La Fontaine nyomdokain.

Majdnem, állatmese.

A puma és a sakál. A puma éhezett. Alig volt ereje kifeküdni a napra, de annyira fázott az éhségtől, reménytelenségtől. Arra járt a sakál. Mondja neki a Puma:

-         No, sakál ez lehet a te napod. Most széttéphetsz, mert nincs erőm védekezni sem. Még jót is tennél vele.

-         Nem mondod, azt már nem. Azt hiszed, bolond vagyok, és azt bántom, aki mellet jól tudok élni. De teszek neked egy szívességet. Búj el, a bokrok mögé ahol van az a gödör. Én felhajtók neked egy finom falatot, és amit te már nem tudsz megenni azt nekem, adod.

-         Jó rendben.

A sakál elindult és a bűzével felbosszantott egy agancsost. Az utána eredt, és amikor a bokor mögötti lejtőn nyakát szegte a pumának csak falatoznia kellet belőle.

Mind a ketten degeszre ették magukat és a puma megkérdezte:

-         Sakál. Neked ebből mi lesz az üzlet?

-         Amit te könnyedén elejtesz, az nekem lehetetlen, de ha nekem is hagy belőle akkor mind a ketten túlélünk mindent.

És onnantól kezdve a puma soha sem mondta a sakálnak takarodj innen, de büdös állat.

Tanulság. Néha a bűz is lehet hasznos.