blackroze blogja
ÉletmódVan akinek a 13-ka.
Amikor az egyetemre felvételiztem,
sorendbe a 13-dik lettem, de az akácfát szerettem.
Kolozsvár, a Szamosban halásztam, és egy arany halat,
kihalásztam, és a Palotás János barátságáról álmodoztam.
Mindig szerettem dolgozni, nyelveket gyakorolni,
a magyar és a román után 8 évig latint tanitani.
Egész Europát végig jártam, Londont és Párizst,
a fözéshez imádtam használni a medve hagymát és az ánizst.
Huszonnégy éves koromig, nem tudtam mi a képmutatás ,
de Nagybányán megtörtént a kegyetlen csalódás, lélekpusztulás.
Eldöntötem, minden nőt miután meghoditotam, szívfájdsalom nélkül,
ott hagytam de tudtam, mindegyik megérdemli, hagyni könytóba merülni.
Az első a kissebbik sogorom uhnoka huga, mivel mindenki utálta,
pár kedves szóval becsaltam az ágyba mert tudtsm ezt mindenkinek kitálalta.
A feleségem legjobb barátnöjét, heteken keresztül minden este,
a magamévá tettem de megmondtam, feleségül, nekem csak a teste.
Mivel aposom és a volt feleségem mindennek lemondot,
a tanügyi felügyelőknél, eldöntötem, keményen tönkre tettem.
Olyan munka helyre dobták ki mind a rongyot,(40 km. ingázás),
reggel hatkor indult és mire hazaért már a 19 órán is hulán hazaért.
A férjes aszonyokat akik férjüket felszarvazták, szerencsétlenek nem bolhából elefántot és mindenki tudta csak a szarvakat viselő barom az akolból.
Így telt el több mint 40 év és legalább 100 nő férjét, nevetség tárgyává,
de elmultam hatvan éves és a Szakács Edit Eszterbe nyakig beleestem.
Bogáti ut 72, és sajnos oda már ő be nem jöhetet, de életem második Szilviájába,
belesetem de nagon nagyot estem pofára, és ez feldühitet marhára.
Kálly Marika lett lelkem muzsája, de megint csalodtam de ezt nem mutattam,
de eldöntötem vissza megyek Budapestre és úgy fogok élni mint egy remete.
Képek, álmok, rétek.
Április tízedik napja, amikor a gomba,
nem fér el a nyitot vagomba, nem ronda.
Vannak olyan zene müvek melyek, ismételnek,
A-B-A-C-A-D-A-E-A-F. rondo és virág, barkák.
Ciroka maroka, dorombol két cica, egeret futatva,
az internetet tanulmányoz minden macska, kutya.
A gojának is lehet logoja de az agyában ot a térkép,
2.000 km. neki nem gond mert a fecske a kép.
Sajnálom hogy tegnap amikor a Mártika és Viktor,
meglátogatot de nekem sajnos amikor megtudtam.
Már késő volt de a Marikám legaláb boldog volt,
felette mindig ragyog nappal a nap éjjel a hold.
Két nap és április.
Zöld erdőben jártam, salamandrát látam,
csendben megfigyeltem, legyet neki "szedtem".
Sok minden voltam életemben, de tétlenséget,
sohasem szerettem, mert akkor csak vissza felé estem.
1989 foradalom és amikor rájötem, valami tönkre ment,
inkább önként hazátlan lettem és Debrecenbe mentem.
Egy zongora hangolonak lettem a jobbkeze, mindent megadot,
lakást teljes ellátást de főleg mindent mert neki én is.
Akkor volt hatalmas divat az albinó kutya és egy hat hetes kölyök,
30.000 kelt el de anyira aranyosak voltak, játékosok.
1991-ben augusztus 29-kén, berohant és azt mondta :
- Arany barátom ülj be a kocsiba, egy magán zeneiskolában ?
Lajti Károlyné mielöt bármit mondot volna,
a rável bal kezes koncert első tételét, "Este a székelyeknél".
Albérletet szerzet, hivatalos szerzödést, adó és T.B.,
hazátlan lettem de a magyarságomat mindvégig megöriztem.
Az élet néha borzalmas de csodák nélkül ? II rész.
1991 egy barátomnak köszönhető aki butor aztalos volt, egy zongora hangoló koncert zongoráját kellet ujjá varázsolni. Amikor megtudta hogy a második szakmám zongora hangoló elösszőr probára tett. Reggel 06-kor kezdtem és amikor délután 17 órakkor vissza ért akkor már az ötödik zongorát hangoltam. A mühelyben ki volt alakitva egy igazi lakosztály és a hütő szekrényemben minden finomság meg volt. Volt olyan hogy ö egy településen dolgozot én meg a másikon.
Egy nap delelöt 10 berohant és azt mondta : - Szeretnél itt Magyarországon egy magán zeneiskolába dolgozni ?
- Ez nem kérdés de nekem csak egy nemzetközi utlevelem van.
- Az nem gond.
Lajti Károlyné aki az intézmény igazgatoja volt, megkért hogy legalább három zongora művet játszogyak neki el kotta nélkül. Annyira tetszet az elöadoi stilusom hogy mindent elintézez. Magyar személyi, T.B. meghatározatlan időre szerzödés és albérlett. Kezdő fizetés 13.000 ft. ami a triplája volt a Nagybáűnyán kereset fizetésemnek és albérlet. ez a fizetésemnek fele. 2.000 ft. teljes ellátás, durván 9.000 ft.
Hétfő-szombat Mátészalkán, vasárnap Debrecen, ennél töbröl álmodni sem mertem. Beléptem a menyországba.
Január 10
Hosszú lesz ez a hónap mert a szonbat után,
vasárnap és semmi sem történik, csak a hold "sarlozik".
Hétfőn kezdődik az igazi harc, mert magyarnak lenni,
a családom 400 évre tud vissza emlékezni, keményen megvédni.
Berei és Barta, családomnak 4.000 hold birtoka, mindenkinek volt múltja,
télen senki sem éhezet, mert mindenkiben végtelen volt a szeretet.
Dédnadyapám aki a XIX században született, mondta el nekem az igati történelmet,
felnevelt 8 saját gyereket de még két árvából faragot egyházi kelket.
Amikor megérezte, semminek nem lesz értelme, a földjeit aranyá tette,
amikor Désre költözött a az Urbán Margit néni házának zálogát, magára válalta.
Hatalmas háza volt de a 4 szoba konyhát, külön bejáratu szobát és fizetet minden számlát,
a férjéé volt a sobánya, és amikor már tudta, nagyapámra bizta mert benne sohasem csalodna.
Amikor menniük kellet nála aludtam és minden egyedi dolgot megtanultam, föztem, vartam, horgoltam, orosz goblent szinekbe raktam és a legszebet egy vagyonért eladtam Imádot főzni és mindenre megtanitott, lehet hogy a zöme női dolog volt, de katonaként,
sok mindent megoldotam és ezért sok katona barátom, hálával tartozott, és szörnyen boldog voltam.
Kolozsváron operába jártam, és Gelu Furduj énekkarába, az egész országot bejárva, a népdalkutatást a Jagamos Jánostol tanultam ki Bartok Béla tanitványa volt.