Fekete rigó.

Gyorsan telnek a napok,

mindent látok és halok.

Oly messze még az alagut vége,

a darazsaknak halálos a mérge.

Leveli béka, szunyogra vadászva,

levelek alá bujva, golyára nem várva.

Verebek boldogan fürödnek a porba,

akik utálják a vizet, usznak egyet borba.

Teknösök a tenger vizébe hemperegnek,

sosan szeretik a kékvérü hercegeket.

Döngnek a hulámok sziklákat "morzsolva"

egyre töb a sivatag, őzbakoknak hulik a szarva.

Gombászni megyek, elötem a magas hegyek,

a hó elöl mélybe bujnak a fázos egerek.

A vakond holdfényben csak éjjel vadászik,

a giliszta csendben szomoruan a gyomrába mászik.

Kirándulás a hegyekben ahol a vermekben,

sok kárt tesz e idő a fában szorult termeszben.

Víz esés, jéghideg vízben fejest ugrotam,

mint a barna medve a fris málnát akartam.

Már halom a kolompot és jönek a kecskék,

fehér ruhába fejik öket a szép menyecskék.

Sajt és medve hagyma, karikára vágva,

büszkén néz az égre a magas Déva vára.

Lasan dél lesz és már éget a nap,

elkel a fejünkre a szalma kalap.

- Pálinkás jó regelt - mondja a juhász, 

hegyek viszhangjában, hegycsucsra mász.

Első szerzeményem kotára írva,

ki meghalgatta csendben fakadt sírva. 

Kis zenekarunkal bálokba járva,

reggel korán kelö lányok szeretöre várva.

Legények énekelve, válukon kasza,

tekenőme dagad a palacsinta masza.

Este hazatérve, virággal kalapba,

boldogan bujnak piheni nádtetős gunyhoba.

Kinek napsütés van a szemébe,

lángra gyujtya szívem az örök sötétbe.

Itt ül melletem, és látom a jövöt,

merd nélküle már szívemben csak a gyom nőt.

Kicsi kezében fogja az ujjam,

fris vízért érte beugranék kutba.

De jó lenne este el nem válni,

örökkön örökké a lelkét magamba zárni.

Magas fsal vesz körül, 

ennek egyikünk semj örül.

Várjuk a csodát de honapok kelnek,

pedig már rég volt amikor egymásnak

                  valotunk örök szerelemet.