Béni Péter blogja

Verseimet egy-két kivétellel magamnak írogattam, hogy emlékeztessenek hosszú vívódásaimra, melyek többségét inkább a miért szülte. Miért is találnék újra megoldást olyanra, melyre már megvan a recept. Aztán társasági beszélgetések közben, csak oda-oda illett egy-egy versem és akkor elmondtam, de nem is tudom, hogy miért. Talán azért, mert másképp nem tudtam kifejteni véleményem, hisz ezt már így végigrágtam. Nem tartom magamat költőnek, csak inkább egy nyughatatlan gondolkodónak. Mégis egyre többen kérték, hogy írjam le nekik is. Nagyon nagy öröm nekem, ha egyik versemmel legalább egy embert is megszólítok. A miértre még nem igazán jöttem rá, hisz ha szomorú a vers, akkor nem öröm számomra, hogy ő is átélte ezt. De mégis valahol inkább a válaszok mibenlétének egyetértése nagy hatással van rám.

http://www.poet.hu/vers/90541

Azt hiszem minden férfitársammal megesett már olyan, hogy szeretett kedvesünk tekintetéből kiolvastunk olyat, amit nem kellett volna. Azaz pont kellett, hogy még metsük ami mentehtő. Ilyenkor próbáljuk felidézni az arhívumból az emúlt pár óra eseményét, vajon hol siklott ki valami. Mikor az elemzés sikertelenül zárult, akkor sem tudjuk kikerülni a probléma meglétét, hisz erre nyomós jelzést kapunk. Végső elkeseredésben felteszünk egy kérdést - bár pontosan tudjuk, hogy teljesen feleslegesen - mivel a válsz boritékolva van, sok-sok példányban, hogy máskor is legyen. A túlbuzgók ekövetik azt a hibát, hogy ilyenkor mélyebre ásnak ezáltal a krízist erősítve. A rutinosak pedig kivárják a probléma csillapodását és keresnek egy olyan szitut, aminek semmi köze a problémához, de pont elég arra, hogy feledésbe merüljön.
Egy ilyen szituációból született a vers és nem sokat kellett rajta törni a fejemet. Bár a vers második része nem erről szól, mégis úgy éreztem emem gondolatok ide tartoznak.

Még sosem írtam blogot, de ismerőseim közül többen mondták, hogy a verseimhez jó lenne ha a gondolataimat is leírnám. Persze egy vers pont azért az ami, hogy mindenki valamelyest mást olvasson ki belőle.

Sosem felejtem el, hogy a suliban mindig másra gondoltam egy vers elemzésénél és ezt a megfelelő - bár számomra nem az - jeggyel értékelte is a tanárom. Mondhatom elég gyorsan elvették a kedvemet az irodalmi témakörtől. Aztán arra gondoltam, hogy miért kell nekem kitalálni mit is gondolt a költő akkor, hisz akár egy fél üveg pálinka is szólhatott egy-egy versnél búfelejtőként. Bár hozzáteszem ez nem az én műfajom.

Mint mindenkit, engem is elért a fiatal idealizmusom, realitás mértékének pontos megállapítása. Öröm, bánat, csalódás, érhetetlen dolgok mind magán, mind pedig társadalmi értelemben. A magán oldal sokkal inkább szubjektív mint a társadalmi, így ez utóbbit sokkal nehezebb megérteni.

Egyszer csak kidőltek belőlem verseim. Nem nagyon fogalmaztam, csak úgy jöttek. Belemerültem pillanatnyi érzelmeimbe és nem menekültem előlük. Próbáltam megérteni.

Verseim többségét választ keresve írtam egy bizonyos állapotra. Viszont ez azt eredményezte, hogy fel tudom idézni újra és újra azt, amit akkor megtapasztaltam. Na ezt hívnák mások önsanyargatásnak, ami részben igaz is, de mivel válaszként is szolgál, sokkal inkább megtanulom elkerülni őket.

Verseimhez ebben a blogban fogok megjegyzéseket írni, így nem befolyásolom azok elolvasásánál, akit pedig érdekel, egy-két kattintással elolvashatja.