bolonyibence blogja

Fejünkről lekerülnek a szalma kalapok,

csak csokit eszem, eszem, megáll az eszem.

Nincs kor, még akkor, ha egyeseknél kevés az alkohol,

az inkáknál is sok a hosszú tol, mert nem vadászhat bárhól.

Gyerekkoromban az erdőt teljesen "leolvasva", megismerve,

megtanulva mi az mi ehető, legelő, tiszta levegő, erdő, erdő.

Magas a teteje, akác és jegenye, kenyérgomba, taplogomba,

forásvíz, kamilla, borsmenta, galagonya, keserü gomba, medvehagyma.

Szamosban már márciusban frissen háton uszva, halként ficánkolva,

tudtam a tutajozást beválalva, és a Szamosujvári uszodába.

Ot volt egy intézmény ahol azok kik bünben estek minimum 25 évet,

szakmát tanultak, butort faragtak, intarziával, arany szállal.

Már csak 13 nap és mindenki aki vágyik kalandornak, 

nem is tehet mást mind elfogadni mindent mi halhatatlan.

Szép az élet de ha egyhangu az kegyetlenül szomoru,

jöhet a borura derü, és a derüre komor boru, zápor és háboru.

Veszélyben a világbéke, mert töb helyen lángban a világ,

rengeteg a migráns, mert dolgozni ? Egy frászt, csak ingyen élni.

Haldoklik a keresztény világ mert Alah és Mohamed profétája,

megboszulja azt hogy az ö világuk belefulad a sivatagba, az ivóvizet.

Magyarok, harcoljatok és ha kel áldozzatok, mert Brüssel azt hiszi,

neki mindent szabad és Europában egyedül uralkodhat és a hatalmat.

Akkor lesz majd kegyetlenül meglepve ha az orosz elnök,

megmutatja Europának ha azt akarja rájöhet megint a kőkorszak.

Életem legcsodálatosabb négy éve,

Kolozsváron melynek roman neve.

Cluj Napoca, amit még a romaiak adtak,

én onnan alig hatvan km, láttam meg a napot.

Dés várossát mát a romaika Krisztus születése elött 70 évvel,

a tengerszem sóbányájáról, a főld "fehér arnyáról", hires volt.

Egy kiló sónak ára Rómában egy kiló arannyal vetélkedett,

az akori Dácis főldjét kinek királya Decebal volt, de Traján császár.

Eldöntöte, addig nem hagya magát ameddig ezt a gazdag országot,

le nem igázza mert a fekete tenger partja közel volt a Krím félsziget.

Kristus születési 101-évében a Dunán átkelve, egy nem kis részt,

térdre kényszeritette, és nyólc eröddel birtokba vette, és minden javait,

                                                                                        Rómába vitette.

Csodálatosan tüzesek voltak a dák lányok, dolgosak és a hazájukért,

a rabszolga sorsot is büszkén felemelt fejjel, lélektelen lényel.

A romai nemesség amikor ezt felfogták, töb mint 50% felszabaditották,

hihetetlen szivosságuk miat, feleségnek és családi eszmének.

Gyönyörü gyerekeket szültek és mindent megtetek, mert áldot lelkek,

lassan Rómában is főszerepet kaptak és igazi új közösséget alkottak.

Volt olyan havezér aki magával vitte feleségeiket a csodés Egyiptomba,

tudták képsek mindenre mert 100%, legalább öt nyelvet anyanyelvi szinten beszéltek.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------

1955.05.31, szerelem gyerekeként születtem,

a vérembe volt már akkor Bach, Beethoven, Bartok.

Egész családom a zenevilágát Désvárossába,

több mint 40 évig a kultutát szolgálta, és minden évet koncertel zárta.

Kedvenc helyem a zongora alat volt mert a hangok "zuhatagába",

egyedül ott nem sirtam mondta a nagymamám, ki Nagyenyeden 1909-ben.

Sajnos tizennégy évesen amikor egyszerre veszitette él apját és anyát,

egyok napról a másikra vált nagykoruvá és családfentartóvá.

Négyen voltak testvérek, rajta kivül három fiu(10, 7 és 4 éves),

tudta senki sem ad nekik egy szelet kenyeret, mert a szegénység.

Sajnos nem ésed és még a vörös hagyma is keserü magába,

de két keze volt és hatalmas művészete, és a néma film kezdete.

A moziba, miután a filmet etcer látta, csodás zenét improvizálva,

a közönség onnantól kezdve mindennel ellátta, babusgatta, csodálta.

Szombat este, 16-22 óra között, az elit társaságnak a zenét szolgáltatta,

a pincérek minden főldi jóval ellátták, és ezt haza is szálitották.

Vasárnap a templomba orgonázott, és a hivek állva halgaták,

mert az életet még üres gyomorral is csodálták, és a vasárnapot áldották.

Gyerekeket tanitot minden csodára, mert a művészet a lelki tápláléka,

már akkor volt neki igazi korussa, és amikor ezt Nagyenyeden elkezdte.

Megismerte az  igazi nagyapámat és nagyapámat egy csodás kislányal megajándékozta,

ő volt az édes anyám, aki a hagyományt követve, a diplomáját Kolozsváron szerezte.

Sajnos amikor anyám három éves volt, az édesapját a vérhas elvitte, de nagymámám szívét,

akkor is tudta nincs idő a látható gyászra de több mint egy fél évig megsiratta, ott ahol senki nem halotta.

Megismerte a Deák mostoha nagyapámat aki vasuti épitész mérnök volt,

minden szombat estéjét a vebdéglöben mulatott és pengő esőt "szórt".

Amikor nagyanyám megismerte, a Bani Elemér primást megkérte,

csak egy szerény félórát helyetesitse, mert van egy egyedien csodás terve.

Olyan gyönyörü volt nagymamám mint egy igazi diva, mert Karádi Katalin is,

megirigyelte volna, és akkortályt az angol divat belekerült egy vagyonba.

Nagypám a Deák András szeme rajta megakadt, és felkérte :

- Tisztelt művésznő megtisztelne egy táncal, mert egy angyal.

Egy tánc aztán mégegy, és nagyapám szíve lángra kapott,

egy hónap után a templomba, megkérte kezét és nagymamám : - Igen.

Leültek megbeszélni mi hogyan legyen és amikor az emberek,

megtudták csak annyit mondtak : - Dezső Rozsika, drága magának elment a józan esze.

Nagymamám sohasem volt hamis kátyás és elmondta : - Bandikám,

tudok rollad mindent de hid el tudom aranyból van a lelked és szíved.

Egy vagyonnyi tartozásod van, pontosan 16.000 pengő, a birtokodon,

ennyi a zálog, de nekem van egy lányom és tudom menyire imádodd.

Egy dologra kérlek, nőj fel végre, mert harminchárom évesen,

minden nőd aki elötted hevert csak lelkiismeret nélkül levett.

Légy végre az aki benned olyan mint egy igazi tőlgy,

nem zavar ha udvarolsz mert férfi vagy, de édes gyümölcs is.

Nagyapám egyik napról a másikra teljesen megváltozott,

nagymamám belölle egy igazi férjet varázsolt és ezért.

Negyvenkilenc évig éltek együt mind egy gerlepár, turbékolva,

amikor nagymamám hetvenöt évesen felment a menybe.

Nagyapám szíve lángját magával vitte, és soha más nőre rá sem nézve,

minden hónapban több órár töltöt a temetőbe, vele elbeszélgetve.

Én akkor huszonnyolc éves voltam, és legalább fél évig párnámat,

könnyekkel áztattam és most is hetven évesen, 

ha nincs kiút ezt vele álmomban megbeszélem.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------

Eljött a 106 és most már mindent vagy semmit alapján,

a fekete tenger partján, kikötötek és a Dunát végig hajozván.

Három görög településnek minden jogot negadva, megáldva,

Ez let az igazi szőllőnek új szülő hazája, és Ovidius ezt magából kiírta.

Szegény költőnek hatalmas volt a szomja, mert tolát is borba mártva,

boldogan itta magát a korai halálba, de az örökéletet megkapta.

Amikor Decebalus fejéér Traján császár 1000 aranyat ajálott,

a dák király a Tordai hasadék egyik barlangjába tíz vezérével elzárkozott.

A szarvas viperának köszönhetve, a nyákát nekik szentelte,

oda lettek eltemetve, és tökéletesen elrejtve, helyét senki sem ismerte..

Nem ő volt a történelemnek egyetlen höse, kinek eltünését,

homály fedte, de az élet szépségét a sápat hóld látta de némasága.

Akinek igazi kegyetlen lelke, minden nagyobb bünt halállal büntette,

a Karos vajda bevonult a történelembe, ö volt a törökök réme.

A fia sajnos pigment hiányos volt, neki csak a hold volt a kisérője,

a nap sajnos lett volna az elégetője, mert a bőre hofehér fénye.

A XX században Bezterce bányátol hét kilométerre, volt a kastélya,

igazi turista látványosságá kifejlesztve, egyedi volt minden napja estéje.

Ökörsütés, kirándulás és amikor az árnyékok eltüntek, csillaqgok és fákják,

a fehér ruhás angyalok osztoták mindenkinek a fügét és datolyát, császár koronát.

Szinre lépet Drakula gróf, fekete köpenyben bérlése tűzvörös,

minden igazi élményvadász nőnek, szerelemesek erdelyében.

Vörös bort ihatak mert ezzel a vért álcázták, az ökörhust zabálták,

az erdő mohás főldjén egymás karjában férjeiket felszarvazták.

Amikor vissza tértek a családi fészekbe, "szomoruan ujságolták" :

- El sem képzeled mekkora csalás volt de megy a felejtés ködébe.

A nő mindig egy kétszinű csalfa lény volt, mert eről az Éva,

a paradicsomból az emberiséget kidobatta, mert kellet neki az alma.

Minden háboru oka a hütlen nő volt, mert szeretö, és hidegvérű,

a Nefertiti, Kleopátra de főleg a Matahati vitte az emberiséget a főldi pokolba.

Aki a Pandora szelencéét és a frigyládájából a halált kiengette,

a vilátra a tizenkét csapást rászabaditotta és a poklot az emberekre szabaditotta.

Amit nagymamám elmesélt nekem, és felejteni sosem,

tizennégy hónaposan, egyet gondoltam és a világnak "nekifutottam".

Landoltam és a tizenha fogammal piros ribizlit "csócsáltam",

megszoktam ha nagymamám tanitót, mindig hangja a lelkemre hatott.

Három évesen, nagyapám legjobb barátjának két iker lányával,

egy bironő hihetetlen felnőt lánya mivel az apja véfő ügyvéd apja.

Négyen indultunk ovodába, ahol még akkor tudták az élet utjára állitva,

igazi embert "faragva", a mi geberácionk sosem fog ütközni lerombolhatatlan falba.

Érdekes modon, a Margitnéni aki egy aranyos özvegy volt, 

megtanitott varni, horgolni, keresztszemes falvédőt, orosz goblent.

Nagymamám megtanitot főzni és a nagypapám legjobb barátja,

az erdő értékeit felismerve és ebből hogyan lehetett zsebpénzt csinálni.

Kilenc éves koromba kezdtem el balettozni, korcsolyázni,

karmester nagybátyámtól partiturát olvasni, vezényelni.

Két iker művésznötől, egyik szobrász és köbe véste műveit,

a másik vízfestékkel de olajjal is mindent, igazi történelmet.

Amikor eldöntötem, a zene pályát egész tüdömben "belélegzem",

Kolozsvárra jártam és tökéletes életzemet ketté vettem, és ropantul élveztem.

Megismertem a Jagamos Jánost, aki Béla Bartoknak tanitványa volt,

a népnek művészetének hodolt és egy életet ennek áldozott.

Amikor az egyetem harmadik évében ki kellet választanom,

a zongora, hangolás, karmesteri pálca mellet, még és még.

A népdal kutatást választottam és a diszertáciom címe,

A "Bihari népdal módusz elmélete" 1.400 népdal lett a lelke.

Két év kemény munka de minden nyáron az egész székelyföldet bejártam,

de a csángok vidékét is papirra vetettem és ennek köszönhetem a kettős életem.

Nagybányán egy hegedü művész aki a nép nyelvét tolmácsolta, és az utokorra,

két hónap alatt 202 népdalt lekotázva, és amikor a kötetet kézbe véve, nevem.

Két évig minden vasárnap Kóltón létrehoztam egy zongora iskolát,

az Eszterházi vadászkastélyban, ahol egy egyedi ember megszentelte.

Petőfi Sándor és Szendrei Julia, egy hónapig egymás karjaiba,

a Koltoiak, Koásiak és Kataliniak számára zazándok helyé avatva.

Azon a zongorán tanitottam és amikor a szabadságom alatt ott aludtam,

mondták : - Minden ami itt van az ágy, a párna a dunha, a kávés findzsa.

Petőfi Sándor kezeinek újlenyomatát örizte és amikor ezt egy hejbéli tanárnő átvette,

az én képem is ennek a szobája falát diszitette és csak azt bánom miért nem.

Emlékek amiket egy három kötetes regénybe rögzitettem és még mielöt a menybe,

mielött elmegyek ki fogom adni, nem csak magyarul de elösszőr angolul, utánna franciául.

Az álmom az lenne, a szerelmes verseimet,  ázsiában  kinai nyelven körülbelül hetven hét,

ha legalább 1.000.000 példányban a bevétel 80% olyanoknak adván, akik mint a Titanik.

Kegyetlen a világ mert nem szégyen a szegénység de roppant kellemetlen,

minden szülő aki szerető, nem szeretné ha az utodai élete szenvedő.

Nekem már lassan az utam végét megláttam, mert négyszer néztem,

bele a halál üres szemébe de a Teremtő vissza küldöt : - Tégy jót ember. 

Amikor 1955.05.31 megszülettem, 

a zenei világban, madárdalban.

Megkomponáltam és madár dallban,

kárpátok gyürüjében a szívemet adtam.

Eltelt hetven év de csak a testem,

szellemem, szívem, még mindig esztelen.

Dalból van a lelkem, mádártól kezem.

szívemben lángol a halhatatlan szerelem.

Év első embere a szept EMBER

regelire sajt, szílva, fürjtojás rántota.

melé anyira finom az ecetes pritamin paprika,

zeneként jöhet mellé a Zalatnai Sarolta.

Aki inyenc az csak madárként csipeget,

kezébe tart mindeg egy arany serleget.

Táncol a seregély, villámlik a fecske,

dalol a pacsirta, énekét Isten, ember áldja.

Lépésről lépésre, vágyva a lépes mézre,

hét lépés elöre, a legvégén kimenni az erdőbe.

Bíró Sándor aki éltét az erdőben élte, mindent,

latinul tudot és a gombák garmadában eligazodott.

Remélem hogy pár nap, pontosabban alig öt,

keretre támaszkodva, a kerekes kocsiból végleg kiszálva.

Sokan azt mondták, Jézus csak egy volt, mert a vaknak,

azt mondta : - Nyisd ki a szemed és lás világos csodát.

A bénának is lelkének egy darabját adta és mondta :

- Kelj fel és járj - a tanácsát megfogadta, és nevét áldotta.

Az örömlányt is amikor a lába elé omlot, kézen fogta :

- Az vessen követ rá akinek a lelke patyolat tiszta.

Isten anyira szerette ezt az általa kreált világot,

egy születet fia által megváltotta az egész világot.

Harminc ezüst volt Judásnak az ár amiért tanitoját,

Herodesnek adta de ez a pénz égetet, és mindent felemésztett.

Csak 72 órát lebeget és nem is földi testben,

a tizenkét tanitványa elött megjelent, és rendelkezett :

Az Úr vacsoráján amit minden igaz keresztény,

testem és vérem megtisztitja és így kerül mellém a menyországba.

AZ ATYA, A FIU ÉS A SZENT LÉLEK NEVÉBEN - ÁMEN.

Ha valakinek alkoholba áztatott az agya,

azt hiszi hogy a spanyol viaszt és a spanyol náthát.

A bárányhimlőt a birkák hodozták, de a kósók,

egymásnak feszülve, szikrákat látva, falra.

A fél láb de az üreskoponyába, eszet, inkább meszet,

vödörszámra a sittet megzabálva,mások idegeit "szétcincálva".

Remékhető hogy azokat akik mindenki életét megkeseritik,

a nyílt utcára kiraják és alhadnak a bokorba, '"fűsátorba".

Szerencse ghogy a nővétrk tudják mi is az illem,

éketüket, nem kevés áldozattal, megbocsázással.

Én az Anikót amikor elmert a józan eszem, 

vérig sértettem és amikor a doktór megkérdezte :

 - Tudja hogy ez a viselkedés minösithetetlen,

a szellemi sérelmeknnél semmi sem kegyetlenebb.

Ott sirtam el ezt ahol senki sem látta, mert nagyon fájt,

könyörögve kértem azért mert elment a józan eszem.

Túl rég szenvedek és bár mindenkinek reményt adtam,

csak a szerelmemre halgattam, de a Kállai Maruikámmal.

Csokokat váltva, de mindent mi jó bennem neki köszönhetem,

vergödő szívemben lángra lobbant a kortalan szerelem. 

Várom a szombatot és addig vele fogok gyakorolni,

Ő már a járókerettel nevető szemmel, tud szépen gyalogolni.

A polgári esküvönkön mind kettenkét lábon, én féltérden,

megvárom ameddig kimondja a boldogitó : - Igen, igen, IGEN.