Ciripke megszólal

Denn•  2018. december 4. 18:52

Részlet a "Bogária,avagy cseppnyi óriások" című

verses-zenés utazásból.


MESÉLŐ

Kinézett a levélkunyhó ablakán,

De nem látta, akit szeretett volna látni,

Néha már mással is beérné talán,

Persze ettől még nem lehet bárki.


Számára Hétike volt az egyetlen,

Kivel a titkát megoszthatta,

Szíve csak mosolygott szép csendben ,

Ha visszagondolt arra a napra....


Épp a kunyhó előtt üldögélt

Már két hete anyut haza várva,

Jól átölelte a Reményt,

Különben lelke nagyon fázna.


Nem úgy szólt hozzá Hétike,

Ahogy mások szoktak...

Kik sajnálat fonalból készítve,

Lelkére lasszót dobtak.


HÉTIKE

Leülök egy kicsit melléd

Anyukádat várni,

Biztosan megérti elméd,

Fárasztó lenne állni.


Nem szólalsz meg jól tudom,

Csak,ha mosolyát újra látod.

Hidd el, lesz rá alkalom,

S ez nem csak kedves álmod.


Mi lenne,ha addig csend helyett

Megszólalnál játékból?

Kérdezd meg róla szívedet,

Szerintem biztos válaszol.


MESÉLŐ

Ciripke gondolkodni kezdett,

Aztán bólintott egy aprót.

Lakatra nem zárta vissza

A szívében megnyitott ajtót.


CIRIPKE

Hát jó, játsszuk azt ketten,

Hogy gyerünk szavak, hajrá, usgyi..


HÉTIKE

Részemről teljesen rendben.

A Csend már úgyis olyan uncsi.


Játsszuk azt,én vagyok anyukád,

Te meg akkor a gyermekem.


CIRIPKE

Nem tudom pontosan okát,

De félek sírni kezd szívem,


Tán mert előre sejti már,

A játék véget ér,

A Magány majd újra vár,

Nem lesz több esély.


Mióta anyunak nyoma veszett,

Csak a Csend ölel át,

A vidám, boldog napok helyett,

Ő a néma jó barát.


HÉTIKE

A Csend egy hűvös uraság,

El kell űzni messze,

Ha nem mozdítja nagy farát,

Majd segítek én benne.


Taszítok rajta jókorát,

Az se baj ha nyekken,

Vigye magával fogsorát,

Elleszünk mi ketten.


Betűd leszek szavak helyett

Üres fehér lapon,

Míg anyukád rád nem nevet

Gyönyörű szép napon.


CIRIPKE

Nem tudok még olvasni,

Hát legyél a lapon Napsugár.


HÉTIKE

Velem lehet alkudni.

Leszek szívedben én a Nyár.


CIRIPKE

Kicsit most is az vagy nekem,

Sőt inkább nagyon-nagyon,

Ha még soká maradsz velem,

El sem férsz már egy lapon.


MESÉLŐ

Hétikével ritkán fordult elő,

Hogy a szavakat nem találta,

Most mégis ez volt a nyerő,

Így nem került mégse pácba,


Mert kis barátját átölelte

A szíve kérésére,

S még e részben mi más lenne?

Legyen jótanács a vége.


Az ölelés ezernyi szónál

Szerintem sokkal többet ér.

Mért kéne egy szót is szóljál,

Ha szíved mindent elmesél.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Den2018. december 9. 07:54

@Denn: Még ha Den el is havazott, megköszöni figyelmed :) Ölelés!

Mikijozsa2018. december 8. 18:54

jó ötlet ez a bogária, komoly könyv is lehet ebből sok sikert, erőt a folytatáshoz

Denn2018. december 8. 18:47

@Den: Ciripke üdvözöl Bogáriából:)

Denn2018. december 7. 09:08

@Liwet: Köszönöm, persze majd az igazi a hangos verzió lesz, de persze nem az én hangommal, hisze 20 szereplő van a történetben..

Denn2018. december 6. 09:42

@kevelin: Néha jobban, mint az emberek..

Rozella2018. december 5. 22:49

Kedvesek, szívhezszólóak a kis történetek, a nevek is nagyon... pl. Ciripke...:) nem lehet nem szeretni...

Den2018. december 5. 11:59

Hjajj..dejó :) Igaz.
Köszönöm Dénes, Ciripkét!

Liwet2018. december 5. 10:31

Nagy mesemondó vagy!
Igazán jól fog a tollad!

kevelin2018. december 4. 22:41

Tènyleg így van tudjàk a bogárkák is

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom