Irodalom, költök, halhatatlanók és halandok.

Már oly messze az amikor verselni kezdtem,

első verset amit soha nem feledtem.

Zongorázni, a C dur preludiumára,

énekelve az Ávé Máriát, csengő hangon.

"Ezrivel terem a fán a megy,

feleségem volt nekem csak egy.

De amikor még ez az egy is sok,

előbb, utboll sirba vinni fog.

Csoda isten teremtése Ő,

reszketek ha a közelembe jő.

megteszek mindent amit csak kér, 

mégis mindig dorgálás a bér".

Gyönyörü ruhában éneketük a :

"Ballag már a vén diák, tovább, tovább".

Ötven év, szinte csak egy szenvillanás,

de nemsokára eljön majd a "megváltás".

Addig viszont, még a csodás Nikoletával,

testemet edzem gyogytornával, kerekezve, biciklizve.

Probára várva, időmiliomosként, napfényben  éledve,

Bella Elvira a látokörömbe megjelenve, olyan mint egy állom.

Boldogok azok kik neki köszönhető, a rövid távu memoriáját,

vissza adva, a hangok világába, mindenben partnere, az egyedi jelenbe.

Kezdetben Ő volt mindenki boldogitó álma, énekkarába bevet engem is,

életünkben, mindent mi szelemileg egyedi, három tündérünknek köszönheti.

Legszebb szavaloja a Sasvári Gabriella, ki anyira meghatodva, könyeit,

lelkében élnek a versek, mert amin az élete átment, nem semmi.

Katika szívében és szavalásában az a szó hogy : - Mama !

boldog embereknek szinte sebző hatása, mert harmoniumon elpróbálva.

Megkapva a mapám, a Negró hatására, Gyöngyike szaktudására,

Kos János hangja és a : Kislány a zongoránál.

"Én elmegyek, szolt egy kisgyerek,

neked elmondom másnak senkinek.

S addig megyek mig lesz egy kissziget, 

onnan írok neked, ahol végre boldog leszek"

Indul a tánc, nyakamban aranylánc,

hangok világában balladámban.

Egyszer még végigjárok egyedül Pesten,

ahol nem egyszer estem szerelemben.