Amikor végre.

Magyarországon lakot nagyapámnak hat évvel,

idősebb testvére, a birtok részét egyetlen fiára,

A Lövölde téren, az első emeleten, éldegélt,

grofnő párjával a szépséges Idával.

1970 nyarán, a fia emeletes házában 

a Vadvirág utcába, fia, két évvel fiatalabb.

Minden este 17 óra után, rikancsként árulta,

az "Esti hírlapot" belölle mindig felkészülve. 

50 darab ujságot, "puszira" megkapot,

felnötesen hordot "csárdás kalapot".

Nekem is adott, szintén ötven darabot,

igazi Pesti, és rá az apja nagyon büszke volt.

Az egy forint ötven filér, de bindenki bélással fizetet,

az két forint volt, és az ötven fillér "borravaló" volt

Alig öt nap alatt már fejenkkét zsebünkben egy piros százassal,

öt darab bélással, az ut oda vissza csekély négy forint.

A vidámparkban mielöt a pénzszorásba bele lendültünk volna,

két pár vislit, egy Pepszit, minek ára nyólc forint,borravaló két forint.

Fél nap alatt, mindent kiprobálva, (ismerték mert mindenki imádta),

a legvégén kikötötünk a Zserbóba, a Vörösmarty téren, a duna szélen.

A következő héten a sétahajoval már a nagybátyámékkal,

Duna kaviccsal a zsebünk tele, pocakunk tejszinhsbos fagylaltal.

A kisérő, igazi történelem órát tartva, minden egyedi szépséget bemutatva,

vissza vit minket a múltban, ahol például Surányban egy másik alkalommal.

1989 után szerény hat év után,  33 év alat mindent kiprobáltam,

magamat mindig, mégis eltartva, de mégis életbe maradva.

Négyszer voltam sajnos a halál torkába, 

de a testemet az ördög is kiokádta. 

Lehet hogy sok bennem a szálka, mert sok ingyenélő,

dolgozni nem szerető, lelkiismerettel nem rendelkező.

Mivel a legboldogabb lény a szellem űző,

a felhők fölött mindig véd minket az "ózon tető".