blackroze blogja

A legjobb barátom a dés állomásán bemutatta,

tanárnő volt, és nem kevésszer járt már Párizsba.

San Tropezben is sürün megfordult, de Marseille, Toulouse,

nem kis pénz kereset, de nem keveset vadult.

Amikor onnan eljőt, csak annyia volt,

egy repülöjegyre telt meg egy hónap szerény kezdetre.

Nekem a francia, szinte anyanyelvem,

sok regényt olvastam eredetiben.

Az egész utat, a folyoson, sörözve cigizve,

a két óra hihetetlen gyorsan tünt el a semmibe.

Nem vártunk buszra, mert alig két kilométerre, 

albérletembe beérve, rendesen kimelegedve.

Javasoltam neki egy frissitő zuhanyt,

ö kezdte, ameddig én is a haját rendbe szedte.

annyira gyönyörü volt, nem tudtam ellenállni,

háturól a nyakát kezdtem el csókólni.

Megremeget, és legkisebb meggyözödés nélkül mondta - Ezt ne,

legalább két éve nem engedtem közal magamhoz senkit se.

Lassan megfordult, és szemébe láttam, ezt nem gondolta komolyan,

a homlokánál kezdtem de ő a számra tapadt, és a melleit szorosan.

Éreztem amint a "fegyverem" harcra felkészülten,

de ö sem huzodot el mert lasan lihegve,rövid szoknyáját.

Az ágyra ledöntöt és szemérem ajkait, felajálva,

lihegve tett a magáévá, minden mozdulatával közelebb, közelebb.

Amikor végre, beteljesülten egymás mellet lihegve,

megnyugtatot, szerencsére, sohasem eshet teherbe.

Első igazi nagy szerelme kinek ártatlaságát oda adta,

amikor teherbe eset, nem érdekelte, és egy bába aszony,

                                                                      sterillé tette.

Fél évig tartot ez a románc, de a legszebb pillanat,

egy sürü erdöben, fekete rigok dala volt a sláger.

Mokusok nagyszemekkel néztek, fárol fára repültek,

egyedi pilanatok mert a lelkünkben ezek sosem évültek.

Eltünt mind napkelte után a köd, 

és csak egy bucsúlevelet hagyot.

- Légy boldog mert most már én is az vagyok,

csodás szerető vagy de, neked gyereket ha nem adhatok.

Gondolj néha rám ahogy én is rád,

ne terheljen egyikünket sem felesleges vád.

Szép volt jó volt felejdhetetlen de enyi,

esténként mivel egy szanatoriumban dolgozva,

                             lettem a mokusok mangyala. 

Nagymamámnak a legidősebb tanitványa,

egyfényképésznek a lánya, kinek "arany hangja".

Az olasz daloknak eset rabjának, a Milánói Szkálában,

egtyedi hangja, előadoi stilussa, bármeik opera házban.

Imádta szüleit, szakmája, csak ápolónő,

viszont a sötét kamrában, ot volt a lelki világa.

Hihetetlenül tudot retusálni, művészi képen két órát is,

de képeit, az apja bekeretezve adta a megrendelők kezébe.

Marginean Cica volt az igazi neve, "Deés városának pacsirtája",

lehetet volna szolista az operába, de a két hivatását mégsem hagyta.

A fia a Mircea, az elektronikus zenének lett hive, és anya a partnere,

minden felszerelést ami ehez kellet egy vagyonért bár de beszerezte.

Japánbol indult ez az irányzat és akinek az agyában megszületet,

az Isao Tomita, amerikai hű társa, John Cage, és együt hihetetlen.

"Én a robot", zeneművet, Hirosima szintén egyedi műveit,

csak erös idegzetüeknek és kemény gyomruaknak.

Hihetelen de ma regelire,

husmentes, édes tejbegrízbe.

Nem mindeg kel a pocinkat terhelni,

császár kőrtét, megreszelve, kanállal "betermelni".

Sokan lázadoztak, de akik majdnem idegbajt kaptak,

párizsit, kényérrel,tormával, szajukat "elvágva".

Meglepő lenne, amikor mindennek az ára,

a csillagos égbe lett "elvarázsolva" az agyukat kihagyva.

Amikor a kerekes székes boltba, mindent végig járva,

10.000 forintot röhögve ot hagyva, és szinte semmi nem került "kosárba".

Ami egy havi illetményem, ha nem itt lennék bent, talán egy hétig,

és akkor se lakás, sem gyogyszer, még egy szem szőllő sem.

Vajon aki egyszerüen nem tud épp ésszel gondolkodni,

én csak két napig hagynám a való világban boldogulni.

Panaszom nincs mert napi öt alkalommal, mindent de mindent,

a szellemi táplálék, ingyen van és csak az boldogtalan ki agyatlan.

Van aki 25 fokban is fázik, én az éjszakákat is Ádám ruhában,

egy szál takaroban, nem irha bundában, magamat tisztán.

Őnálló lettem, mert it mindenki milliomos időben,

nem baj ha nem negyed óra alatt, inkább negyven perc alatt. 

Azt szokták mondani akinek sérült az esze(rövid távu memoriáját edzve),

nem szégyen ha írni tud, dátumra pontosan,jegyzésére legyen notesze.

Tornászni, biciklizni, közben beszélgetni, a pincében Nikolettel,

mindent meghalgava, tanácsokkal ellátva, repiti lelkedet a fényes magasságban.

Már csak háromnegyed óra, és addig megpróbálok valamit,

Remélem sikerül mert próbálkozok rendületlenül.

Imádom mert vissza adta a lelki egyensulyom,

levette lelkemről a fél tonna olmot, és szárnyakat adot.

Nem volt unalmas az éjszakám,

egész éjjel ment a cifra fosás, nyávogás.

Főleg a fllábu, félkegyelmü Kondics Imre,

nyomta a csengőt a nővéreket már örületbe kergetve.

Mikor a napalos szobánkba belépve,

 azt az álati bűzt megérezve.

Ablakor nyitot, bocsánatot kétve, 

a két szaros pelenkáját lecserélte.

Kiálitás képeire nem keveset tornászva,

az orosz zene igazi nagy zeneszerzőit imádva.

Hét óra harminc, reggelire várva,

harmadik csoportban lévén, talán kilenc órára.

Az egyetlen verses kötetem a cime : Ne néz vissza,

Zalaegerszegi nyomdában lett "fazonra szabva".

A baj csak az volt, senki sem mondta,

mivel a világot túlságosan hűen ábrázolta.

Ha az let volna előre kiírva,

tizennyolc éven felülieknek és erős gyomruaknak.

Sajnos könyvkereskedésbe, nem kerülhetet,

de a háromszáz példányt dedikálva, barátoknak.

Mindegy mindig csak a 111, de ha vissza kerülne,

kezembe, és pár estén bemutatva, szívvel szavalva.

Még egyszer el szeretnék innen menni,

végleg, és ezt a környéket örökre feledni.