bolonyibence blogja

Erdö szélén, vadrozsákat leltem,

egészséges tövekből, 12 kivettem.

Haza vittem, elültetem, megfogantak szeretetben,

mivelhogy gyökerük erös, ebben nem kételkedtem.

Hagyom had vaduljanak, kertemben uralkodva,

mind a borostyán a vad erdőben, vadonban.

Gyilkos növény mert ha fára magassan felmászik,

megöli azt, és tartooszlopnak, annak még jónak.

Az emberi selejt is igy élösködik,

becsületes emberek véréből táplálkozik.

Túl élnek mindent és mindenkit,

romlot emberek ők de ez nem számit.

Aki a háborut szereti, a békét megveti,

gazdagon él, élösködik, de a családja,

jól él és ennél semi sem fontosab,

az ilyen gyom mindrnt túl él és egyre gazdagab.

Boldog emberek, végre pihenhetnek,

egész héten korán kelnek, szenvednek.

Minden napról napra drágul, főleg az élelem,

regelire szinte semit sem eszem.

Két káve, cigivel, mert utánna rohannom kel,

dugóba kerülvé, sajnos késnem megint és szid.

A főnöknek jó mert gyalogszerrel csak 10 perc,

de már idegbeteg, és a port rajtad veri el.

Ebédszünet, félóra, hideg a leves,rágos a hus,

a kenyér enyhén penészes de nekünk enyi.

Vissza a gájára, mert ott mindenki rabszolga,

munka végén indulhatsz végre haza.

Vasárnap, ebéd után boldog szieszta,

gyerekeid elmentek moziba.

Egymáshoz simulhat a házaspár,

egy-két óra boldogság ami rájuk vár.

Vacsoránál kipirult arcal boldog gyerekek,

mesélik a filmet, átszellemülten.

Esti mese, fogmosás, pizsama osztás,

utánna csodás álmodotás.

Feljön a hold, sápadt ábrázattal,

felhötlen éjszaka, millió csillaggal.

Esthajnal csillag az első, jelentkező,

nem takarja semmi, alatta temető.

Aki születik, az éljen boldogan,

mert minden nap egyedi, meg nem ismételhető.

Egyszer elmerülünk a sötét éjszakába,

hanvaink pihennek egy szép kőurnába.

Szombathely, a napsütés othona,

lelkem szomoru, mert falakba ütközöm,.

Nem engednek ki, mert eltévedek,

itt kel leélnem, hátralevő életem.

Csendes hely, szinte igaz érdő,

töbszázéves fák, rozsák othona.

Nincs rács ablakon, ajtó nyitva áll,

senki sem ugrik ki a falon átt.

Amikor álmodok, akkor szabad vagyok,

néha érzem hogy fel, feltámadok.

Elöttem, ott van a menyország,

angyalok közt, táncolok, szárnyalok,

                          mint boldog madár. 

Egyre több minden müködik veszélyesen,

radioaktiv anyag kerül tengerben.

Sugárzó halak, tovább mérgeznek

mélyvíz fenekén tovább fertőznek.

Paks I, II sajnos pokolian veszélyes.

Cernobil, erre az intő példa.

Még mindig sugárzik a föld,

hirosimába, nagasakiba.

Túl közel az orosz határ,

eről senki sem tehet már.

Gondoljunk a jövöre,

a nukleáris temetőre.

Lángol a világ, mert Amerika unatkozik. Mikor fogja megérteni azt hogy két világháború bőven elég volt. Szenyezük a tengereket, a levegőt, de főleg az emberi lelket. Mindenki gyűlöl mindenkit, az öreg a fiatalt mert úgy gondolja túl hamar tünt el az élet, a fiatal pedig azért hogy ő nem biztos hogy megéri azt a kort. Ők sokan két végről égetik a gyertyát. Isznak, drogoznak és azon csodálkoznak miért öregszenek meg időnap elöt. Ha majd eljút a tudatukig, erről csak ők tehetnek akkor már nagyon késő lesz. kár értük.