blackroze blogja

Embertelen ember, kit a medve megver,

Petőfi Sábdor és az ő Juliája, joltó lelkemnek.

Sosem elmuló élménye, szerecsen, negíze,

seta at erdöben, mokusok vermébe, szikla peremére.

Már csak alig 120 perc és elkezdhem amit elterveztem,

elmenni innen oda ahonnan a bolondok ki vannak zárva.

Ezeknek a Hárshegy is kevés lenne, de ki tudja hogy,

a tolvajlás ebben az orstágban csak mentelmi joggal.

Csak gratulálni tudok a Magyar Péternek a tisza virágának,

de jo lenne ha a villám bele csapna, de a villa nyele, én kezembe.

Ez a nyomorék egy országot képvisel de beteg ez az egész rendszer,

a Farkas Florián és az Órsos Viktor, aliász Órbán Viktor, buvohelye egy kolostor.

Akkor voltam a világ legnagyobb marhája amikor Dumitrana Eugen ki,

Lyonban volt saját zeneiskolája, de én ki szinkronszinten öt nyelvet.

Patriota akartam lenni de ezt már sajnos hiába fogom visszasirni,

csak akkor ér valamit, ha tudni fogok lépni és a szívem kővé dermeszteni.

Ez már rég nem ország mert százhárom éve, a Trianon darabokra tépte,

a lelkét megmérgezte és testvért testvér ellen, mindent mi szent.

Porrá égetett, mert már a Parlamentet is csak bollogato bábuk,

semmibe sem döntenek csak főldig ér a lábuk, véres sebek.

Egy igazi nép akkor nép, ha igazi egység, mert inkább a halál,

az oroszlán király, a fülemüle szabad madár, kalitkában nem hál.

Nagyapám egyik testvére, amikor a birtokát tüzték pellengére,

hat orosz tisztet temetet oltatlan mészbe, es az akasztofa elöl.

Ausztráliába ment, ott földmunkásként kezdte, de birkákat tenyésztve,

lassan egy igazi birtokot, területe 500 hold és aki megkereste, azonnal felvette.

Házakat épitetett, és minden emberének bérezésének felét befektette,

öt év után saját akarata szerint, ha maradt akor maradt ha nem, nem. 

Én sem maradok itt mert csak azok tudnak "boldogan megélni"

aki a Judás harminc ezüst pénzéért meg tudnak alázkodni.

A segnyalás it teljesen természetes, mert ezeknek a szar is édes,

a görény is könyörögne, mert az ő büzze is párfüm, még akkor is

                                                                                        ha rémes.

Még csak május harmadik napja,

zuhogó eső, és végre az ég is.

Megdördült, villámot nem láttam,

a dörgés az első hangja a dühöngő nyárnak.

Elfogyot már a türelmem mert tiszta főrtelem,

igéret főldje, hantások vőlgye, rügyek repesztője.

Ha végre befejeződik a lassú felujitás,

vissza kerülhetek oda ahol minden csodás.

12 hónap alat szeretnék megsporolni,

minimum 100.000 forintot és ezel elindulni.

Uom már hogy mindenre a válasz adja Pató Pál,

"Ráérünk mi aval még" ugye nem sürgös hogy

                                          hajadban bőregér.

Ramocsaházán "öntöt ürgét" francia pezsgővel,

lopot tyukból igazi huslevest ettem, elötte szilva pálinkát.

Erken a "rezesek" mindent mi lebetonozva nem volt,

"Vermut Gabriellával" kocát és nyolc malacot.

Nyirbátorban, amig csak laktam, munkshely nélkül,

egy kuplerájban zenéltem 22-tól hajnali 4-ig.

Elméletben külföldi lányok teljesitetek szolgálatot,

papiron mindegyk nagykoru,(18 elmult).

A valoság az hogy a fejletebb lányok,

tizen három évesen, már ártatlanságukat.

A Madame, a dusgazdag "bakkecskéknek"ezt drágán számolta,

50.000 és tudta, utánna szerencsétlen a tartozkodási engedélyért.

Ment ot minden mert a Drabik testvérek,

a törvényt megveték, és hat benzinkutat,.

Szőkitet üzemanyaggal elláttak, havi 40.000 literrel,

töb lakást megvetek ahol a lányok, csendben tevékenykedtek.

Minden törvényes reggel hattól éjfélig,

éjféltől hatig, az orosz genszterek fegyvert.

Minden volt ot, ami ilegális, mert a rendőrt,

kilóra megveték vagy állásábol "kirepiteték".

Amikor végre Dunaujvárosban menekültem,

megkérdezték, mivel foglalkoztam és mondtam.

Zongora hangolással, tanitással, gitárt és ének kart,

nem kevertem mást náha csak maltert és pakoltam 

                                                                konténert.

Kertet is ástam, és amikor végre Pestre kerültem,

a "négy tigris" piacon 14 órában, piacot takaritottam.

Egy igazi keresztény nőt megismerve, a Moszkva térre,

a Magyar Zoltán és Mgyar Évát, a férjét tanitva, harmoniumra.

Éva szegény már évek ota, nem tudta mi a csók,

amikor náluk laktam, a gyerekei reggel hét után.

A férje, csak Jézust ismerte, és feleségét csak a főzésre,

mikor kettesben maradtunk, ő fözöt és én takaritottam.

Utána megfürödtem és már megborotválkozva,

Éva bejöt é sszó nélkül a hátamat megmosta.

Azzal az ürügyel hogy nem akarja othonkáját,

levetve megmosta a karom, honajam, hasam.

Hasam simogatta és sajnos amikor a "dárdámat",

egyből szegénykém "vivó állásba" támadt, és nem volt erőszak.

A szobában Éva hanyat én csatát vivtam, szegénykém mondta :

- Ne fogd magad vissza, mert már nem lehet belölle anyuka.

Fél év után, a legroszabb pilanatban, lánya hazajőt,

halota az anyának halk sikongását, és azt mondta.

- Nahát, anya ha holnap a szeretődet még it találom,

nagyon nagyon megbánod, mert inie kezdve, nem vagy anyám.

Felöltöztem és elmentem, de magamat bűnösnek nem éreztem,

a egy férj olyan elmebeteg akkor igy járt mer ha felszarvazták.

Minden nő háton fekve, szekszelni tud pénzért vagy ingyen,

de a férfi hetven fölöt, lankadt fegyverrel, csak álmodhat.

A valoság kegyetlen de el kel fogadni,

ki születet elöbb utobb meg is fog halni.

Dédnagyapám 102 évesen, Ngyapám 90,

apám sajnos 62 évesen én még élek, medig ?

Bolondok voltak, vannak és lesznek,

kannásbort, tüskét, mindent mi észnek.

Agyhalotak, elmebeteg állatok,

izmos, idiota, verekedők, "szarvakkal, patákkal".

Kár hogy bezárt a bolondok háza,

szélmalom harcot vívva felegvárba.

Legnagyobb baj hogy nincsen hülyék tanyája,

tíz millió magyarnak 15%, szerintem sorra várna.

Szamaran ülve, hangosan üvöltve,

haláluk után sem kerülnének a pokolbol a menybe.

Barlang lakok, fakardal hadakozok,

kik ot is esznek ahol bokrok alatt szarok.

Álatból letünk, de van ki tovább lépet, 

van ki gugolva, nemismer "árnyékszéket".

néha ki kel engedni belölünk a "fáradt gözt",

madár ijesztővel helyetesitni a "rongyos csőszt". 

Ha nem a saját szememmel látam volna el sem hiszem. Tudtam ugyan hogy a  Lucskai Iatván, becenevén Hapsi Tapsi nem komplet. Ma vacsora elött nekieset egy idős néninek, megcibálta a haját és azt kiabálta magánkivűl hogy: - Megöllek te patkány. Amikor engem is oda költöztettek evel az elmebeteggel egy szobába, engem is úgy állon vágot két napig minden falat ennivalónál könybe lábadt a szemem. Szóltam hog jó lenne ha tennének valamit vele. Nem történt semmi. Most viszont legaláb 6 tanuja volt ennek az eseménynek. Szerencsére két dolgozó is elhülve volt tanuja ennek az eseménynek. Remélem hogy olyan helyre viszik el ahol ha rájön a hopálé akkor megkapja a kényszer zubonyt.

           Nem igazán értettem mi történik velem. Csak azt tudtam ez egy zsákutca és vagy kikecmergek belölle, vagy elvisz az ár. Akkor eldöntöttem ongyilkos leszek. Kimentem a Dunára, levetköztem és beúsztam. Vettem egy mélylevegőt, lemerültem. Már kezdtem elvesziteni az eszméletem, el is veszitettem amikor feldobott a víz. Éreztem hogy valaki átkaról és kivisz a partra. Amikor kinyitottam a szemem egy fiatal nő lélegeztetett szájból szájba. Legszivesebben felpofoztam volna de akkor meghalottam egy mentő szirénázását. Amikor hordágyra emeltek, megint elveszitettem az eszméletemet. Két hétig voltam élt és halál között. A lebegés pillanataimban, gyermekkori, felnötkori boldog pillanataim villantak átt az elgyötört lelkemen. Beszéltek hozzám de én megmakacsoltam magam és nem válaszoltam. Egyvalakinek a szavaira emlékszem és ez egy szpihiáter volt.

         Akkor már nem akartam meghalni. Tudtam hogy még pár évtized év boldogság is álhat elöttem. A nő aki vissza hozott az életbe, hatalmas türelemmel rendelkezet. Én nem lettem volna képes ere. Odavet magához, egy szerény két szobás lakásban. Belészerettem, és ö is énbelém. Teltek a hónapok és egy nap boldogan ujságolta hogy terhes lett. Munkát kerestem mert szégyeltem hogy eltartanak. Nem volt egyszerü, de a végén felvettek lépcsőház takaritónak, és beválaltam egy 10 emeletes háznak mind a 4 lépcsőházát. Fárasztó volt ugyan de mégis boldog voltam. Minden vasárnap kirándultuk, sétáltunk kéz a kézbe mind a tinik.

        Megszületet a fiunk, és onnantól ekezdve tudtam most már enyém a világ.