Blogalizáció, avagy a Jövő hírnőke

Denn•  2023. május 23. 14:47

A LÉTEZÉS TELJESSÉGÉNEK ELŐSZOBÁJA

Van egy út,amin végig kéne mennünk, melynek a végén a lélek kiteljesedhet. De ehelyett egyre csak zsugorodik, mint mikor az egykoron szabad, büszke sas madár egyre csak gubbaszt a sarokban. Tudjuk jól, hogy téves úton járunk, mégis konok ábrázattal gázolunk tovább a mocsárban, amit nap mint nap gyengeségeink dagasztanak. Ma még lenne visszaút, de tán már hamar eljön az a perc , hogy nem tudunk semerre sem lépni, és süllyedni kezdünk lassan. Akár egy éhező hatalmas ragadozó, elnyeli az emberiséget a mocsár, amit mi magunk teremtettünk. Rémült, könnyes szemekkel majd az ég felé emeljük kezünk, de akkor már késő lesz segítségre lelni. Isten nem tesz csodát, hogy majd egyetlen mozdulattal kirántson minket saját mocsarunkból. Megtört arccal lehunyja szemét, és kitudja már hanyadik rovátkát rajzolja az égi szobájának a falára. Mindegyik sziklatömbnyi teher a lelkében, mert az emberiség 1-1 önpusztítását jelzik. Még Ő is képtelen volna mindezt csak úgy simán cipelni, de ott él benne a remény, a belénk vetett hit, hogy a következő teremtéskor, mikor újra formattálja a Földet, akár egy élő wincseszter, az ismét tudatára ébredő emberi faj, majd végre végig ér az úton, és megtörténik az,ami földi létünk igazi célja. BELÉPHETÜNK A LÉTEZÉS TELJESSÉGÉNEK ELŐSZOBÁLYÁBA.


 

Denn•  2023. május 15. 16:07

Nem létezik?

Bár lehet, hogy magamra haragítom, de mégis leírom, hogy a Halál nem létezik. Valójában csak egy a kaszáját szorongató, alultáplált mezőgazdasági munkás a távolból nézve.

Kicsit komolyabb irányba terelve a szót, mint a Humor Mezejére elkóborolt barikat, Mr Csontváz csak a hitetlen emberek agyszüleménye, a mulandó testünkből kiindulva.

Lehet jönni azzal, hogy nincs rá bizonyíték, de arra sincs, hogy „létezik”. Én egy percig sem gondolkodok azon, hogy majd bezörget hozzám, mivel lejárt az időm, mert a képébe nevetek majd, és visszazavarom melózni a búzaföldre. :) Igen, a barik már megint elkóboroltak, a fentebb említett mezőre, de nincs ezzel semmi baj, sőt... Egy percig sem hagyom, hogy őkelme riogasson a kaszáját lóbálva, jobb volna ha inkább a mezőn a barikkal mókázna.

/Szerinted szülessen vers e blogbejegyzés kapcsán?

Denn•  2023. május 14. 15:34

Lélekgyöngyszemek

Azt mondják a földi létünk a végtelenben csak egy pillanat. Én azt mondom, a pillanat lehet végtelen,ha a lélekben örökre ott marad, s mi másnak hívnánk, mint lélekgyöngyszemnek. Persze ezekre nem lelhetsz rá úton-útfélen, mert létre jöttükhöz embervarázslatra van szükség. Hiszed vagy sem, nagyobb varázslók lehetünk, mint Merlin és Harry Potter együtt véve és még varázsige sem kell hozzá. Elég csak egy nekünk szóló, lélekből fakadó mosolyt „kiérdemelnünk” s a pillanat végtelenné fogan mert sosem múlik el. Ugyanis lelked varázsdobozában gyöngyszemként testet ölt.

Lehet most azt gondolod, ilyen mosolyra akár az utcán is naponta rálelhetsz. Ez tévedés. A varázslat csak akkor működik, ha az alany szíve érted dobban, méghozzá akkorát, mint mikor megkondul az a bizonyos nagy harang. Persze te nem hallod, de „mosolyba önti” ezt a kondulást a pillanat, s varázsdobozodban egy újabb gyöngyszemre lelsz. :)


Te mennyinél tartasz?

Denn•  2023. május 12. 13:11

A hajléktalan milliárdos

Felfoghatatlan számomra, hogy egy milliárdos miképp tud tükörbe nézni, miközben egyre több a hajléktalan a Földön, de nem tesz ellene semmit. Az ilyennek van lelke? Vagy csak egy jókora „Pénz” nevű szobor áll a helyén, s naponta többször megcsodálja, sőt át is öleli.-Aki így tesz, fajunk szégyene, de majd eljön az Igazság napja, és a szobor Semmivé porlad. Döbbent arccal térdre hull, de már késő a megbánás. Hajléktalanná vált!

Denn•  2023. május 10. 15:39

Ha színdarab /interaktív bejegyzés/

Kedves Olvasó, volna egy kérdésem Hozzád.

 Amennyiben földi létünk egy színdarab, s a két rendező az Isten és az Ördög, ki jelenleg a fő és az alrendező?

Nem szkanderral, vagy snóblin döntik el, hogy ki lesz a „boss”, hanem a mi tetteink a döntnökök.