Cseppnyi óriások: Lélekvarázs

/Részelet a Cseppnyi óriások című verses-zenés műből./


Míg lépdel az úton a földi zarándok,

Béklyózná szívét a múló idő,

Rég kevés az álom, s indulni vágyok,

Nem zargat érzést a sivár jövő.




Még felkap a szellő, mert szállni imádok,

Így szabad a lélek, nem süllyedt hajó,

Míg leszek az első, ha némák a „bábok”,

Van miért éljek, már árad a szó.




Nézd, kövér a felhő és vak lett a látnok,

De hite a fénynek, az a „valami jó”,

Csepp, de majd felnő, s ha szívedbe látok,

Bár szemedbe nézek, így miénk a show.




Mért kéne fényezd, ha áltat az álnok,

Te nem dőlsz be soha, már túl nagy tét,

Hát többé ne érezd, csörrennek láncok,

A tetteink nyoma úgy tépje szét,




Hogy lépdel az útján a földi zarándok,

S míg hite az Élet, épp elég erő,

Bármikor szólj rám, hogyha megállok,

Csak együtt éled, a múltból jövő.

Részlet a "Cseppnyi óriások" című verses-zenés utazásból

Nekem aranymasnis ajándék az Élet,

Van kinek csak gyertyalángnyi sóhaj.

Minden percem rejthet valami szépet,

S ez nem egy légből kapott óhaj.

Létezésünk titkára majd rálelünk

Egy nap kibontva az ajándékot teljesen.

Kispatakként csordogál az életünk...

Mégis kamaszként mosolyodat meglesem.

Nézd... apró pillangó száll a válladra,

Réten üldögélve ilyen előfordul néha.

Ám ki egyre csak a perceket számolja,

Az Idő börtönében ráncos lelkű préda.

Ahogy fogynak a percek a földi világban,

Konok erővel ölelné a múló Időt,

Mikor lelked fényét szemedben láttam,

Többé nem faggattam már a Jövőt.

A pillangó hát persze, hogy elszáll,

De te ott maradsz a réten velem.

Mért kéne, egy szót is szólj már?

Éppen elég az, ha fogod kezem.

Mikor az Ajándékot kibontom csendben,

Mosolyod átölel, úgy,mint még eddig soha.

Már most jól tudom, mi mást kéne lelnem,

Megérint a Béke, lelkünk gyönyörű otthona.

Ez nem elmúlás lesz, hanem a kezdet,

Földi létünk „mindössze” egy zajos előszoba.

Mikor már sejted, mit ér a szó.. Élet,

Parázsból lángra lobban ez a végtelen csoda.