bolonyibence blogja

Tűzmadár, égen szál,

 a nappal "cimborál".

Fényeit felvilantva,

a XX század egyik galambja.

Van akit kiráz tőlle a hideg,

mert a nukleáris fényre emlékeztett.

Ahol Amerika a nukleáris bombáját,

kiprobálva egy hatalmas "atom gombáját". 

Egy zeneszerző fantáziáját a jó de néha,

a rossz is ihleti, mert képekben élénken.

"Ecset nélkül" az eget is átfesti, boritja, deriti,

Erről tanuskodik egy Kolozsvári tanár, neve                                     Ligeti.

Vermesy Péter, az öszhangzatan egyedi mestere,

nekem a Sepsi Dezső, aki a hegedünek ördöge.

Minden órán egy dallamfejet megkapván, 

egy preludiumot és egy fúgát komponálván.

Vicesen mindig mondogatta - Aki másnak vermet ás,

annak sírásó a neve, de csak egy tanitvány, mondá :

Krisztina, Krisztina, te a magyar nóták angyala,

hiába a neved Bota, mert a népdal is azt mondja :

"Téged bottal vertek, engem kacagással,

gyere Bodri kutyám, elleszünk egymásal".

Aki a legjóbb munkákat elbirálta az a Szegő Péter volt,

kit a zeneakadémia az ötödik év után, segédtanárnak fogadtta.

Kocsis Zoltán és Ránki Dezső oldalán, szinte hihetetlen,

harmadiknak utánuk került be az élő történlemben.

A zenetörténelmet az Angi István, főállásban dékán,

de sohasem hagyta hogy ezt helyette más tanithasa.

Maros Rudolf az öszhangzatot tanította, és ha jó voltál,

egyedi osztályozás esetén már év végén csak hobiból

                                                                 vizsgáztál.

Aki a vezénylés művészetében, zenekari tételben,

az Pop Dorin volt, mert tanítványai mindenhól.

Megállták helyüket mert senki sem zseninek születet,

10% születet adotság, de 90% véres izadság.

A zongora vizsgákra, egy csodás hajadon tanárnő,

neve "Gyönyvirág Anikó", kettőnk között szerelem.

Plátó volt ki a zeneterén egyesitett, négykezest,

Debuszy, Ravel, Rahmaninoff, Fauré, de Kodály és Bartok.

Jagamos Jánosnál népdalkutátásból írtam,

két év alatt 1400 népdal alapján diploma munkám.

Két évem ment rá, de tudom ez egy élethez képes semmi sem,

így maradtam én is bent a történelemben, mert semmi sem lehetetlen.

               1970 májusában, pontosabban másodikán el kezdet ömleni az eső. Hol csak szemerkélt de inkább úgy ömlöt hogy iskolába is térdig érő esökabátba és gumicsizmában kellet közlekednünk. Már a főlnek is sok volt és mindent amit vetettek, kimosta és a Szamosba vitte, a halak örömére. Tizenharmadikán, reggel mivel a mi házunk dombon volt, mint minden áldot reggel elindultam az iskolába. Nagy meglepetésemre, csak négyen voltunk az osztályban, de mivel röpdolgozattal keztük volna a napot, nyolc orától, beültünk a padokba és elmélyedtünk ki ki abban a tételbe amit nem érzet 100%. A csönd már ijesztővé fokozodott, amikor a földrajz tanárnő bejöt és közölte, falfehéren : - Gyerekek ti a holdról jötetek, mert a Szamos kiáradt és ez még semmi. A Besztercei gát, megadta magát és több mint 40.000.000 köbméter több falut elmosot, és domtól dombig, egy igazi tenger lett.

               Felmentünk a dombra és olyan látvány tárult elénk amitől ereinkbe megfagyot a vér. Katonai helikopterek menteték ki az embereket akik reszketve a háztetökönimádkoztak hogyne omoljon össze a ház alatuk.

               A melletünk levő gimnázium tornatermében legalább 100 ember sirt hogy mindenüket elvite az árviz. Csak a rajtuk levő ruha maradt minden vagyonuk. Négy nap után lement az ár de az iszap legalább fél méter. Az önkéntes katonák szálitoták el az iszapot, amiben minden háztái állat belefulladt. Ami fentállt az a dögvész volt de szerencsére egy nagy méjedésbe bele letek dobva, és üthengerekkel letaposva.

               Az egyik domb tetején elkezdödőt felépülni az árvizkárosultak kerülete. Minden gyerek iskola helyet, napi hat órát segédkeztek és azt szokták mondani sok fürge kéznek köszönhető, három hét alatt mindenki kulcsrakész lasásban alhatott. Akinek volt olyan butora amit nem használt, edényeket mindent ami konyhába kellet, azt oda adta. Akor fejeztem be a nyolcadik osztályt. Szeptember első négy napján, minden tantárgyból levizsgázva, 15-kén már indult minden. Akiknek családtagjait nem találták meg azoknak a "vérkertben" emeltek egy"kopjafát" és minden évbe fris virágot ültetve,minimum 5 percig álltak csendbe.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

                 A második alig hét évvel késöbb amikor az emberek azt mondták : - Ha Mohamed nem megy a hegyhez, a hegy meg Mohamedhez.Dél Románia hegyei, egy 7.7 foku földrengés következményeként, kilenc falu eltünt több millio tona sziklatörmelék és főldhullám alatt. Soha sem derült ki hányan tüntek el. Az ütöshangszer tanárom akkor volt Bukarestbe. A nemzetközi 24 emeletes szálodájában volt a lakása. Ezt a szálodát amerikai cég épitette, és mivel singerince volt, golyoállo üvegből és ürhajó acélból épült, csak annyit észleltek a 15 emelet és afölöt lakok, hogy a poharak és minden ami asztalokon volt, onan "letáncolt". A tanár a kedvenc cukrázdájába megvette a gesztenye tortáját és pár lépéssel a száloda elött valami földhöz vágta. Nagyából 40 másodperc és amikor hátra nézet akor csak egy porfelhő és enek eloszlása után csak rom rom mellet volt. 

                Nagyon sok segitséget, ruhát élelmet küldtek. Ezek az emberek megmutaták az emberiséget a tragédiák hozzák mindig össze. Sokan már féltek és a világ minden tájára menekültek és ott rögtön minden munkát beválaltak. A legtöbb Angliába, és Svájcba mentek.

Tizenhét óra huszonnégy perc,

munka ünnepe, minden mi szent.

Akkor még ebéd után a Szamosban úszva,

a fekete eperfára majomként felkuszva.

Omlos volt a korai nyári alma,

a molnárné, ha lisztet, megdagasztva.

hatalmas kondérban husos lángost,

annak aki a zsákokat felpakolni segitet.

Akkor még egy gyerek számára, 

a pénznek nem volt különös értéke.

Tisztelet, szeretet, mert az időseket,

mindig a hosszú élet egyetlen titka.

Ősőkről ősőkre, minden idők legszenteb érzelme,

a világ szeretette, és főleg a fegyvertelen békére.

Az emberek egy harmadik világháborutól, kirobantva,

fájdalmas beteg testeknek megalkotoja, értelem elpusztitva.

Már csak pár ora és holnap viradora,

egyre több ház tetején kelepel a golya.

Indulok egy nemmindennapi "tornára",

kerekes tánc, balet, de lehet benne repp.

Semmi sem lehetetlen mert amiota,

négy kerék let alatam, az utolsó proba.

Tánc, éneklés, versírás zeneszerzés,

a kápolnában, bezárkozva, bal lábbal.

Levegöt adok eben a szerkezetbe,

senkit nem zavarva, Bachtól  Khachaturiánig.

"Hogyha gazdag lennék", "Szeretlek én, jöj visza hozzám",

"Én elmegyek", "Kislány a zongoránál", Ravel "Boleró".

"Este a székelyeknél", Ruha Pista, hegedü müvész,

népzene cimbalom által pánsippal, George Zamfir tolmácsolásában.

Skot dudával, skót szoknyában, Cristofer Lampert,

csak egy marad életben akinek végre véges lesz élet.

Son Coneri aki 2000 évesen, felkésziti a Hegylakot,

boldogságot, alig nágyszáz évesen, végre szerelmesen.

A megsérült ozonpajzs, már sok mindentől meg nem véd,

halálos lesz a nap, mert éget mindent ami eleven.

Amikor Szombathelyre kerültem,

kerestem valakit akiben életem.

Akkor botlotam bele Gernya Szilviába,

büszke tartása, Ő a "joda" lánya.

Fogadta udvarlásom, én nagyon marha,

majdnem minden pénzemet elköltötem rája.

Bele habarodtam mint stuc ki homokba,

dugta a fejét, és hagyta sötétben elméjét.

Megkértem kezét és ö nagyon jól tudta,

megint utjába került egy "szarvas marha".

Már ott tartotam megveszem a két jegygyürüt,

mindenki várta mikor iszunk pezsgőt, és menyegzőt.......

Nem tölle tudtam meg de mikor már rajtam röhögtek,

a kárörvendök megsugták, - Tudod e ki ez a nő ?

Eddig négy férje volt, és legalább tucatnyi szeretőt,

jutatot csődbe, mert minden pénzüket elszedte.

Ere mondják azt hogy nem más mint egy szívtelen ringyó,

lelke nincs mert öo csak egy lelketlen fehérmáj, undormány.

Azon csodálkozom hogy a családja még mindig körül ugrálja,

dehát ö egy "zerge" kinek még mindig hátát tól fedte.

A gyomrom felfodult, és most már tudom,

akinek kellet volna egy elmeorvos az én vagyok.

Azal a pénzel amit én balga, neki minden hónapban,

"leperkáltam", magamtól mindent megsajnáltam.

Úgy nézek rá mint egy "vakablakra", mert minden nő,

hatvan fölöt nem kicsit könyüvérü, más szóval "kurva".

Volt nekem ilyenből legaláb két tucat, mert pénzért,

ezek családokat szétbarmoltak, gyerekeket szülök nélkül hagytak.

Nyirbátorban két hónapig egy kuplerájban este 22-tól hajnali négyig,

idős gazdag férfiak, vagyonokat othagytak, saját családjukat.

Ezentúl nem érdekel egyetlen nő sem, mert kiábrándultam,

inkább egy profi kurva ki pénzér azt hazudja : - te vagy egyetlen szerelmem.