Cseppnyi óriások: Lélekvarázs

Részlet a "Cseppnyi óriások: Lélekvarázs" című elbeszélő költeményből.

Hogyha hited

Apró madár,

Törött szárnnyal

Csodára vár.

Lelked mélyén

Gubbaszt csendben,

Miért mondod

Minden rendben?

Teszed dolgod

Megszokásból,

Ki ölel át,

Hogyha fázol?

Ki ül melléd

Mosolygósan?

Az se baj,

Hogyha szótlan.

Csak ott legyen,

Sehol máshol,

De a Magány

Körbetáncol.

Ott van jó rég,

Bár nem hívtad,

Álmaidat

Mind leírtad.

Apró madár

Újra szállna,

Mi más lenne

Leghőbb vágya?

De földre súlyt

Az Élet súlya,

S jövőd már csak

Rozsdás csúszda.

Lélek bilincs

Reád kattan,

A Hang mégis

A hűvös zajban,

Téged szólít

Száz alakban,

Remény lángja

Újra lobban.

Apró madár

Szárnyát bontja,

A Magány baktat...

Elkullogva.

Mondd mi történt,

  Más is értse...

Önmagadban

Hittél végre!

Részlet a "Cseppnyi óriások" című

verses-zenés utazásból.

MESÉLŐ

Kinézett a levélkunyhó ablakán,

De nem látta, akit szeretett volna látni,

Néha már mással is beérné talán,

Persze ettől még nem lehet bárki.

Számára Hétike volt az egyetlen,

Kivel a titkát megoszthatta,

Szíve csak mosolygott szép csendben ,

Ha visszagondolt arra a napra....

Épp a kunyhó előtt üldögélt

Már két hete anyut haza várva,

Jól átölelte a Reményt,

Különben lelke nagyon fázna.

Nem úgy szólt hozzá Hétike,

Ahogy mások szoktak...

Kik sajnálat fonalból készítve,

Lelkére lasszót dobtak.

HÉTIKE

Leülök egy kicsit melléd

Anyukádat várni,

Biztosan megérti elméd,

Fárasztó lenne állni.

Nem szólalsz meg jól tudom,

Csak,ha mosolyát újra látod.

Hidd el, lesz rá alkalom,

S ez nem csak kedves álmod.

Mi lenne,ha addig csend helyett

Megszólalnál játékból?

Kérdezd meg róla szívedet,

Szerintem majd válaszol.

MESÉLŐ

Ciripke gondolkodni kezdett,

Aztán bólintott egy aprót.

Lakatra nem zárta vissza

A szívében megnyitott ajtót.

CIRIPKE

Hát jó, játsszuk azt ketten,

Hogy gyerünk szavak, hajrá, usgyi..

HÉTIKE

Részemről teljesen rendben.

A Csend már úgyis olyan uncsi.

Játsszuk azt,én vagyok anyukád,

Te meg akkor a gyermekem.

CIRIPKE

Nem tudom pontosan okát,

De félek sírni kezd szívem,

Tán mert előre sejti már,

A játék véget ér,

A Magány majd újra vár,

Nem lesz több esély.

Mióta anyunak nyoma veszett,

Csak a Csend ölel át,

A vidám, boldog napok helyett,

Ő a néma jó barát.

HÉTIKE

A Csend egy hűvös uraság,

El kell űzni messze,

Ha nem mozdítja nagy farát,

Majd segítek én benne.

Taszítok rajta jókorát,

Az se baj ha nyekken,

Vigye magával fogsorát,

Elleszünk mi ketten.

Betűd leszek szavak helyett

Üres fehér lapon,

Míg anyukád rád nem nevet

Gyönyörű szép napon.

CIRIPKE

Nem tudok még olvasni,

Hát legyél a lapon Napsugár.

HÉTIKE

Velem lehet alkudni.

Leszek szívedben én a Nyár.

CIRIPKE

Kicsit most is az vagy nekem,

Sőt inkább nagyon-nagyon,

Ha még soká maradsz velem,

El sem férsz már egy lapon.

MESÉLŐ

Hétikével ritkán fordult elő,

Hogy a szavakat nem találta,

Most mégis ez volt a nyerő,

Így nem került mégse pácba,

Mert kis barátját átölelte

A szíve kérésére,

S még e részben mi más lenne?

Legyen jótanács a vége.

Az ölelés ezernyi szónál

Szerintem sokkal többet ér.

Mért kéne egy szót is szóljál,

Ha szíved mindent elmesél.

Részlet a "Cseppnyi óriások" című verses-zenés utazásból.

A Szeretet csodát tehet,

Bár varázsló sosem volt.

Ha szívedben kapott helyet,

A Közöny máris lefarcolt.

Ám,ha csak üldögél elmerengve

Szíved ablakában...

„Bár fájdalom csepp se lenne,

A kerek nagyvilágban.”

Ettől az égadta világon

Nem változhat meg majd semmi,

Mennyit ér a legszebb álom,

Ha nem váltja valóra senki?

Mennyit ér a lélekmosoly,

Ha bánatból fakad?

Kérlek most ne válaszolj ,

Csak „kapd össze magad”.

Ha világunk egy óriás,

S rossz irányba lépdel,

Nem segíthet senki más,

Mit sem érsz a józan ésszel,

Mit sem érsz csodára várva,

Kántálva a Szeretet himnuszát,

Csak,ha épül tetteink vára,

Közös cél...megannyi jó barát.

Az óriás ellát a messzeségbe,

Mégis a lényeget nem látja,

Az embert önző,kapzsi léte,

A végső szakadékba rántja.

Még nem késő, megállhatunk,

A jövő sosincs kőbe vésve,

Ha Szeretet a jelszavunk,

Senki sem söpörhet félre.

Szíved ablakában ülve,

Majd ints felém,ha arra járok.

A szín mit sem ér ha szürke,

S bár nem leszek sosem látnok,

Szivárványból fent az égen,

S lent a földön szeretetből,

Valami jó készül éppen,

Ha apró mag lesz majd e versből.

Nem vágyok én ennél többre,

Ez csak „sima” ember álom.

Miért lennék apró törpe

Üldögélve meggyfa ágon?

Érzem, ami szívemben él,

Nem csak cseppnyi sóhaj,

Egy nap majd céljához ér,

Mint valóra vált óhaj.

Ki felnőtt fejjel úgy saccolja,

E költemény csak gyermeknek való,

Lélekszárnya épp oly lomha,

Mint földhöz ragadt lusta léghajó.

Fantázia temetőben

Sóbálvány a legszebb álma,

Mosolya épp előttem

Ráfagyott egy rozsdás szánra.

Siklik a szán, siklik egyre,

S a Szakadék már száját tátja,

Riadt gyermek felsír csendben...

Ez egy furcsa benső játszma.

 

Hozzá se szólsz évek óta,

Csüggedten ül lelked mélyén,

A játék az ő szószólója.

Mondd, ki nevet majd a végén?

A sok pénzről mesét mesélsz

Élesre vasalt lélekkel.

Fabatkát..annyit sem érsz

Égig érő pénzheggyel.

Hé, mond csak nagyokos Felnőtt,

Mikor játszottál igazán jót?

Évekkel ezelőtt eldőlt,

Hogy te béklyózod a léghajót.

Légszerelőt hívhatsz majd,

Mozdítani ő sem tudja,

Írtak arról jó pár dalt,

Hogy az Élet durva csúszda.

Ez badarság,bátran mondom,

Nekem ajándék az Élet,

Évek óta egyre bontom,

Hisz oly egyszerű a képlet.

A gyermek ellát jó tanáccsal,

Kezében egy varázspálca,

Mosoly arcán égi sóhaj,

Földi angyal legszebb álma.

Varázsol majd mosolyt neked,

Nem vágyok én ennél többre,

S míg olvasod e történetet,

Ne félj közben nem mégy csődbe.

Melléd ül, ha nem is látod,

Veled sír és veled nevet.

Pajtásod és jó barátod.

Adj számára gyakran helyet.