blackroze blogja

Őrök szerelmem, csak veled éllem,

a jövőtől veled sohasem , szép szemem.

Ketten az atlantik oceán közepén,

szaladgálunk meztelen egy sziget mezején.

Virág illata széditi a szívet, napsugár barnit,

ha felhevült testel a tengervíze ámmit.

Makika, Marika, ujadon gyémánt karika,

tengeri csilagokk kagylok kristálya.

Fehér gyöngyel hofehér nyakadba,

egy zepelinnel szálunk a magasba.

Ha szétszakadnak a viharfelhők,

a szivárvány hidja, Noé bárkája.

Nem érint hullámot csak sirályok szárnyán,

az Olimposz csucsán az angyalok árván.

Chopin és Liszt, fényzongorán,

vaksötétben is fényáradatot adott.

J.S.Bach templomi orgonán

ugy szól mind a jégsivatagon scuszó szán.

Lelkem igazi léte ha vaksötétben,

lángolt a végtelen végtelenségbe.

Paganini és Wagner kapcsolata,

a zene gyémántjait csiszolta.

Roma és az orosz tündér álma, 

egyesitette öket a menyországba.

Hatyuk tava, a balet tánc angyala,

messze van onnén Szibéria.

Tengerek fölött mindig széllel szemben,

szálnak a sirájok énekelve és merülve.

Imádják a halat és sokat is fogyaztanak,

vitorlázva töbtiz kilométert szálnak.

Három vízi madár, a golya, 

a kormorán és persze a pelikán.

A Nilusban él a krokodilus,

de a viziló, egy uszó sziget és kolibrit etet.

Az egyik a Szabina, a másik a Bianka,

négy fekete gyémánt, szikrázó szemek.

hajuk a holló szárnyára emlékeztett,

szemükben ott van a fekete tenger.

Ha mosoly világitja angyali arcukat,

feletük a napsugár élénken simogat.

De ha homlokuk hullámos ráncokba szalad,

a fekete felhökből veszet villámokban mindent szétszaggat.

Még két nap és újra láthatom öket, akik nekem,

mindenben segitenek, de főleg akkor amikor a Marikámmal.

Randizok mert két órát egyedül van a szobába, ők ört állva,

olyan ez mind amikor végre egmást átölelve, szív szív mellet,

                                                                         egy lehelet.

November 4 hétfő és a Bianka rám mosolyogva, 

kis kacsoját emelve magasba.

Kedvesen megkérdezte hogy telt a vasárnap,

elmondtam neki hogy a nyitott kápolnában harmoniáztam.

Marikámnak édes csokja, kiskacsoival az arcomat megsimogatta,

a Kovács Ferenc arcomat simára borotválta, arcszesszel  ilatositotta.

Olyan voltam neki mind "egy szelet torta", vagy a löcshushot az ecetes torma,

bor nélkül is ámuldoztunk, egymáshoz simulhatunk, szívünk hangját.

Délután negyven perc komoly megprobáltatás, 

"falramászás", gugolás és járókerettel "fovább állás".

Ha oltár elé állunk de elötte csak értünk a polgármester,

aláírással szentesitve több mind 20 ember lesz tanuk az örökéletre.

Az emberiségnek 99% a békére vágyik,

de ez már csak ábránd marad mert a XX század.

Két világháború, hideg háboru, és a Pandora,

szelencéjéből az atom gombát Hirosimára, Nagasakira.

Azota is sugárzik az a főld és töbmillio ember,

egy bomlasztó betegséggel jön a világra.

Szegény világ, borzalmas az hogy az emberiség

hetven egyedik századában jön el a vég.

XXI-dik századában a Krisztus urunk,

megváltá az emberiség büneit, sajnos csak eddig ?

Lenin, Stalin, Hitler és az el dúce Musolini Mao és Kimir sen,

300.000.000 ártatlan emberi áldozattal "ékeskedet".

Mit tud tenni a kis ember amikor a 8.000.000.000 ember élete,

alig 5.000 kőgazdag, kinek már az új otnona a hóld sötét oldala.

Már a Vénusz sem lakatlan ott csak 1.000 ember lakik, 

egy új generációt kialakit, mert semmi mást nem gyanit.

Ha 2025 kitőr az atomháboru 4.000.000.000 alszik el örökre,

a főld még talán enyi embert még elvisel de 2032-re talán 1.000.000.000.

Életem javát már leéltem, és hetven év alatt, hat életnyi tapasztalat,

csak a szerelmem és az új családommal ér el majd a végzett.

Január, remélem a fehér hó nem lesz véres,

a fenyöfa levele, a madarak kedvenc éneke.

Februárban már ébredezik a természet és a hóvirág,

március után ébredezik az indián nyár, és "alhat a szamovár".

Várom a nyolc órát mert akkor már,

láthatom az áldot szép Marikát.

Aki igazán sosem volt igazán szerelmes,

a majdnem hetven év, egyedi érzés.

Foglalkozás ? Nem is tudom. Csak azt,

hogy a világ legédesebb száját csókólóm.

Hoszu volt az út, de tiszta volt a kút,

forása 1000 méter mélyből jöt a világra.

Mosolya, a napom sugara, a hold árnyéka,

messze megyünk az erdöbe, rozsák kertjébe.

Ő látja napal is a csilagokat, angyalokat,

soha el nem sülyedő, csolagokat, és járja a tejutat.

Ajkainak méze, egy kőltő vére felforra,

a szerelemnek igazi bora, álmok alkonya.

Ott van a jövő és a gyönyörű nő, szelemem,

áldott életem első száz éve után, a többi vajon ?

Már csak három nap és felmegyek Budapestre,

elhozom regényem, és nyomtatásba helyezem.

Akkor lesz végre elég pénzem, szerelmemnek,

családját végre megismerjem, ott lent vidéken.