Egy gondolat bánt engem.

Tízen kilenc óra, február első napja,

gondolaraim szárnyalnak, pezsgővel  áttitatva.

Még álmatlan vagyok de vagyok,

tólhegyes vésővel rimeket faragok.

Már fent van a hold frissen vigyorogva,

hosszú a műszakja, de csilagokkal körül rakva.

"Arany eső fent az égen,

boldogság s családodnak,

Mánó themera.(jaj, meghalok)".

Remélem verses kötetemet elöbb utobb kiadhatom,

a vers kedvelök lelkében, lesz olyan mit reoben.

Fejlödni, maradandot magad után hagyni,

értelmetlenség számomra nincs, csak kifaragarlan kincs.