2025.04.21 este 5.55.

1970 június közepén,alig 15 évesen,

jártam életemben elösszőr Adakalén.

A Dunának egyik legnagyobb szorossa,

vaskapunál szélessége alig 100 m. méjsége.

alig 12 méter mélyen a sziklák közt lavirozva,

ahol az aranyember, egy családot teremtet.

Igazi mecset és a világ legnagyobb perzsája,

20 nő szötte ezt, de szövése ideje három év lett.

Csak mezitláb lehetet belépni, keresztet nevolt,

szabad vetni, mert Alah jellemét ez megsérti.

Eltelt egy év és egy hatalmas gátat épitetek,

és mindent egész más helyen felépitetett.

Alszik a sziget, békéröl állmodva,

fölötte szál el ezernyi gója, feszket ?

Fecske villan át felette, keseregve,

áldot legyen minden embernek egyedi emléke

Hétfő, hét nő, miért pont Ő,

azért mert boldogitó szerető.

Marika, Marika, gyémánt karika,

na ne vicelj kedvesem, nekem?

Nem kel a flanc, csak te kellesz nekem,

éjjeleimben te vagy a a fény a Vas megyében.

Már meglocsoltál de én csak a te illatod örzöm,

a viharos múltaddal, hidd el egyetlenem, nem törödöm.

Csak csók és rózsakert, iboja, viola, kálla,

az esküvőnk zenéjét szolgáltassa Ruha Pista.

Aki az Erdélyi ember szívét megdobogtatta,

az Ciprian Porumbeszcu, és egy szívhez szolló ballada.

Táncoltál nekem, utolsó szerelmem,

a két nővérke azt mondja : - Istenem.

Miért nem adattatik egyikükünknek sem,

ekkora szeretet, szerelem, csodás vézet-M ?