blogja

Boldogság, szeretet, tiszta kék ég,

ha nem esik az eső, napsütés még,

képes börödet enyhén barnitani,

nem csak a szoli, mert ez egészségre,

jól nem tud hatni.

Rozsdás levelek, lassan földre szálnak,

vastag takarot teritnek gombának.

Mokusok mogyrot, betároltak,

medve, sün, állomban, vágyban.

A vidéki ember, sok fát felvágot,

hogy mien lesz a tél, csak ép találgat.

Örök zőld fa csak a égre néző fenyö,

tüskét azért cserél mert ez kötelező.

Gyerekek, várják a havat,

hoemberrel bucsúztatnak nyarat.

Korcsolypályát már elkészitették,

kipirult arcal, hokiznak, siklanak.

Jöhet a mikulás hatalmas puttonnal,

tele ajándékkal, ezüst virgácsokkal.

Szárnysuhogással jönek angyalok,

ajándékot hoznak annak aki jo volt.

Utolsó napján, bucsuzik az év, 

bort, buzát békességet, kék eget.

Nem ciripel tücsök, állomba merül,

mély álmában, szimpadon hegedűl.

Boldogan fellépne a Milánói szkálába,

szmokingban, frakban, igazi gálában.

Száz tagu zenekar, járja a világot,

így mutatja művészetét, mert a magyar....

Mága Zoltán, csoda hegedűje,

hirdeti világban, müvészi világban.

Lisz, Erkel, Bartok és Kodály,

hirdeti világnak, ez a magyar táj.

Népdalok, zongora művek, operettek,

keringnek énekelve, művészetünkez hirdetve.

Ez lesz mi csak a miénk, a világban,

ejt mindenkit egy csodás palótában. 

Még sötét az éj, de már elmult éjfél,

farádt még a hóld,és ezért ásit.

Ő csak a nap tükre, z éjszakába,

mocorog a szú, az odvas fába.

Sikolt a kuvik, egérre vadászik,

sok rajta a tól,ezért nem fázik.

Szalad az iron, fehér papiron,

zenét szerző ember, vidám dallamon.

Valamikor Haendel és Bach,

fugákat  tokátákat írtak,

Jól temperált zongorára,

zongorára, csembalorra.

Szimfoniák ideje Hajdnél kezdödőtt,

fojtatta ezt Mozárt, majd Bethoven.

Sors szimfonia, öröm óda, csoda,

Für Elize, a szerelem dalnoka.

Jöt aztán utána a mesés romantika,

Chopin, Subert, Shuman foradalma.

A hatyuk tava, kiálitás képei,

Liszt Ferenc, és egy sor rapszodia.

XX század, Bartok és Kodály,

áldot korszak, mely zenéje nem fáj.

Kékszakálu herceg, királyfia fábol,

képviseli kulturánkat az örök világból.

Debussy tengere, Ravel boleroja,

balkezes koncertje, az igazi csoda.

Csodás müveket alkottak ők ketten,

pedig sosem hittek a szelemekben.