blackroze blogja

Hullámvasut volt minden percem,

első emlékem, a zene, és első lépésem.

14 hónapos koromig csak ültem és figyeltem,

akkor talpra álltam és azota soha meg sem álltam.

Ovoda, egy gyönyörök othona, udvaron eperfa,

mindenki két pofára zabálta, és azt álmodta.

Nagyapám legjobb barátjának két ikerlány,

egy bíronő lányával a négyesünk volt a mintapélda.

Cerna hagunkon énekelve, az első korusban,

ebben a kategoriában, Kolozsváron versenybe szálva.

A fődij egy gesztenye torta volt, és mivel 24 szelet,

minden kisbarátunk kapot belölle eleget, és a szeretet.

Akkor még az ovonő, minket az életre készitve,

megtanított abszolut mindenre, nemre nem volt tekintetve.

Megtanultunk, kötni, horgolni, lábtörlöt kukorica levélből,

amikor már több mind ötven volt, áruba bocsátott.

A szülök semmi pénzt nem sajnálva, mert tudták az ovodának,

szűk volt az anyagi kerete, és mivel mindenki enni finomat.

Megtanultunk főzni, és minden alapanyagot a szülök adták,

ezzel is élesiteték virágzó memoriánkat, mert fogékonyságunk.

Kimentünk az erdőbe, és elmagyarázták nekünk, a világ tüdeje,

az éltető okszigénnek megtermelöje, ehető gombák helye.

Rengeteg dolgot meg lehetet ismerni, amiért pénzt nem kellet kiadni,

az erdőt tisztán tartani, óvni mert a természet, megköszönte.

Vitünk magunkal sáega répát almát és amikor a szarvas,

kezünkben a csemegével, megengedte, a "gyermekeit kényeztetve.

A mokusok is tudták, és a válunkonállva, a mogyorot meghántva,

az ölünkbe, barna szemükkel, a farkukkal legyezve, szeretve.

Hét éves korunkban elmentünk az iskolába,

egy osztályba jártunk és mivel már akkor két éve.

Zongoráztam és minden év végén a családunk magán zenetanodája,

koncertet adott és minden szülő a gyermekeinek mindent megadott.

Egy gyógyszrésznő, kinek egyik mellég hivatása, fényképész,

a sötét kamrába, a művészi fotokat retusálva, ö volt mindenki állma.

Margineanu Cica volt a neve, de hangjának csilingelése, mind madár,

emberi szellemet, és a Milanoi Szkálát, elhozta és Őt a pacsirta is áldotta.

Záró müsorban a nagymamám büszkesége, Kövesdi Palika,

hatalmas kezeivel Chopin, Shumann, és Lisz műveket az égieknek.

Negykezes koncert, nagymamám és édes jó anyukám, de a nagypapám,

csodás mély hangján a nép muzsikáját felélesztette, és énekelte.

Edyik kedvenc notája szövege, nagymamámról és rolla szólt :

"- Eltörött a hegedüm, nem akar szolani,

Rózsi, Rózsi mi bajod, nem akarsz szolalni.

A hegedűm, majd megreperálom,

szolalj meg hát, rubintos virágom."

Nagybányán kezdtem a zongora tanári pálya futásom, 

a Dumitrana Eugen kilégámmal minden vasárnap  el voltunk.

A második szakmámnak köszönhettem azt hogy rengeteg pénzt kerestem,

a zongora hangolás, teljes felujitás, a Szatmári zongora állományát.

Ingyen megcsináltam de az igazgatónak köszönhető,

a diákok othoni zongorájának hangolását, karbantartását.

Az iskola mühelyébe tudtam elvégezni, és mindezt, örömmel,

 Weltman Gabinak aki érdemes művész volt, az előadoi tehnikámatomat,

                                                                                    gyémántá csiszolt.

A felesdége egy főldre szált angyal volt mert csiloggó hangja,

a közönséget, ki lélegzet visszafojtva, percekig tapsolva.

Évente három gyereknek a hangját tökéletesé varázsolta,

a világ versenyeken csilogtatta, és amikor Jean Pal Rampál.

Személyesen felkeresve, a francia fővárosba vitte, mindent,

lábai elé fektetve, és tudta Európa ezzel a világ nyolcadik csodáját elnyerte.

Gabi mondta : - Barátom gyere velem mert ze sok nyelvet beszélsz és négykezest,

az egész világot bejárhatjuk és dollár milliokat keresve, lehetünk a társadalom elitje.

Azt hittem, ha a hazámban maradok, és itt alkotok,

én leszek a történelem halhatatlan része, de sajnos.

Elmélet maradt de mégsem sajnálom, mert a családom,

gyökereit soha ki nem írtom mert az örökké valoság az álhatatosság.

Kárpátok balladája, lelkemnek hava,

hegyi virágoknak egyedi illata, mámora.

Sir a hegedú a népmüvész kezébe,

"könyezik a fenyő", mert nem lelketlen az erdő.

Kirándulás a tengerszintől 2200 méter magasságban,

jéghideg vizesés, abban mosakodás, és a juhász.

Már mesziről tudjuk hoza nekünk "az élet vizét",

kecskék ilatos tejét, mi adjuk neki a ropogos kenyerét.

Elöte egy kupica fenyőpálinka, és amikor a kávénkat kostolja :

- Fuj fiuk ez olyan mind a tinta de mégis a lelkemet teljesen felrázza.

Délre hoz nektek az aranyos feleségem, tejfölös, szalonnás júturos puliszkát,

igazi gombából levest, de nemcsak azt hanem pisztrángot panirba.

Olyan büszkén hordja a templomba a gyöngyökkel diszitet kézzel himzet,

egyedi fehár ingét, gyönyörű melánykéjét, fekete cipelöjét, hét szoknyáját.

Vihetek majd haza ötven házi tojást, de ha van olyan tyukotok amely már kotlos,

sok kis csibétek lesz, de vigyázni kel mert a ragadozoknak ez igazi csemege.

Oly jó ezekre a dolgokra vissza gondolva, álmodozva, mert a madarak hangját,

szívembe lehoztam és meírtam a madarak balladáját, hegyek kényes öszhangzatát.

A zeneszerzést Kolozsváron tanultam meg, Vermesy Péter és Maros Rudolf de Gyöngyvirág,

Ő volt a zongora tanárnőm két éven átt, és Kruzsnicky Rőzsával négykezesz játszva.

Annyira összeszoktunk, én komponáltam és ezek alapján a Rózsám tehnikásan,

igazi egyedy műveket formált, de a legszebb az : In mememoriam Gershwin.

Eltelt ez a négy év és egy francia festiválon megnyerte a legnagyobb dijjat,

megkérdezte töllem : - Édesem, el jösz velem Los Anhelesbe ?

 - Nem tehetem mert it van a családom, és minden barátom,

neked a karier, nekem meg a népzene, az erdők lehelete.

Tudom neked a közönség tapsa, "a hegyek lehelete" fehér galambja,

nem véletlenül az életedben ot vav valami ami Amerika, a szimpadok világa.

Az egyetem harmadik évében kellet eldöntebi, ki mit akar megörökiteni,

én a népdalban voltam othon mert a családom minden tagja a zenében.

Teltek az évtizedek és én is megöregedtem, de a szelememből semmit sem vesztetem,

ma is zenét halgatok és nem csak verset írok de holnap után az időben vissza is utazok.

Beléptem életem legszebb perceiben, mert menyaszonyom van,

a testemet belepte már a fehér korom, de magamat el nem hagyom.

Mentálisan othon vagyok és már várom hogy a leghoszabb művemet,

a Gyöngyike jóvá haggya és a vérsenybe beiktassa, és gyöztessé kiáltva.

Szeptember második napján, kedd kedd után, az öngyújtom néz propán bután,

az Eszterke csámpáskodva a csodára várva, sajnálom de nagyon nagyot esik majd pofára.

A vajaskenyér is anélkül hogy tudná, a sót magára szorva, tüsszent és tüszent,

de soha nem használja a fejét pedig a vörös, lila és a medvehagyma, csipicsoka vak varjucska.

Az első zene, Liszt Ferenc, második rapszodia.

Bevezető vers, szavalja, Komáromi Franciska.

Augusztus 20-a története számomra.

Regel kelek,sütő nap 1001 ága.

SÉTÁLOK A DUNAPARTON, 

VÁROM A REPÜLŐ SEREGET AZ ÉGEN.

GYÖNYÖRŰ LÁTVÁNYOSÁGOT RAJZOLNAK AZ ÉGEN.

EZEK UTÁN CSAK A KATONA AVATÁS A PARLAMENT ELÖTT.

Séta, - zene, játékok, Pest minden pontján,

vártam az estét, 21 ora után amikor a csilagok,

A holdat kisérve, töb ezer csillag szerény fénye,

hatalmas robajjal, minek a világon páratlan párja.

Színek, "tűzeső", emberi szívet lángra lobantva,

emlékeztet minket az örökké valoságra.

Magyarnak lenni egy világ szemébe,

mint egy Zepelin száll fel az égre.

                     kinek lángját a Komáromi Franciska megalkotta. 

Foglalkozás, körömlakozás,

összeadás, kivonás, szorzás, osztás.

Amikor csak a gyökvonás, 

a saktábláb "kakaskodás".

"Isten veled kisöreg,

eső után köpönyeg".

Amikor a Rákosi család,

festeni mentek apa és fia.

Ezzel a nótával miután megreggelizve,

kávézva és a kocsiba mindent bepakolva.

Létrával "lépegetve", egymást tercben kisérve,

énekelve boldogan festetek a menyezetre.

Amikor ebédelni mentek azt hittem ez,

nekem is könnyen menne és "nyeregbe".

Lépésről lépésre, még ezer szerncse,

a létra kopogását meghalva észveszejtve.

Amikor a létra alattam össze csukodott,

utolsó pillanatban a csilárba akaszkodva.

Dőlt a létra de a Rákosi papa ezt még elkapta,

én reszkető lábakkal lemászva, ölébe hupanva.

Megkérdezte : - Enyire tetszik neked ez a szakma ?

- Igen, de megkérem ezt drága nagymamám meg ne tudja.

Kaptam egy kis létrát és azon kezdtem megtanulni,

elöre, hátra, jobra és balra, a végén már táncolva.

Eljöt egy nap amikor a családunk egyik kedvence,

a magas kályháinkat átrakva, a kiváncsiságom eztki nem hagyta.

Szeretném ezt egy kicsit közelebről látni, mert a szépet megcsinálni.

- Édes fiam csak akkor ha már tudsz létrázni és nem a kéménybe kapaszkodni.

Fentről lefele kezdtem el bontani, 

mert alkotni csak a "rombolás" után lehet elkezdeni.

Amikor egy nap alat a 3 méter magas kandalot lebontottam,

szemmel, lélekkel, agyamba vésödőtt minden mozdulat.

Amikor más nyáron a semittevésben elfáradt,

az élet tet "mesterré" és a gyakorlat, ezért semmien áldozat.

Nagyapámnak köszönhető sikerült belelátni a vasuti munkába,

a karbantartó műhelyben megtanultam esztergálni.

Hegeszteni szemüvegbe, a eszterga késeket élezni,

a legnehezebb viszont amit szintén ki nem hagytam.

Sincsere, a csavarok ki és be helyezése, és a karom,

ott edződőt kökeményre, és haza az esztergályos motoron vit haza.

Kájhásal is jártam, francia kulcsal is "eldiskuráltam",

egy vasrozsát is szinte darabokra szétkapva.

Drotkefével és minden eszközzel, 

a sorsomat össze kötötem Beethovenel V szimfoniáját vezényelve.

Szerelmem nevét elzongorázva mert a "Füreliz"

nevében Kis Mirela Eliz, és kettőnk szerelme Plátoi.

Minden fellépésemet a siker koronázta mert már 5 éves koromba,

ujjaim alatt felsirt vagy felnevetet a zongoramer négy évesen kezdtem.

Tizenegy évesen templomi orgonán a J.S.Bach nem egy művét,

ot lett számomra az hogy a billentyük lettek a szívem ritmusa adoja.

Nemsokára, 70 évesen 66 év gyakorlattal vonulok a diadalba,

Alkotni, alkotni, soha ezt abba nem szabad hagyani,

az élet akkor szép ha az angyalok hangját szívedben hordani.

Könyü a tudatlanság sötétjéből gyülölködve kapálozni,

az idő végtelenségét a "lelked tengerén csendesen vitorlázni".

már akkor is töb nyelven beszéltem, mert 15 évesen.

Latin, magyar, román, angol, francia, olasz,

de németben sem áltam úgy mint egy serdülő kamasz.