blackroze blogja

Háromszor három kilenc jukja van a hortobágyi hidnak,

tizen hat tonna fekete szehe, az igazság reménye.

Ötször öt plusz egy oldala van a Rubikonnak,

Péter és Pálnak a két aranyának zsebébe Birónak.

Tiz x tiz x tiz az egy köbméter, egy konténerben,

tizenhat tonna, egy sor vagomba, kenyérgomba.

Pötyös a kalapja a gyilkos galocának,  állomnak,

jo ize van ha jéghideg forásnak, medvehagymának.

Január 27 napja, amikor eldöntötem, 

rózsát nemesitet a kertészem.

Minden percemet kihasználva, Banga Zoltánra,

ha segit elmegyek fel a fellegvárra.

Semmi sem egyszerü de nemsokára,

az 1.600.000 forintomat kérem a számlámra.

A 13 havi nyugdijjamat csak habnaK szánom,

mert Budapesten a sportpalotába, az uszodába.

Kállay Marikámnak szerelmem, lélegzetem, 

érte adom minden  fényes leheletem.

Nagyon sokan lesznek akkor amikor a boldogitó,

- Igen, igen holtomiglan te leszel a fény az életemben. 

Bella Elvira, Bilics Violette a tündéri Gyöngy,

Barbara, söt az intézmény vezérkara.

Nem kel többet senki elöl elbujni ha csokolozni,

szeretkezni akarunk, halkan zenét halgatunk.

A családja már elfogadot sőt lehet hogy,

Egy teljes hónapig Ausztriában, bálban.

Ő még sohasem ült repülöre de velem,

felmegyünk a felhöbe, az igazi égi "legelőre".

Kárpátok balladája, lelkemnek hava,

hegyi virágoknak egyedi illata, mámora.

Sir a hegedú a népmüvész kezébe,

"könyezik a fenyő", mert nem lelketlen az erdő.

Kirándulás a tengerszintől 2200 méter magasságban,

jéghideg vizesés, abban mosakodás, és a juhász.

Már mesziről tudjuk hoza nekünk "az élet vizét",

kecskék ilatos tejét, mi adjuk neki a ropogos kenyerét.

Elöte egy kupica fenyőpálinka, és amikor a kávénkat kostolja :

- Fuj fiuk ez olyan mind a tinta de mégis a lelkemet teljesen felrázza.

Délre hoz nektek az aranyos feleségem, tejfölös, szalonnás júturos puliszkát,

igazi gombából levest, de nemcsak azt hanem pisztrángot panirba.

Olyan büszkén hordja a templomba a gyöngyökkel diszitet kézzel himzet,

egyedi fehár ingét, gyönyörű melánykéjét, fekete cipelöjét, hét szoknyáját.

Vihetek majd haza ötven házi tojást, de ha van olyan tyukotok amely már kotlos,

sok kis csibétek lesz, de vigyázni kel mert a ragadozoknak ez igazi csemege.

Oly jó ezekre a dolgokra vissza gondolva, álmodozva, mert a madarak hangját,

szívembe lehoztam és meírtam a madarak balladáját, hegyek kényes öszhangzatát.

A zeneszerzést Kolozsváron tanultam meg, Vermesy Péter és Maros Rudolf de Gyöngyvirág,

Ő volt a zongora tanárnőm két éven átt, és Kruzsnicky Rőzsával négykezesz játszva.

Annyira összeszoktunk, én komponáltam és ezek alapján a Rózsám tehnikásan,

igazi egyedy műveket formált, de a legszebb az : In mememoriam Gershwin.

Eltelt ez a négy év és egy francia festiválon megnyerte a legnagyobb dijjat,

megkérdezte töllem : - Édesem, el jösz velem Los Anhelesbe ?

 - Nem tehetem mert it van a családom, és minden barátom,

neked a karier, nekem meg a népzene, az erdők lehelete.

Tudom neked a közönség tapsa, "a hegyek lehelete" fehér galambja,

nem véletlenül az életedben ot vav valami ami Amerika, a szimpadok világa.

Az egyetem harmadik évében kellet eldöntebi, ki mit akar megörökiteni,

én a népdalban voltam othon mert a családom minden tagja a zenében.

Teltek az évtizedek és én is megöregedtem, de a szelememből semmit sem vesztetem,

ma is zenét halgatok és nem csak verset írok de holnap után az időben vissza is utazok.

Beléptem életem legszebb perceiben, mert menyaszonyom van,

a testemet belepte már a fehér korom, de magamat el nem hagyom.

Mentálisan othon vagyok és már várom hogy a leghoszabb művemet,

a Gyöngyike jóvá haggya és a vérsenybe beiktassa, és gyöztessé kiáltva.

Szeptember második napján, kedd kedd után, az öngyújtom néz propán bután,

az Eszterke csámpáskodva a csodára várva, sajnálom de nagyon nagyot esik majd pofára.

A vajaskenyér is anélkül hogy tudná, a sót magára szorva, tüsszent és tüszent,

de soha nem használja a fejét pedig a vörös, lila és a medvehagyma, csipicsoka vak varjucska.

Csodás dolog az ha valakinek,

hetven, nyolcvan felet, az agyában.

Elemet nem cserél de néha sajnos néha,

a rövid távú memoriája van hogy lépre csalja.

Ez a korral jár de a legrégebbi emlékei,

benne élnek, és életképekben tömörűlnek.

Szépek azok az emlékek, mik hároméves korig,

visszamennek és csak űlnek és mesélnek.

Szegények viszot azok kik méa a negyvenet,

már pillanatok alatt felejtenek, de náluk.

Ot a notesz és ugy irják fel, "Holnap...."

de van hogyha máshová teszik, órákon átt keresik.

Hasznos dolog a Kavinton, de kácium és magnézium,

pezsgőtabletába, minden esze, az altatoval vegyitve.

Drága jó nagyapám, kilencven évesen mindent,

notesz nélkül tudta és minden igéretét megtartotta.

Ma délután vártam a csodát de amikor a vacsorát,

tudtam hogy szegény mentalistám, már a fán.

Holnap ha rákérdek szerintem jót nevetve,

vissza térhetünk mert még csak szerda és bepotólja.

Nekik is kel néha a szabadság, álmodozás,

kétszer két hét, és a többi már nem lázadás.

Legtöbjének két de ritka hogy három munkahelye,

a nyugdij számukra talán valamikor lesz a csoda.  

Szerda reggel 9 óra, 

végre kis pénz kapok "apróba".

"Ki a kicsit nem becsüli,

az a nagyot nem érdemli".

Mindig dolgos ember voltam, 

de pénzemet két kézzel szortam.

Az volt mindig az alapelvem,

egyszer élve, nyomot hagyni.

Olyan vagyok mind a csiga,

de nem sülyedek bele az iszapba.

Minden napom, minden percem,

akár hétfőn akár kedden.

Katalin Karádi, ki korát komolyan,

kanáriként "Sohase mond" divaként.

Aki neki szeretője volt, azt keményen,

"lecsontozta", vagyonát kalapokra.

Az albérlönőm Budapesten a XVIII kerületben,

Jászvidéken születet Kenderesen de alig tizenhét évesen.

férjhezment és férje mellet elvégezte a vendéglátoipari iskolát,

ötven négy évig, kegyetlenkedet, és aki nálla hibát.

Oly modon büntette, hogy egy életre elment kedve,

a kitaposot uzról letérve, rálépet a "harmatos fűre".

Szomszédait mindig tisztelte, mert férje, sajnos,

nem kicsit volt nagyon komoly iparos, de nagyon italos.

Nála laktam négy évig és minden kivánságát,

teljesitetem és a szomszéd idős embereinek.

Vásárlását, kertjét, utcaszkaszát, rendbe tartva,

a reklámújságos barárommal, minden örömöt megosztva.

Aki hárm generáció óta, minden munkát válalva,

víz, gáz, vilany, csatorna munkálatát válalta.

Harminckilenc évig voltak a polgármesterek jobkeze,

mindent megtéve hogy éléetük szeb legyen.

Amikor a legidősebb job létrer szenderült,

szorásos temetéssel a hanvait a víz szivárvány "elnyelte".

Nem akart sirhelyet de a facsák tavának partján,

egy kis márványlapon vésve, neve, születési és elhunyás éve.

Akinek a szeme könnyel let tele, az maga a Ágnes Kunhalmi,

Szanyiszló Sándor, Banga Zoltán, a Kassai Dániel kövirággal.

Minden születési napján, és menybemenetele napján három szál kállát,

a katolikus atya pár szót, és egy teljes percet azokkal kik szereték haláli csendben volt.

A felesége, fia és unokája, ezt a tradiciot, nem hagyák meghalni,

azal a külömbséggel hogy most kilencen, dolgoznak serényen.

Az emberek lelkében, soha sem fog lángja kihunyni,

emlegetve nevét, lebegő jelenlétét, felhőtlen egét.

Vasárnap, hét ágra sütő nap,

jól jön ma a napszemüveg.

Szalmakalap, cipő nelkül mezitláb,

füre lépni, igen de a gyepre nem.

Sajnos ez számomra lehetetlen,

kerekes székemből, járó kerettel.

Valamikor egyszer talán sikerülhet,

de ezt 2024-ben csak egy kósza elmélet.

Tudom mit vétetem de ez már vissza,

nem csinálható, csak ragoszható.

Rozsák közt "sétálhatok", 

ilatokat szipanthatok. 

Rengeteg a bimbó, naponta töb is,

a nap hatására, szélben, "forogva".

Vörös mind azoknak a vére,

kik elestek nemes cél érdekébe.

Fehér mind a béke egyedi színe,

galambok hirdetik a szerelmet végre.

Sárga az arany büntető színe,

az inkáknak ez okozta, hogy voltak.

Amikor Amerigó és Kolombusz,

e szent főldre tévedve a hoditás érdekébe.

Az indián elméjét áztaták tüzes vízbe,

az alkohol hatására, tripla x-et a beszélő papirra.

Nem kicsit későb rájötek, nincs kit munkára,

de feketéket hoztak, mert a sötét Afrikába.

Ezek úgy dolgoztak mind a robotok,

hajnaltól késő estig szedik a gyapotot.

A történelem viszont megint közbe szólt,

de ezt Margaret Mitchell, leírta. 

"Elfujta a szél" és ebből csodás film lett,

a "Tizenkét tőlgyet" az ír O'HARA, és feleségét.

Skarlet és Red Butler egyedi szerelme,

az egész világot, megrengette, szenvedélyel.

Melany és Asley kik unokatestvérek voltak,

mégis egybe keltek, és gyereküket.

A világ első két embere kit az Úr a paradicsomba,

Ádám hogy ne legyen egyedül, egy lengő bordáját kivágva.

Megalkotta a nőt, és a bünös almát, de a ssssssssziszegő kigyot,

ki bünbe vitte Évat, ki megette almáját, Adámnak torkán a csutka.

Jöt az ami utánna a történelmet megírta,

több ezer évig, rengeteg tragédiáját.

Nagyon sok író papirra vetette,

egész könyvtárakat ezekkel megtöltve.