Okosnak születni, de bután meghalni. IV rész.

              Sohasem fogom megbocsátani magamnak mert most nem itt és nem így álnék. El kellet intéznem a zeneiskola számára mindent ami a fúvos, vonos, de főleg ami engem érintet, mindent ami szüséges volt a zongorák karbantartására. Miért én, mert én voltam a zongora hangoló.

              Este indultam el a gyorsvonattal. Hogy kipihent legyek, hálókocsi. Mgkértem a kocsikisérőt, körülbelül fél órával az érkezés elöt ébreszen fel. Kcsit nyugtalanitot hogy Brasó után tul sokszor és túl sokáig vesztegeltünk. Meg érdeklödtem mi ennek az oka. Közölték hogy kisiklot egy áruszálitó vonat mert (még annak idején kéziváltással történtek a dolgok) akinek váltania kellet elaludt éssajnálatos módón de mivel mind a két sinpár megsérült, várni kel. Nem kevés időbe tellet amedigg helyre ált a fórgalom de Bucarestbe kilenc órás késéssel dél után 17 órára értunk. Hát akkor ot kellene aludnom. Mivel karácsony elöt volt minden száloda dugig volt, és csak a huszonnégy emeletes, nemzetközi száloda hetedik emeletén találtam szobát, egy éjszaka, egy heti fizetésembe került.

              A szoba tényleg mesésen volt berendezve, a bárszekrény minden különlegességekel fel volt szerelve.

              Le mentem vacsorázni. Alig voltak még páran de eldöntötem, korán fogok lefeküdni. Szerencsére ez csak egy ábránd maradt, mert ot ismertem meg Madlennt. Parternt kereset, és táncolni akart. Pezsgöt itunk, és amikor táncolni akartunk, halk zene hatására, egymásnak simulva, nem tudtuk megálni hogy ne kezdjünk el csokolozni. Érzékien tudot csókólni és csak az volt a kérdés az ő szobájába, vagy az enyémbe mentünk. Mivel ez tilos volt, a liftes gyereket "megkenve" az én szobámba kötötünk ki. Nem érdekelt semmi, csak az hogy mindent beleadva, felejdhetetlenné tegyük ezt az éjszakát. Reggel megadtam a Nagybányai címemet és mondta, nyáron leutazik egypár napra mert imádta a hegyi túrákat.

             Eljöt a nyár és beváltotta a szavát. Én akkor már túl voltam a váláson és egy három szobás lakásba laktam egyedül. Az álomáson vártam és a lakásba beléps után egy negyedórán belül már az ágyon "hemperegtünk", Két napból két hét lett. Én akkor az álmok világában éltem. Hiába probált elcsalni Marseibe, én nem, hiresség voltam egyedi tanitványaim, könyüvérü, férjes asszonyok. Őt is csak "csemegének" szántam.

            Még egy darabig leveleztünk de aztán mivel untam nem válaszoltam a leveleire.

            Eljött az 1989 december, foradalom és 1990 már nem ismertem fel azt a környezetet amit teljesen stabilnak éreztem. Az új igazgató, mindent lerombolt és kialakitotta a hodolói körét. Aki nem volt neki szimpatikus azoknat tönkre vágta az életét. NYOLCAN NADTÁK BE A LEMONDÁSUKAT DE AMIKOR ÉN A KILENCEDIK, MEGRÉMÜLT.

           - Mi lesz az iskolával zongora hangolo nélkül ?

           - Képzeld nem érdekel.

           Egy évig a szülővárosomban tanítotam. Egy hajszálal sem volt jobb. Nyáron egy hónapig együt dolgoztam egy Debreceni hangolóval. Augusztus 28-kán közölte velem, mivel nagy szüksége van rám, szerzet egy állást a Mátészalkai magán zeneiskolába. Nemcsak könnyü munka de öt napos. Hétfő-péntek. Szombat és vasárnap nála dolgoztam. Elkezdet kialakulni egy állom.