bolonyibence blogja
GyászDecember 24 dél után 15 óra.
Képtelenség sok mindent felfogni,
mert amikor Európa fuj egy magyarra.
Elfelejtette hogy ha Attila(Isten ostora),
a romai birodalmat darabokra, most mi lenénk a világ ura.
Sajnos az Egri csatának köszönhető, kevesebb mind 2.000,
igazi magyar ált szembe 100.000 álnok törökkek, és így.
Megvédte ezt a "keresztény világot", én azt mondom,
kár volt mert a pápa is csak egy hodkoros agyalágyult.
Valamikor ennek az országnak, ami a Balaton partján,
akkora volt hogy négy tenger mosta partjait.
A baj az hogy mindvégig a németekkel tartot és ezt,
a Trianon mivel félt töllünk darabokra tépte, kutyáknak vetve.
Béke, Magyar Péter aki nem csak hazudott de magyar ellenes volt,
Orbán Viktor tudta, a Tisza pártot "keresztre feszitve", de én harcra képezve.
Kimegyek. Oda ahol szembeszálok mindenkivel, és ha kel Donald Trumnak,
leszek a jobb keze és szerény 10.000.000, megtanitom hogy a háboru, sohasem béke.
2025, éjjen és csak a sátán lelkü féljen !!!
Emlékezés.
Az első keserü emlékem, amikor,
nagymamám legjobb tanitvána.
Egyik napról a másikra, árva lett,
a nagyszülei magukhoz vették és felnevelták.
A második amikor Hatfaludi bácsi elvesztette a párjár,
nálla gyüktek össze az édesszáju "kisbabák"(12-18 év közöttiek).
Ő mondta mindig de dalba is foglaltra - Lesz még stőllő, lesz még lágy kenyér,
az igazi boldogság ami a földön kezdődik, és a végtelen égben végződik.
A harmadik akkor amikor Nagybányán tanitottam, elvesztettem nagymamám 75 évesen elaludt el és a legtehetségesebb tanitványom 11 évesen zeneszerzésben is remekelt.
Az édesanya egyetlen éjszaka alatt hofehérré vált koromfekete haja, a férje idő elöt vonult vissza.
szerencsétlen csak a mezőt járta és a bánatát minden pillanatba "kikaszálta".
A legigazibb barátom volt a Zmika István, aki egy áldot lélek volt mert 18 évig,
csodás munkákhoz jutatot, főleg amikor a töbnyelvü szinkron tolmácsolásomrol.
Végig jártam Párkányt, Komárnót, Londont, Párizst, Varsót, de Bécsbe is elmentem,
sok mindenkinek munkával, főleg akik reménytelen módón, adosságban, bánatban.
2008 novemberében korházba került de onnan is irányitott engem és amit az orvosok "zsebe elnyelt",
bevitem neki és amikor 2009 február 9-dik napján tünetmentesen kiengedték ?
Ebéd után volt és akkor már nem egy éjszakát aludtam egí fotelbe, mert félt,
attól hogy mielött megvirad a szeme örökre leragadd, és a barátnője ?
Megkért hivjak egy mentőt mert nem kap levegőt, de hetven perc elteltével ?
semmi sem történt és akkor hívtam a 112 akik 10 percen belül kiértek és a másik legjobb barátja kint várta.
Bejötek és amedig megérkeztek mondta, " addig alszom egyet, behunyta a szemét,
amikor a mentösök ránéztek : - Barátaim itt már csak annyi hogy, halál beálta ideje.
Ott ültem és nem hittem a saját szememnek de amikor kivitték, a hó is elkezdet,
másnap reggelre fehér utat és én sírva pucoltam, és a barátaival együt gyászoltam.
A korházban mire a családja ruhát akart vinni neki, épp ésszel fel nem fogták,
szeretett rokonukat elhanvasztották, és külön kérésre egy ezüst urnába rakták.
Többet oda a temetőbe, nem birtam kimenni, csak akkor amikor a családja,
egy szál kardvirágod küldve, mert a harc volt ennek az embernek az élete.
Amikor a XVIII ker. az Ábrányi családot megismertem, három generácion keresztül,
minden munkát beválaltak de 80 évesen, halálos betegen, elment és nagyon sokan.
A Kunhalmi Ágnes és legalább 500 ember, végig nézte ahogy a hanvait a vízsugár,
fellötte az égbe és íly modon kötel került a Teremtővel a végtelen világürbe.
Vissza emlékszem még a Bödör Istvánra, élete nem volt vihartalan, a harcait megvivta,
sajnos a máját elitta de sok embernek a gondjait "ökölcsapásokkal" megoldotta.
Engem is megvédet, söt mindenkit aki neki italt fizetett, minden késdobáloba tölle,
rettegett mert ha valaki ott bárkit megsértett, egy helyben azonnal letérdeltetett.
Akitől még bucsuzom az a Kassai Dániel aki nekem egy áldott életett felvilantot,
nem rég tudtam meg sajnos nem egészen 47 évesen az égbe távozot, fájdalmat ?
Amikor az első gyertyát meggyújtoták, ajkaim érette rebegtek egy imát, nyugodj hát,
az Ádventi csillag vezessen az örök életen átt, mert a tiéd lett a mennyei világ.
Július nyólcadik napja.
Tűzmadár, égen szál,
a nappal "cimborál".
Fényeit felvilantva,
a XX század egyik galambja.
Van akit kiráz tőlle a hideg,
mert a nukleáris fényre emlékeztett.
Ahol Amerika a nukleáris bombáját,
kiprobálva egy hatalmas "atom gombáját".
Egy zeneszerző fantáziáját a jó de néha,
a rossz is ihleti, mert képekben élénken.
"Ecset nélkül" az eget is átfesti, boritja, deriti,
Erről tanuskodik egy Kolozsvári tanár, neve Ligeti.
Vermesy Péter, az öszhangzatan egyedi mestere,
nekem a Sepsi Dezső, aki a hegedünek ördöge.
Minden órán egy dallamfejet megkapván,
egy preludiumot és egy fúgát komponálván.
Vicesen mindig mondogatta - Aki másnak vermet ás,
annak sírásó a neve, de csak egy tanitvány, mondá :
Krisztina, Krisztina, te a magyar nóták angyala,
hiába a neved Bota, mert a népdal is azt mondja :
"Téged bottal vertek, engem kacagással,
gyere Bodri kutyám, elleszünk egymásal".
Aki a legjóbb munkákat elbirálta az a Szegő Péter volt,
kit a zeneakadémia az ötödik év után, segédtanárnak fogadtta.
Kocsis Zoltán és Ránki Dezső oldalán, szinte hihetetlen,
harmadiknak utánuk került be az élő történlemben.
A zenetörténelmet az Angi István, főállásban dékán,
de sohasem hagyta hogy ezt helyette más tanithasa.
Maros Rudolf az öszhangzatot tanította, és ha jó voltál,
egyedi osztályozás esetén már év végén csak hobiból
vizsgáztál.
Aki a vezénylés művészetében, zenekari tételben,
az Pop Dorin volt, mert tanítványai mindenhól.
Megállták helyüket mert senki sem zseninek születet,
10% születet adotság, de 90% véres izadság.
A zongora vizsgákra, egy csodás hajadon tanárnő,
neve "Gyönyvirág Anikó", kettőnk között szerelem.
Plátó volt ki a zeneterén egyesitett, négykezest,
Debuszy, Ravel, Rahmaninoff, Fauré, de Kodály és Bartok.
Jagamos Jánosnál népdalkutátásból írtam,
két év alatt 1400 népdal alapján diploma munkám.
Két évem ment rá, de tudom ez egy élethez képes semmi sem,
így maradtam én is bent a történelemben, mert semmi sem lehetetlen.
Két májusi tragédia.
1970 májusában, pontosabban másodikán el kezdet ömleni az eső. Hol csak szemerkélt de inkább úgy ömlöt hogy iskolába is térdig érő esökabátba és gumicsizmában kellet közlekednünk. Már a főlnek is sok volt és mindent amit vetettek, kimosta és a Szamosba vitte, a halak örömére. Tizenharmadikán, reggel mivel a mi házunk dombon volt, mint minden áldot reggel elindultam az iskolába. Nagy meglepetésemre, csak négyen voltunk az osztályban, de mivel röpdolgozattal keztük volna a napot, nyolc orától, beültünk a padokba és elmélyedtünk ki ki abban a tételbe amit nem érzet 100%. A csönd már ijesztővé fokozodott, amikor a földrajz tanárnő bejöt és közölte, falfehéren : - Gyerekek ti a holdról jötetek, mert a Szamos kiáradt és ez még semmi. A Besztercei gát, megadta magát és több mint 40.000.000 köbméter több falut elmosot, és domtól dombig, egy igazi tenger lett.
Felmentünk a dombra és olyan látvány tárult elénk amitől ereinkbe megfagyot a vér. Katonai helikopterek menteték ki az embereket akik reszketve a háztetökönimádkoztak hogyne omoljon össze a ház alatuk.
A melletünk levő gimnázium tornatermében legalább 100 ember sirt hogy mindenüket elvite az árviz. Csak a rajtuk levő ruha maradt minden vagyonuk. Négy nap után lement az ár de az iszap legalább fél méter. Az önkéntes katonák szálitoták el az iszapot, amiben minden háztái állat belefulladt. Ami fentállt az a dögvész volt de szerencsére egy nagy méjedésbe bele letek dobva, és üthengerekkel letaposva.
Az egyik domb tetején elkezdödőt felépülni az árvizkárosultak kerülete. Minden gyerek iskola helyet, napi hat órát segédkeztek és azt szokták mondani sok fürge kéznek köszönhető, három hét alatt mindenki kulcsrakész lasásban alhatott. Akinek volt olyan butora amit nem használt, edényeket mindent ami konyhába kellet, azt oda adta. Akor fejeztem be a nyolcadik osztályt. Szeptember első négy napján, minden tantárgyból levizsgázva, 15-kén már indult minden. Akiknek családtagjait nem találták meg azoknak a "vérkertben" emeltek egy"kopjafát" és minden évbe fris virágot ültetve,minimum 5 percig álltak csendbe.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A második alig hét évvel késöbb amikor az emberek azt mondták : - Ha Mohamed nem megy a hegyhez, a hegy meg Mohamedhez.Dél Románia hegyei, egy 7.7 foku földrengés következményeként, kilenc falu eltünt több millio tona sziklatörmelék és főldhullám alatt. Soha sem derült ki hányan tüntek el. Az ütöshangszer tanárom akkor volt Bukarestbe. A nemzetközi 24 emeletes szálodájában volt a lakása. Ezt a szálodát amerikai cég épitette, és mivel singerince volt, golyoállo üvegből és ürhajó acélból épült, csak annyit észleltek a 15 emelet és afölöt lakok, hogy a poharak és minden ami asztalokon volt, onan "letáncolt". A tanár a kedvenc cukrázdájába megvette a gesztenye tortáját és pár lépéssel a száloda elött valami földhöz vágta. Nagyából 40 másodperc és amikor hátra nézet akor csak egy porfelhő és enek eloszlása után csak rom rom mellet volt.
Nagyon sok segitséget, ruhát élelmet küldtek. Ezek az emberek megmutaták az emberiséget a tragédiák hozzák mindig össze. Sokan már féltek és a világ minden tájára menekültek és ott rögtön minden munkát beválaltak. A legtöbb Angliába, és Svájcba mentek.
Május első napja V-rész
Tizenhét óra huszonnégy perc,
munka ünnepe, minden mi szent.
Akkor még ebéd után a Szamosban úszva,
a fekete eperfára majomként felkuszva.
Omlos volt a korai nyári alma,
a molnárné, ha lisztet, megdagasztva.
hatalmas kondérban husos lángost,
annak aki a zsákokat felpakolni segitet.
Akkor még egy gyerek számára,
a pénznek nem volt különös értéke.
Tisztelet, szeretet, mert az időseket,
mindig a hosszú élet egyetlen titka.
Ősőkről ősőkre, minden idők legszenteb érzelme,
a világ szeretette, és főleg a fegyvertelen békére.
Az emberek egy harmadik világháborutól, kirobantva,
fájdalmas beteg testeknek megalkotoja, értelem elpusztitva.