blackroze blogja

                   Igen. Amikor el kezdtem a zeneelméletet tanulni, a hangsorok gerince lényegébe, a dur elöjegyzések nélkül a C-É-G, a mol a C-Esz-G. Három hang és bene van minden amiből ki lehetet indulni. Az életem legszebb filmje a "Muzsika hangja" ahol a zenének alapját hét gyereknek megtanitva a Do-Re-Mi-Fa- Sol- La-Ti. Lényegébe28 haqngsor amiből mindegyiknek más volt a szinezete, és az első szerzeményemet a madarak dallama ihlette. Két zongorára írt Bach gondolkodása alapján de a "kék rapszodia" XX század stilusába, amikor a Jagamos János népdalkutató de Bach, Beethoven és Bartok rajongó, arra ösztönzöt, Irjak bármit bátran.

               A zeneakadémián az öszhangzattan és a fuga müvészetét elsajátitva, rájötem ez gyakorlatnak jó de nem ez lesz az életemben az érvadó eleme. A népdalkutatás, 1.400 népdal alapján, a "Bihari népdal moduszelmélete", let a végső dolgozatom cime. Elemezni a dalt, a hangsort, a versnek szerkezetét, Aki ezt a lelkembe ültette, az a drága nagypapám, ki vasuti mérnök volt de "rimfaragó", mert a barátainak születés, névnap, bármien eseményre csodás kis versikékekkel köszöntötte.

              Amikor már el kezdtem rengeteget olvasni, Lörince László(Leslie Lavrence), Rejtő Jenő(Pi Houard) és az életem sötét árnyalatában eldöntöttem a poet.hu oldalán (blackroze) fekete rózsa lettem. A kedvenc filmem a "Fekete tulipán", aki mindent bennem átformált.Tordán az apai nagymamámnak rengeteg könyve volt. Jokaj Mót, Mikszát kálmán, Petőfi Sándor. Akkor ismerkedtem meg a "rímfaragás" tudományával.

              A Rona utcában statisztáltam több filmben és amikor egy harmadéves egyetemistaként két kisfilmet készitet, én találtam szereplöket, és mindent megigért és alig vártam hogy lediplomázon. Szép az igéret csak úgy eltünt mind az "aranyóra". Akkor tanultam meg van aki úgy hazudik mind a vizesés. Az első igaz ember aki megváltoztatta a véleményemet a filmes emberek világáról az Pellei István volt kameraman aki a "Szomazédok" összes részét vágta. Az ismerkedésünk szinte mesébe illő volt.Egy barátomnak aki a Czobor utcába lakot, a kertjét de az utcának a rendbetarását is csináltam. Akkor már szorolapoztam neki és nagyon jól megéltem belölle. Kint állt az utcába mert a postást várta. A Lakatos Istvánnak minden eszköze megvolt. Benzines fűnyiró, szegélyező, két kezes metsző oloja. Megkérdezte mebyiért vágom le neki is at utcán a füvet ? Rámosojogtam és mivel csak egy 10 perces munkáról volt szó, mondtam : 

             -  Egy kávé is megteszi. Amikor a két Istvámt összehoztam, megegyezet egymással onnan kezdve vasárnaponként mind két családnál, és a Pellei két barátböjénél, négy óra alatt kerek 5.000 ft. kerestem. Lassan mát öt családbál tettem ezt és akkor ismertem meg Flegauf Bencét. 

                  2023 január másodikán, a saját testem rabja lettem és a jobb oldalamat elveszitettem. Balkezes de addig gyakoroltam ameddig az írást erre a kezemre irányitottam. 2024 szeptemberétől viszont éreztem amit Majoros Péter(Majka) megírta, "kicsikét szűk let e világ nekem", pokol let az életem Szombathelyen. Szegény apám számomra a Questornál 50.000 hiján 3.000.000 hagyot rám de abból csa1.300.000 kaptam meg. Most viszont ha sikerül az 1.600.000 megszereznem, "bilincseimet leveszem és Ikarus modjára az égbe emelkedem.

                 Sajnos az egész életem a pörgésről szolt és most is 2024 oktober 13 napján tele reményekkel indulok, természetesen tiszta lappal. Tegnap találkoztam a menyaszonyom családjával. Több mint két óra beszélgetés után, lelkileg egymásra találtunk és ez szárnyakat adott a fantáziámnak és egy nagyon szép célt kitűzve várok a 14 nap hétfőjére. Dél után, a gyógytornász segitségével remélem örökre kiszálok a kerekes székből. Egyelőre járókerettel de utánna.........

                 Addig nem fogom lehunyni örök állomra a két szememet, ameddig legalább 1.000 verset nem hagyok magam után. A regényem legalább első két kötetét, legalább a magyaron kivűl angolra, franciára de főleg kínaira. Tudom ez olyan magas mérce mint a Monteverest de alább nem hagyom.

                  Este 23 óra és hétföig  csak 60 perc. Indulok egy igazi csatára.

Soha nem hittem volna,

a betegség és az elmebaj.

Mindegy de eldöntötem,

innen minnél hamarább.

Csak alkoholista, félkegyelmü idiota,

delirium tremenszes éd aki ezt nem látja.

El nem lehet hinni csak álonba merülni,

épp ésszel felfogni, és valahol újra dolgozni.

Nincsenek csodák csak lehetetlen próbák,

de Mohamed ha nem megy a hegyhez.

A hegy megy el egyszer Mohamedhez,

akkor el fog fogadni mindent ami most semmi.

Amikor megszülettem életem fényében,

egy csodás kis városban ahol háromembernek

                                        mindene csak én voltam.

Nagyapám ki vasuti mérnők, nagymamám és anyám,

lelkemben a zene csiráját már akkor boldogan megkapám.

Hat évesen már a családi szimpadon szerepeltem,

mindig volt melletem még két kezem és négykezesen.

Teltek az évek és mindent megtanultam, kotát partiturát,

mind más csak a könyveket, én a zenegépeket, éneket.

Korusban énekeltem, templomi orgonán is remekeltem,

a nyolcadik osztály évzároján az iskola korusát zongorán kisértem.

Az első szerzeményeimet akkor már kottapappira vetettem,

a vasutas fuvoszenekarát sikeresen vezényeltem.

Baletet tanultam, de nem csak parkettáncos voltam,

télen a jégen is nem kis sikerrel brilliroztam és 

                                                  vastapsot arattam.

Nem a nagy arc beszélt belöllem, de a gimnázium éveiben,

a Bulbuk Mártonnal, Dicsuk Péterrel, és Péli testvérekkel öten.

Hét végén (szombaton)eljártunk bálokba muzsikálni,(22-06) a nyolc óra alatt,

boldogságot adtunk és nem kis tisztelet dijjat (kaszáltunk), csajoztunk.

Már akkor faltuk a nőket, és tudtuk mi az ami csoda, szénában csokolózva,

főleg az özvegy nőktől rengeteget tanulva, bujtunk velük meleg ágyba.

Az egyetemen két áldott filologus lánnyal, hangjuk igazi csoda,

ök duot énekeltek, én zongorán, de ha nem volt akkor harmonikán.

Oly hamar elszált ez a négy év, Kolozsvár tetején, a Belvedere szálodában,

minden szombaton két órát müsort adtunk és a belső medencében hármasban úsztunk.

Tizenegy év az arany városban Nagybányán tanitottam, de minden vasárnap Kóltó faluban,

abban a vadászkastélyban ahol Petőfi Sándor és szendrei Julia egy egész szeptembert.

Csodás volt az a zeneszoba, ahol e egyedi kőltő verseit megirta, és a koncert zongorán gyakorolva,

mindene ot volt, pár versének kézirata, üveg alatt tárolva, a hasitott ludtolla, hamutartoja.

Ültem annál az asztalnál ahol kávéját, pohár borát, fantáziáját, és az éjben a hóldját,

pappira vetette, és a történelmet megizesitette, mert a Juliáját imádta, szerette.

Három év alatt egy utodot kiképeztem, és a Koltó, Koás és Katalin három faluban,

onnantól kezdve működöt a zongora iskola, tánckar, táncoló énnekkara.

Eljött a borzalmas 1989 és minden semmivé lett, de még két évig,

utánna, Debrecen, éa mivel már minden amiben hittem halott lett.

Hontalan lettem, de tudtam, ha itt is megállom a helyem, rendesen,

Mátészalka egy év, utánna Piricse, és a legvégén Ramocsa háza, Baktaloránt háza.

1995-ben Budapestre jöttem, és 2022-ig itt éltem és mindent megtettem,

szinte minden voltam és az életemet minden helyzetben egyenes derékkal éltem.

2023 január másodikán megropantam de junius 2 napjától Szombathelyen,

nem volt semmisem könyü főleg az hogy bal kezes és kerekes székes lettem.

Várom a keddet mert akkor lépek egy nagyon nagyot, és nem várom a fagyot,

egy igazi ősparkban, kastélyban, rózsák ilatában, minden áldot napból 14-16 órát.

Teszem a dolgom és most is hajnali 4 órától, egy szenvicset befalva, kávétók "feldobva",

várom a 10 órát meg a Bella Elvirát a mentálistát, mert a fényt, reményt, sok embernek.

Torna a testünknek, agytorna lelkünknek, mert a rövid távu memoriát 90% már,

elvesztette, de a reményt és a szeretetet, nem, mert mindenkiben még dobog.

Müsorokat adunk és amikor tapsot kapunk mély alázattal a közönség elött,

fejet hajtunki de a sors elé le nem térdelünk, mert büszkén hordjuk a fejünk. 

2024.X.5, nem tudtam mi hiányzik, a jól mrgszokot kocsimat egy újra,

fém lábtartoval de ez nekem kurvára nem kellet mert a bokámat.

Az biztos hogy átt fogom alakitani mert ezt idegekkel ezt kibirni,

már nem egy két hónapja, a tétlenség vinne a sirba de ha-ha-ha.

Csak egy hónap kel és végre az életem "fenékig tejfel",

ha amikor már innen el fogol költözni, és újra aktiv lenni.

Decemberig a regényemet már több ezren fogják olvasni,

vetseimet Turkevére fogom eljutatni, és a Herceg barátomnak.

 Már csak két óra és indulok a városba, mert a szim kártyámat,

aktiválni akarom és a Questortol a pénzemet végre kivehetem.

1.600.000 és amikor ez meglesz, a kiskastély bolondjaitól,

megszabadulok és egy egyedi korszakot elinditok, és mindenkit itt hagyok.

Alkoholisták, félkegyelmüek, hitetlenek, de főleg egymást marcangoló kretének,

de az itt dolgozó nők is egymás szemének esnek és aki még normákis ész nélkül.

Elmenekül mert aki segget tud nyalni, térden csuszva, nyakig a meleg sz...a,

azok tudnal "söprögetni", pár forintért a lalküket eladni, megalázkodni.

Soha nem voltam megalkuvó mert 1989 év végén még két évig birtam,

de 1991-ben inkább lettem hazátlan, a baj az hogy egy gerinctelen országban.

Ha akkor követem a Dumitrana Eugén barátom és Francia országba, nála,

a magán zeneiskolájában, de szinkron tolmácskét a világon a helyem is más lettem volna.

Csendesen ébredtem, de átszelemülten,

a lelkemben virul a labdarózsa, tavirózsa.

Gyerekkorom legszebb emléke, egy együtes,

a Marosvásárhelyi táncos komikus, népdalos.

Nagyapám imádta mert a székelyfől volt a szülő hazája,

akkoriban még ezeket a művészeket, apró pénzel fizettek.

Elöadás után a társulat vezérkara, egy üveg bor mellet,

nem vacsoráztak mert a gázséjukból nekik erre nem tellet.

Nagyapám oda hivta a főpicért és minden finomat megrendelt,

kasinó tojást, újházi tyúkhuslevesz, székelykáposztát, gesztenye tortát.

Őssze sugtak, bugtak, ki tette velük ezt a csodát, és a főpicér megsugta,

két üveg borral át ültek a mi asztalunhoz, és boldogan társalogva.

Ez egy szombati napon volt ez és a drága nagyapám meghivta öket,

egy szalonna sütésre és fehér ribizli borra, elötte egy vackor körte pálinkára.

Amikor megint eljötek, egy két hetes turnéra magukkal vittek,

minden este elöadás után, megtláttam általuk az igazi csodát.

2024 oktober 4 napján kiváncsi voltam hogy menyire le lesz zülesztve,

ennek a napnak az igazi értelme, a lelket és szívet eltemetve.

Ha ezek a vértanuk ha tudták volna, hogy a XX századba,

ez a nép lelkét eldava, már semmit sem tudva, csak egymást utálva.

Álszentek,lelketlen némberek, fehérmáju lények, vértelenek,

ha rájuk nézek elönt a méreg, az arcomon kiüt a szégyen.

Erdélyben születtem és székely vérem, igazi énnem,

kár hogy nem tudok más lenni csak az kinek születni.

Szerda, oktober 2 napja, és az indulat,

soha aki igazi harcos, elvet fel nem ad.

Ahol nincs ajtó, ot falat kel tőrni, de megállni ?

Azt már nem mert ha megállsz ott nincs történelem.

Háromszáz évvel ezelött a Berei és Barta családnak,

4.000 hold birtoka és generácioról generáciora,

Mindent elmulattak és a szélben szét szortak,

amikor dédnagyapám örökségét megkapta, 120 hold.

Neki 8 gyermeke született, hat fiu és két lány,

a hatodik volt nagyapám, születési éve 1902.03.21.

Mindent megtanult és amikor 1914-ben a kegyetlen,

háboru kirobbant, már keményen dolgozott 12 évesen.

Épitész mérnőki diplomát szerzet, de pálymunkásként kezdet,

húsz évesen már mindent elvégzet és nem egy két állomás éületett.

Nem csak megtervezett de mindenben segétkezett, és egy életet,

erre feltett, boldog volt de mindent egy lapra feltett.

1938-tól 36 évesen akkor már kénytelen keletlen,

amit leromboltak mások ö ujra felépitett, főleg erdészetett.

1956-ban már hatalmas tudással rendelkezett,

1.000 km vasutvonalat négy emberével ellenöriztetett.

Amikor én megszülettem, már csak irodai munkát válalt,

amikor 7 évesen iskolába mentem, vissza vonult.

Még évekig othonról irányitott de az oktatásomban,

jelen volt és ameddig le nem éretségiztem ö volt mindenem.

A pontosságott a szépírást, mindent ami neki volt szent,

egy életre való elvekkel, el látott értelemmel és becsülettel.

Sajnos azt mivel ö sem ismert hazug képmutatást,

a világ megváltozott de ö erről engem sosem tájékoztatott.

Amikor 1974-ben katonának mentem, kilenc kemény hónap,

igazi férfi lettem és csak ekkor engedte meg nekem hogy tegezzem.

1975-1979 négy csodás év Kolozsváron a zeneakadémián,

utánna 11 év a müvészeti iskolában  az "arany városba" Nagybányán.