Örök fényesség

Én egy halott ember vagyok, 
ki féltve örzé nedveit.
Siromban forogva vártam,
megtisztulásom perceit.

De ki vetett a föld,
láva formájában.
Pup voltam én ott is,
a főldnek mély gyomrában.

Láva fórmájában,
jötem a felszinre.
Záró fedélként,
a föld annya vizére.

Felkelő nap,
reám csodálkozott.
Hűsitő sugara,
ily mélyembe hatolt.

De ledobott nékem,
három nyers gyémántott,
S ettől gránit szívem,
új életett kapot.

Élet vize lángolt,
foró közzetemben.
Átt mentem én
ötödik ellemben.

Könyörögve kérlek,
csodaként áldott nap.
Mennyünk most már együt,
míg a csoda mely ránk hat.

A világür életében,
minden egyes fénynap.
Száz ezer főldi év,
melyhez nem kel pap.

De ha leszál az éj,
és alszik két szemed.
Pihennyél nyugodtan,
mert örködöm feletted.

Kék a kékben, kéz a kézben,
egymás mellet a tejuton,
Lelki szomjunkat kioltjuk,
meleg tejjel Csillagkuton.

Kérlek legyél te számomra,
az ki ad egy csodás jövőtt.
Had csiszoljuk eggyüt ketten,
azt mi tested s lelkedből jött.

Út szeretnék mindig lenni,
Hol számodra nincsen rög.
Három gyémánt gyermekedre,
sosem borulhat rá köd.

Három virág nedveinkből,
merithessen olyan erőt.
Ami bennük áldott legyen,
és ne tudják meg mi a csőd.

Veled vagyok, benned élek
és ha kel, én porig égek.
De a családodért mint fa kéreg,
hamu nélkül énék én meg.

És ha gyémántjaink végre,
felragyognak tükőr fényben.
Eltünhetünk éjben csendben,
az örök csendes főldi mélyben.

Három gyermek, három gyémánt,
fénysugárba egyesülnek.
Tovább viszik szellemünket,
az áttépitett szebb jövőnek.

Ez az élet rendje, legyen.
Mi már tettük amit kellet.
Had kisérje öket mindig,
belőllunk a fris lehelet.

És ha szellő lesz belölle,
mely dagassza a vitorláit.
Akkor nyugszunk meg a földben
a feltámadás orrájáig.