blackroze blogja

        1989 december. 34 éves voltam. Életem nagy részét egy csodás világba éltem. Ennek sajnos vége.

        1990. Tudtam fel kel ébrednem a Csipkerozsika álmomból. Erdély már sohasem lesz magyarország része de hiába születem román állampolgárként, lélekben halálomog magyar leszek. Tudtam hogy sohasem fogok oda vissza térni. Csak azt bánom ha akkor kimegyek Dumitrana Eugen Franciaországban volt egy magán zeneiskolája. Nagy fizetés, az éjszakai élet rejtelmei de az életembe nem maradt volna idő a szerelembe. Nem olyan egyszerü az élet. 

        Néha nagyon könyü let volna elmenekülni. Mibe is ? Az alkoholba ? A drogokba ? SOHA !!! Csak a gyenge ember. Lehet mind ezt a nyuszira fogni, vagy a torkos borzra. A legnagyobb üzletek mindig is Korzikábol indultak. Volt szerencsém megismerni egy korzika szigetén született ikrek. Masimo és és Antonio Sabela. Amikor a nagyon vak Hankovskij a feszületre megesküdöt hogy számára semmi sem lehetetlen, megkérdezték :

          - A fönököd enyire hülye vagy csk két forintért eladja a lelkét is. Miért dolgozol neki ?

          - Azért mert pilanatnyilag nem volt más választásom de ez már csa 3 hétig tart.

          Akkortájt szerettem elvonulni a világtól. Kimentem a Dunára. Mire kiértem hajnalodott. Elnésztem ahogy a halászok szinte mind köbálványok csak egy dologra koncentráltak. Aki uszóval halászot csak a pedzöre figyel. Aki ragadozó halraaz pedig mivel élő csalival halászot, csak arra hogyszerencsétlen csuka a hármas horog bekapásával saját magát "halálra itélje".

          Amikor felkerültem Budapestre, már tudtam, ez lesz az új othonom. Amikor 1969 a nagyapám testvérénél nyaraltunk(nagymamám és én) a Lövölde téren két nap, utánna a fiánál aki az Örs vezér tértől alig két utcányira lakot(Vadvirág utca 19), 100 ft. az nagyon nagy pénz volt. Hiába mentem vissza, a szívem ott maradt. A beteljesülés csak 1995-ben történt meg de et 27 évig tartot. Aki olvasta azt a regényt,"Matia Paszkál két élete", annak ez nem lesz kérdés.

          A XVI ker. megismertem a Hering Sándor "barátomat". Ő a parabola antena telepitéséből egy nem kis vagyont hozott össze. A felesége egy igazi angyal volt. A telkén minden megvolt. Aba az épületbe volt egy csodás terasz. Hajnalba oda szokot kiülni cigizni, kávézni. Soha sem gyujtot rá a lakásba mert annál jobban tisztelte a családját. A boltja az utca sarkon volt. Csendes ember volt de imádta a pénzt. Pontosabban ennek volt a rabja. Szeretet sokat olvasni. 

          Én akkor már három cégnek voltam a reklám embere. Sarkon volt egy gyogyszertár. Minden harmadik nap ki kellet vinnem a veszélyes hulladékos zsákokat. A biztonság kedvéért kaptam egy tetanusz inekciót, a "jobb félni mind megijedni" jelszora. Srégen szembe volt egy parkoló hely amit szintén nekem volt a hatásköröm hogy egy szál fű se legyen ott. Soha nem szerettem ha üres a zsebem. Ameddig viz van addig kezet is tudtam mosni ahányszor ez megkivánta.Az egyik cég tulajdonossa a szomszédunkba lakó Lakatos Sándor. Mivel tele volt pénzel, olyan emberektől vásárolt fel mindent akiknek az idős hozátartozoi már külföldön dolgoztak, nem volt arra idejük hogy kivárjanak egy ügyfelet aki a valodi értékét megadják az ingatlanuknak.

         A felesége egy igazi üzletasszony volt. Kézpénzt viritott és 50% megvette az ingatlant tokostól, vonostól. Minden szombaton a kastélyuk udvarát tettem rendbe. Olyan ebédeket ettem hogy ketté állt tölle a fülem. Meletük lakot két 80 éves aranyos hölgy. Mgkérdezték, beválalom az utca, udvartakaritást ? Sajnos nekik semmien szerszámjuk nincs. Amikor megkérdeztem, használhatom a benzines szerszámokat, csak annyit mondtak :

         - Miért ne. Ha neked ez megéri anyagilag ?

         Nem akartam tölükpénzt elfogadni de amikor látam mennyire bántja ez őket, mondtam egy minimális öszeget melynek a dupláját fizeték ki ésboldogan beszélgetek velem.

         Hogy kerül egy zenetanár, müforditó, szinkron tolmács egy ilyen helyzetbe ? Nagyon egyszerüen. Életem egyik nagyon mély korszakát éltem. Beválaltam az utca seprést, sánctakaritást. Azok a tulajdonosok akik láták hogy menyire szépen dolgozok, megkérdezték, menyiért válalom el az udvari munkát. Fény egy hosszú alagut végén. Én csak egy szerény ebédet kértem. Olyan jó érzés volt amikor a családfő meghivot az asztalához ebédelni és úgy bánt velem mint egy ranguval. Amikor viszont meg tudták(nem tőllem) mi a végzetségem, akkor szereztem négy zongora tanítványt. Ezt természetesen már civilben.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

          Az tényleg csak annyit tartot de a megnyugvásig ? 22 év. 2023 január 2.  5 hónap korház de lassan talpra állás. Ma 2025.X.22. Pontos idő 7.55. Minden tökéletes. Fellépések követik egymást és én nagyon boldog vagyok. Kerekes szék. És akkor mi van ? Az elmém ép és szerelmes vagyok. Még ebéd elött lebonyolodik az ünnepély és még marad időm ketesben meirni a sokadik közös versünket. Egy dologban miliomos vagyok. Nem érdekes menyi idöt forditok írásra, "testépitésre". Vicces de csak annak aki kivülről szemléli ezeket az eseményeket. Ebben a csodás parkban nincs idő és tér sincs. Csak igaz végtelen.

Még csak május harmadik napja,

zuhogó eső, és végre az ég is.

Megdördült, villámot nem láttam,

a dörgés az első hangja a dühöngő nyárnak.

Elfogyot már a türelmem mert tiszta főrtelem,

igéret főldje, hantások vőlgye, rügyek repesztője.

Ha végre befejeződik a lassú felujitás,

vissza kerülhetek oda ahol minden csodás.

12 hónap alat szeretnék megsporolni,

minimum 100.000 forintot és ezel elindulni.

Uom már hogy mindenre a válasz adja Pató Pál,

"Ráérünk mi aval még" ugye nem sürgös hogy

                                          hajadban bőregér.

Ramocsaházán "öntöt ürgét" francia pezsgővel,

lopot tyukból igazi huslevest ettem, elötte szilva pálinkát.

Erken a "rezesek" mindent mi lebetonozva nem volt,

"Vermut Gabriellával" kocát és nyolc malacot.

Nyirbátorban, amig csak laktam, munkshely nélkül,

egy kuplerájban zenéltem 22-tól hajnali 4-ig.

Elméletben külföldi lányok teljesitetek szolgálatot,

papiron mindegyk nagykoru,(18 elmult).

A valoság az hogy a fejletebb lányok,

tizen három évesen, már ártatlanságukat.

A Madame, a dusgazdag "bakkecskéknek"ezt drágán számolta,

50.000 és tudta, utánna szerencsétlen a tartozkodási engedélyért.

Ment ot minden mert a Drabik testvérek,

a törvényt megveték, és hat benzinkutat,.

Szőkitet üzemanyaggal elláttak, havi 40.000 literrel,

töb lakást megvetek ahol a lányok, csendben tevékenykedtek.

Minden törvényes reggel hattól éjfélig,

éjféltől hatig, az orosz genszterek fegyvert.

Minden volt ot, ami ilegális, mert a rendőrt,

kilóra megveték vagy állásábol "kirepiteték".

Amikor végre Dunaujvárosban menekültem,

megkérdezték, mivel foglalkoztam és mondtam.

Zongora hangolással, tanitással, gitárt és ének kart,

nem kevertem mást náha csak maltert és pakoltam 

                                                                konténert.

Kertet is ástam, és amikor végre Pestre kerültem,

a "négy tigris" piacon 14 órában, piacot takaritottam.

Egy igazi keresztény nőt megismerve, a Moszkva térre,

a Magyar Zoltán és Mgyar Évát, a férjét tanitva, harmoniumra.

Éva szegény már évek ota, nem tudta mi a csók,

amikor náluk laktam, a gyerekei reggel hét után.

A férje, csak Jézust ismerte, és feleségét csak a főzésre,

mikor kettesben maradtunk, ő fözöt és én takaritottam.

Utána megfürödtem és már megborotválkozva,

Éva bejöt é sszó nélkül a hátamat megmosta.

Azzal az ürügyel hogy nem akarja othonkáját,

levetve megmosta a karom, honajam, hasam.

Hasam simogatta és sajnos amikor a "dárdámat",

egyből szegénykém "vivó állásba" támadt, és nem volt erőszak.

A szobában Éva hanyat én csatát vivtam, szegénykém mondta :

- Ne fogd magad vissza, mert már nem lehet belölle anyuka.

Fél év után, a legroszabb pilanatban, lánya hazajőt,

halota az anyának halk sikongását, és azt mondta.

- Nahát, anya ha holnap a szeretődet még it találom,

nagyon nagyon megbánod, mert inie kezdve, nem vagy anyám.

Felöltöztem és elmentem, de magamat bűnösnek nem éreztem,

a egy férj olyan elmebeteg akkor igy járt mer ha felszarvazták.

Minden nő háton fekve, szekszelni tud pénzért vagy ingyen,

de a férfi hetven fölöt, lankadt fegyverrel, csak álmodhat.

A valoság kegyetlen de el kel fogadni,

ki születet elöbb utobb meg is fog halni.

Dédnagyapám 102 évesen, Ngyapám 90,

apám sajnos 62 évesen én még élek, medig ?

Bolondok voltak, vannak és lesznek,

kannásbort, tüskét, mindent mi észnek.

Agyhalotak, elmebeteg állatok,

izmos, idiota, verekedők, "szarvakkal, patákkal".

Kár hogy bezárt a bolondok háza,

szélmalom harcot vívva felegvárba.

Legnagyobb baj hogy nincsen hülyék tanyája,

tíz millió magyarnak 15%, szerintem sorra várna.

Szamaran ülve, hangosan üvöltve,

haláluk után sem kerülnének a pokolbol a menybe.

Barlang lakok, fakardal hadakozok,

kik ot is esznek ahol bokrok alatt szarok.

Álatból letünk, de van ki tovább lépet, 

van ki gugolva, nemismer "árnyékszéket".

néha ki kel engedni belölünk a "fáradt gözt",

madár ijesztővel helyetesitni a "rongyos csőszt". 

Ha nem a saját szememmel látam volna el sem hiszem. Tudtam ugyan hogy a  Lucskai Iatván, becenevén Hapsi Tapsi nem komplet. Ma vacsora elött nekieset egy idős néninek, megcibálta a haját és azt kiabálta magánkivűl hogy: - Megöllek te patkány. Amikor engem is oda költöztettek evel az elmebeteggel egy szobába, engem is úgy állon vágot két napig minden falat ennivalónál könybe lábadt a szemem. Szóltam hog jó lenne ha tennének valamit vele. Nem történt semmi. Most viszont legaláb 6 tanuja volt ennek az eseménynek. Szerencsére két dolgozó is elhülve volt tanuja ennek az eseménynek. Remélem hogy olyan helyre viszik el ahol ha rájön a hopálé akkor megkapja a kényszer zubonyt.

           Nem igazán értettem mi történik velem. Csak azt tudtam ez egy zsákutca és vagy kikecmergek belölle, vagy elvisz az ár. Akkor eldöntöttem ongyilkos leszek. Kimentem a Dunára, levetköztem és beúsztam. Vettem egy mélylevegőt, lemerültem. Már kezdtem elvesziteni az eszméletem, el is veszitettem amikor feldobott a víz. Éreztem hogy valaki átkaról és kivisz a partra. Amikor kinyitottam a szemem egy fiatal nő lélegeztetett szájból szájba. Legszivesebben felpofoztam volna de akkor meghalottam egy mentő szirénázását. Amikor hordágyra emeltek, megint elveszitettem az eszméletemet. Két hétig voltam élt és halál között. A lebegés pillanataimban, gyermekkori, felnötkori boldog pillanataim villantak átt az elgyötört lelkemen. Beszéltek hozzám de én megmakacsoltam magam és nem válaszoltam. Egyvalakinek a szavaira emlékszem és ez egy szpihiáter volt.

         Akkor már nem akartam meghalni. Tudtam hogy még pár évtized év boldogság is álhat elöttem. A nő aki vissza hozott az életbe, hatalmas türelemmel rendelkezet. Én nem lettem volna képes ere. Odavet magához, egy szerény két szobás lakásban. Belészerettem, és ö is énbelém. Teltek a hónapok és egy nap boldogan ujságolta hogy terhes lett. Munkát kerestem mert szégyeltem hogy eltartanak. Nem volt egyszerü, de a végén felvettek lépcsőház takaritónak, és beválaltam egy 10 emeletes háznak mind a 4 lépcsőházát. Fárasztó volt ugyan de mégis boldog voltam. Minden vasárnap kirándultuk, sétáltunk kéz a kézbe mind a tinik.

        Megszületet a fiunk, és onnantól ekezdve tudtam most már enyém a világ.