Blogalizáció, avagy a Jövő hírnőke

Ha minden életösvény Istenhez vezet, mért nem sikerült még egyiken sem végig menni? Mert tele van ez az ösvény elágazásokkal, és az ember gyarló lény? Hát még szép, hogy igen a válasz, különben ez az egész nem lenne egy kihívás, vagy inkább próbatétel. Ellenkező esetben szép békésen végigsétálnánk az ösvényen, s 90-100 éves korunk környékén ott várna Isten kedves mosollyal a végén, ami persze nem az út vége, de erről majd máskor. Adódik a kérdés mindebből, hogyan győzhetnénk le önző, kapzsi, gyakran haragtól fűtött énünket? Tévedés ne essék, nem a feltétlen szeretet útja az, amin végig kell mennünk, ahol Isten vezérli minden léptünket. Így soha napján fogunk megérkezni hozzá, de ha valakit zavar a megszemélyesítés, mert csekély mértékben, vagy egyáltalán nem hisz Istenben,hanem az emberi lét-tudat legmagasabb szintjére nem fogunk sosem elérni. Némi túlzással, de sajnos azt kell írnom, hogy jelenleg ettől a szinttől még fényévekre vagyunk. Mi hát a megoldás? Leírhatnám ennek kapcsán a javaslatom, de úgy gondolom részben jogos lenne olyan válasz, „ki vagyok én ahhoz, hogy osszam az észt”. A válaszra mindenkinek magától kell rájönni, hisz mindegyikünknek más-más az életútja. Persze ez a bizonyos válasz csak az első lépés lesz a ténylegesen jó irányba, s ráadásul utána jön csak a neheze. Napról-napra várnak ránk csábító tévutak, és olyanok, amik hamis ígéretekkel áltatnak. Egyre csak próbálja a rohanó, önző világ félresöpörni az önbizalmunk, a magunkba vetett hitünk, melynek egyik alappillére a benső béke. Persze először is erre a bizonyos békére kéne rálelni, ami sajnos az emberek jelentős részének nem sikerült még. Honnan tudom? Megannyi háború mesél erről, de itt olyan háborúra is gondolok, amit két ember vív egymással ellentétes világnézetük miatt. Ha nem tudjuk félretaszítani gyarlóságaink malomkövét, az idők végezetéig cipelnünk kell megannyi téves ösvényen bolyongva. Tényleg csak ennyi telne tőlünk?

Jobb emelt fővel veszíteni,

mint lesütött szemmel nyerni?

A válaszod rólad mesél....

Te mit kérdeznél Istentől, ha még földi léted alatt találkozhatnál vele?

 Én többek közt azt, nem bánta-e meg, hogy szabad akaratot adott nekünk. Hisz a kezdetektől fogva egymás ellen fordítjuk ezt az adományt, megelőlegezett bizalmat. Ráadásul a helyzet nem, hogy javult volna évszázadok alatt, hanem egyre nagyobb sebességgel száguldunk lefele a mocsár felé, mely körbeöleli az Élethegyet.

A hegy szélén állva Isten letekint Európára, s könnyek gyűlnek a szemébe. A kapzsiság és a hatalomvágy rákfenéje nem volt elég, a Halál csontos arcán groteszk látványt nyújtó széles vigyor terül szét, hisz a háborúnál nincs kedvesebb dolog számára.. Ember, embertől parancsot kap rá, hogy embert öljön! Még a ragadozók sem irtják saját fajukat, hát akkor milyen szörnyetegek vagyunk mi? Elárulom, bár Te is tudod. Magas értelmi színvonalat képviselő szörnyetegek.

Isten arcán egy könnycsepp gördül végig, s bár csak ember vagyok, de szeretnék ott lenni mellette, s átölelni, hogy enyhítsek fájdalmán. De ehelyett csak egy tanácsot adhatok annak ellenére, hogy Ő a mindenható. Legyen blackout a Földön. Minden bizonnyal könnyedén megteheted, hiszen még az ember számára is kivitelezhető volna technikailag.

Úgy gondolom, e sorok olvasóinak nagy része majd fejét rázza ötletem kapcsán. Igen, modern világunk kártyavárként omlana össze áram nélkül, s anarchia törne ki bolygó szerte.

Bár sok-sok áldozata lenne kezdetben az új világnak, de közel sem annyi, ha minden marad a régiben, és a fegyvergyárak tovább ontják a fegyvereket, s természetesen nem azért, hogy a raktáron porosodjanak majd.. Ha bekövetkezne a blackout, pár év alatt normalizálódna a helyzet, annak ellenére, hogy tv, mobil, Internet és jelenlegi világunk további imádott vívmányai nélkül kéne élnünk. 

Részben visszatérnék a természethez, újra rálelve az élet igazi értékeire., s bár szentté nem válnánk, de a hegyről már nem lefele haladnánk. Isten arcán már nem gördülne végig könnycsepp újra és újra. Ettől a naptól kezdve indulhatnánk meg felfele a hegyen.

Végezetül két kérdés. Abból kiindulva, ami most zajlik a Földön, csak rosszabbá válhat, mit tennél Isten helyében? Elutasítod teljes mértékben a blackout, a „teljes áramtalanítás „ ötletét?

Van, akinek embernek lenni csak egyszerű, hétköznapi dolog, de van, akinek hatalmas kihívás. Az ilyen ember már nem viaskodik önmagával, mert megvívta benső csatáit. Tisztában van gyengeségeivel, ám értékeivel is, és ekkortól kezdve megnyílik számára az ajtó, melyen az „EMBERNEK LENNI” felírat díszeleg. Embernek lenni nagy betűkkel, mert már nem éri be kevesebbel, mint, hogy kihozza magából a maximumot. Aki így él, már nem áll be soha többé a Szürkék Sorába, napjai nem fejlődnek vissza egyhangú hétköznapokká, mert a kihívás számára már maga az Élet.

Kíváncsi vagy A HOSSZÚ ÉLET TITKÁRA? 

 Ötven év múlva elárulom, hiszen most még nem tudnám a szavaim a múló idővel alátámasztani. De addig is egy jó tanács... NYUGI. A lelkedre folyamatosan ható megannyi negatív tényező hónapokat, sőt éveket vehet el az életedből. Tudom általánosság, de attól még igaz, hogy hited önmagadban, egyfajta páncél a külvilágból áradó sötét erőkkel szemben. Igen, „sötét erők”, pedig hát ez itt a valóság és nem a Star Wars. Ám a hit, bármennyire is képtelenségnek hangzik, lehet a leghatékonyabb jedi erő. Ráadásul nekünk is van egy Jodánk, mesterünk, akit úgy neveztünk el, hogy Isten. A belévetett hitünk adhat erőt számunkra? Alapszinten igen, de a magasabb fokozat az, ha végigmegyünk  az önmegismerés rögös útján, hol megannyi csatában legyőzve önző-kapzsi énünket, rá lelünk a páncélra. A lélekpáncélra, mely Isten kovács műhelyében készült,de ha felöltjük, még közel sem leszünk Istenek. Ez csak az első lépés lesz az úton, amelynek végén találkozhatunk vele. Ám ez a találkozás egyesével nem jöhet létre, tehát csakis együtt járulhatunk a színe elé majd, ami jelenleg totálisan lehetetlen küldetésnek tűnik. Ámha Tom Cruise-nak hét részen át sikerült megoldania ezt a problémát, együtt, mindannyiunknak is sikerülhet.