blackroze blogja

Lassan eltelik a szeszélyes április,

titokban virágokat ültetek, de búzát.

Rozsból sütetek neked igazi kenyeret,

tükörpontyból, keszegből,kecsegéből,

                                            halászlevett.

Tihanyra szeretnélek vinni, veled Welneszezni,

függő ágyban az égben ölelkezni, kettesben szeretkezni.

Anyaszült meztelen, mert Isten is így teremtett,

hajadba kapaszkodhatna az Olimposzi szeled.

Zeusz és Afrodite adna minket össze,

Amor nyilla kettőnk lángoló szívét.

Az örökké valoságban várunk a feltámadásra,

rabruhát adhatunk a pokol Cerberusz kutyájára.

Lángoló lélek, én a sátántól sem félek,

harcos volt családom, rozsdamentes folt a bárdom.

Öseim kétélü szekercével, apritotak tatárt és törököt,

négy tenger partján, fehér cápát, de szerették a homárt.

Erdély ahol egymás mellet éltek székelyek, örmények,

csángok, szászok, svábok de a karoba húzás elöl menekült románok.

Akit vastronon megégetek,  Dózsa György sajnos csak a testét, 

mert ott szülték meg a mártir szelemét.

három román lázadó, parasztlázadásnak, örök alakja öket a törvényszék kerék                                                                                                                    halálra.

Meg sem nyikantak pedig lábtól kezdték, átkozták a törvény, a büntetést nevetve,

a hohér is állarca alatt ezt a három embert megsiratta, utánna a szakmáját                                                                                                                      othagyata.

Nem vágyot egyébre csak a fenyvesek csendjére, birkáival elbujdosot a Gyilkostó                                                                                                                 medrébe,

Szent Anna tavára, vulkánok hanvára, pénzét az árváknak és az özvegyeknek adta.

Olaszok világa, Szicilia és Korzika, ott születet meg a mafia, mert tudta mi az igaz                                                                                                                    haza,

vagyonukat fekteték márványba, aranyba, lelki javakba, a szegényeket segiteték.

A gazdag tolvajokat kegyetlenül gyülölték, csapdába csalták, koldus botra,

ruhájukat elveték, rongyokba öltözteték, mezitlám a csalán mezön végig kergeték.

Nagyvárad, Temesvár, de ahol 13 magyar vérét feláldozta, bevonult az örök                                                                                                               valoságba.

Tizenketten voltak csak születet magyarok, a 13-dik lelke értelme ökkel egyezik,

megmondták neki : - Menekülj, neked szabad az út, hideg a lelki kút,

Ő viszont ellenszegült mert azt mondta : - Csak a halálom után jút lelkem a                                                                                                           menyországba.

életbe maradva, lelkem örökké égne a fekete pokolba, testem Cerberusra.

Hihetetlen hogy repül az idő,

arany bátyáim minden percem.

Mindent megadtak nekem, szeretettel,

csillagom az égen, Göncöl szekérem.

Egy csodás férjem volt és amikor eltávozott,

szürke lett felettem a hóld, de akiket szeretek.

Szombathely, édes Istenem, mi lesz most velem ?

csak a bánat és minden hajnalban könnyes szemem.

Amikor egy kortárs költövel malmozni kezdtem,

megcsokolta pici kis kezem, könyem, könnyen.

Eltelt egy év és a családom elfogadta,mert belátta,

megváltozott a szemének csilogása villogása.

Muzsája lettem és a szívem lángra kapot,

körülötte forognak a fényes gondolatok.

Tudok mosolyogni és Kupidon nyilla,

kettönk szíve örökre egy lángoló nyil átfüzte.

"Szeretlek én, jöj vissza hozzám",

lázasan csókólóm mindig a förő szád.

Nem hittem volna hogy 8 X után,

lángra lobantja szívem, szárnyalni tanítja lelkem.

Osztrák rokonaim elfogadták a szerelmem,

ujra bimbozik a halhatatlan lelkem.

Fényben uszunk a naprendszerbe,

mindig egy irányban nyugatról, keletre.

Nemsokára a két szerelmes,

a kor akkor sem más mindsima s.

Megérdemeljük egymást, mert,egy élet elteltével

szembe nézünk, tavasszal, téllel, csillagos éggel. 

Kéz a kézban, lelkünk zenével, szálló szellemel,

vitorlás hajon, egy lakatlan szigeten, mind Ádám és Éva.

Beuszva a végtelen tengerbe, lebegve, kergetözve,

delfinek énekét halgatva és ennek ritmusán táncolva.

Nem kel ide ruha, mert csak a szirének látnak,

ábrándozunk csendben a förö homokba.

Én halászok és te az ebédet megfözöd,

szedek hozzá illatos gyümölcsöt, kokusztejet.

A kenyérfárol, igazi innyencséget, banánt és datoját 

kolibri minket boldogit mert nekünk adják nászuk táncát.

Pálmafák, minden amire két igazi szív csak álmodhat,

a tropusi eső mossa tisztára, angyali mivoltunkat.

Valamikor a gyerekkoromba,

mind a zene(zongora bajnoka).

Körül áltak igazi angyalok,

táncok és három évig a balet, gyerek.

Kolozsváron, három énekkarban is énekeltem,

minden műfajban jelesekedtem, főleg tánc-ének.

Amikor már nem kicsit meggörnyedtem,

a XVIII ker. minden nő arra kért : - Táncolj velem.

Szombathely, végre megtaláltam a másik felem, 

múzsám fényem, csillagom, lelki reményem.

Várja most is hogy a szívem hangja,

a fülemülét nem kicsit hátérbe szoritsa.