Novelláim...

Novella
bel_corma•  2019. szeptember 18. 18:44

Aisa - 6. rész

Azaz csak kezdett volna. Bummm! Kivágódott az ajtó és egy tetovált, rövid, égővörös hajú,

kissé telt nő rontott be rajta, annyira picike zöld színű ruhában, hogy Aisa és Ainara helyette

és elszégyellték magukat. Bár azt elismerték, hogy ez a fajta zöld nagyon jól áll neki, kiemelte

kelta hajszíne szépségét. Az azonban sehogyan sem fért a fejükbe, hogy lehet egy nőnek

ennyire rövid haja, illetve hogy engedik, hogy ennyire erkölcstelen ruhákban járjon?

Egymástól függetlenül, de nagyjából ezek a gondolatok suhantak át a két nő agyán, miközben

a vöröset nézték, aki erős illatfelhőt is húzott maga után és szemlátomást feldúltan, róluk

tudomást sem véve huppant le az egyik fotelbe. Aisa érdeklődve nézte, majd maga sem értette

miért, de a szobát kezdte pásztázni. A falak és bútorok vonalait, színeit, egymáshoz való

harmóniáját, vagy diszharmóniáját, így akadt meg a szeme Merrionon, aki döbbenten

bámulta, majd mérte végig szakértő, férfi szemmel a fotelben ülő nőt. Aisában fellángolt a

féltékenység, arca elsápadt és jobb híján erősen belecsípett a férfi karjába. Az fájdalmában

felszisszent és mérgesen nézett rá. Ainara mindebből alig vett észre valamit, Luminara

azanban ismét elvigyorodott.

-Tamara – szólt a nőhöz – micsoda udvariatlanságra vall, hogy csak így berontasz!

-Teszek az udvariasságra, vészhelyzet van. A grimoire feltűnt. Az a Grimoire.

-Hol? – ugrott fel helyéről Luminara és testtartása erős érzelmekről árulkodott.

-A régi kőkör közelében, de sajnos csak egy pillanatra volt látható.

-Olyan, mintha csak játszadozna velünk! – sóhajtott bosszúsan Luminara és visszaült a

helyére.

-Szerintem inkább csúfolódik! – felelte dühösen a Tamara nevű nő és néhány pillanatra csend

állt be a beszélgetésbe. Mérgesen néztek egymásra, de nem az egymás iránti harag, hanem a

közös ellenség, a Grimoire miatt. Végül mindketten sóhajtottak és immár ellazultabban

feléjük fordultak. A Tamara nevű nő csak most nézett körbe és látta meg a fegyelmezett

Ainarát, a dühös Aisát és Merriont, aki csak lopva mert ránézni.

-Hát ezek meg kicsodák?

-A múlt emlékei – válaszolta mosolyogva Luminara és bemutatta őket egymásnak. – Ainara,

Aisa és Merrion: utazók a múltból, akik segíthetnek a jövőnket megmenteni. Ő itt Tamara,

régi barátom, iskolatársam és a fekete mágia szakavatott ismerője.

Távolságtartóan néztek egymás felé. Aisa és Ainara nem is próbálta leplezni ellenszenvét,

melyet a „fekete mágia” szavak keltettek bennük.

-Nem élek vele – válaszolt Tamara, mintha olvasott volna a gondolataikban -, csak nagyon,

nagyon jól ismerem.

A két nő továbbra is merőn nézte, ezért egy hatalmas sóhaj után, hajába túrva folytatta:

-Na jó, éltem vele és használtam, de már nem, oké?

Aisa és Ainara lassan biccentett, de fenntartásaik még maradtak.

-Ott tartottam, mielőtt Tamara berontott volna, hogy elmesélem, hogy is alakult az élet

Atlantisz pusztulása után.

-Várj! – szólt közbe Merrion. – Nem Atlantiszban vagyunk?

-Atlantisz? – élénkült fel Tamara.

-Nem – válaszolt Ainara.

-Lilith átvert minket – vette át a szót Aisa. – Erre akkor jöttem rá, mikor belépve megnéztem a

könyveket. Amelyiket meg akartam érinteni, azon évszám is volt: 1869.

-A XIX. században vagyunk? – hitetlenkedett Merrion.

-Nem – felelt most Tamara – a XXI.-ben! Ti ismeritek a nagy Lilith papnőt?!

Kisebb hangzavar támad, egymást érték a kérdések, de felelet alig akadt rá. Merrion dühös

lett, hisz ő Atlantiszra szerződött, nem a jövőre. Aisa próbálta nyugtatgatni, miközben

idegesítette Tamara Lilitht istenítő szónoklata, Ainara pedig megpróbált valamiféle

egyensúlyt és logikai láncot találni a zűrzavarban. Luminara türelme végül elfogyott és

rácsapott a mellette lévő asztalra. Csöppnyi csönd támadt, mindannyian felé fordultak.

 

Luminara, kölcsönvéve Tamara mozdulatát, végigsimított feszes kis kontyán, majd kihúzta

magát és rájuk nézett:

-Mondtam, ez egy hosszú beszélgetés lesz.

-Fogd rövidre Lumi, meg kellene keresni a könyvet.

Luminara lesújtó pillantást vetett Tamarára, mire a másik csak megemelte a szemöldökét,

jelezve, hogy ha harcolni akar, készen áll.

-Miután Atlantisz elpusztult – fordult újra feléjük – a megmaradt túlélők a Föld különböző

pontjaira menekültek, és vitték magukkal a tudást, amit megmentettek. Ezt az új hazájukban

talált népeknek lassan átadták, így az emberi faj kezdett felemelkedni.

-Korábban nem a mai, tudományosan homo sapiens sapiens-nek nevezett faj volt az uralkodó

– folytatta Tamara – hanem az atlantidák és a nero mars, azaz a Marsról származó lények. A

mai emberek ősei mellettük éltek, de tudás tekintetében messze elmaradtak tőlük.

-Úgy tudnám ezt szemléltetni – vette vissza a szót Luminara – mint a felnőtt-gyermek

kapcsolatot. A megmaradt atlantida és marsi népek, jobb híján, keveredni kezdtek a mai

emberi faj őseivel, tudásukat egyszerűsítve és ábrákba rejtve adták el, illetve az úgynevezett

grimoire könyvekbe írták le. Ezek a rejtett könyvek időről időre megmutatják magukat és a

kiválasztottak képesek kézbe venni és olvasni, ezáltal a világot megváltoztatni.

-Ezek nagy erejű varázskönyvek – vette vissza a szót Tamara -, amikben sajnos gonosz, sötét

varázslatok is vannak. Az utóbbi évszázad történései azt mutatták, hogy az egyik ilyen, talán a

legfontosabb könyv rossz kezekbe került.

-Mi történt? – suttogta Ainara.

Luminara és Tamara egymásra néztek.

-Két hatalmas, borzasztó háború tombolt, mely nem helyi, hanem világméretű volt. Míg

Atlantiszon a férfi-nő egyensúly mérvadó volt, addig az új, létrejött világban ez felborult és

elbillent a férfi, erősen marsikus energiák felé. Az emberiség történelmét folyamatos és

szakadatlan háborúk jellemzik, ezek közül a legborzasztóbb az utolsó volt, amely, mint II.

világháború vonult be az emberi történelembe.

-De miért?! – kiáltott fel Aisa.

-Pénz és hatalom.

-Ezért háborúztak? – döbbent meg Merrion.

-Ti még egy olyan korból jöttök, amikor harcolni csak végszükség esetén harcoltak, az életet

védve és mentve. Manapság – mert még most is vannak kisebb háborúk – a nyersanyagért, a

minél több pénzért és hatalomért folyik a vetélkedés.

-Milyen világ ez?! – kiáltott fel felháborodva Aisa, mire a másik két nő csak megvonta a

vállát.

-Ilyen – hangzott a rövid, velős, egyáltalán nem kielégítő felelet.

-A grimoire könyvek nem egyszerű varázskönyvek – folytatta újra Luminara -, a mester, aki

számára megnyílnak, képes a felolvasott szavak által gyökeresen megváltoztatni a világot.

-Azt akarod mondani – szólalt meg első ízben Ainara – hogy amit abból felolvasnak, azonnal

megjelenik a fizikai világban?

-Minden létező világban, nem csak ott – válaszolt Tamara.

Aisa és Ainara összenéztek és első ízben félelmet éreztek. Aisa szégyellte magát, amiért

annyira meg akarta menteni Atlantiszt. Most már belátta, olyan erők közelébe került, amiket

nem tud uralni. Ainara azon kezdte törni a fejét, hogy tudnának minél hamarabb hazajutni,

Merrion pedig semmit sem értett, és ez látszott is rajta.

-Én harcos vagyok – szólalt meg – nem értek sem a mágiához, sem a lélek vagy Isten

dolgaihoz, ezért kérlek, magyarázzátok el nekem, mi folyik itt.

-Az Élet energia – minden energia. Ennek az energiának nincsen iránya, folyása, csak van és

minden teremtett élőlényt áthat – Tamara hangja meglepően gyengéd, arcának vonásai lágyak

lettek, ahogy Merrion felé nézett. Aisa szívét megint marcangolni kezdte a féltékenység. – De

 

az egész teremtett világban az ember egy egyetlen, aki képes ezt uralni és irányt adni neki,

mégpedig a gondolatai segítségével. Ezért beszélhetünk fehér, azaz segítő és fekete, azaz ártó

energiáról.

-De nem minden ember birtokolja egyforma mértékben ezt a képességet – folytatta Ainara és

Aisa őszintén hálás volt neki, amiért elterelte Tamaráról a figyelmet. – Valamilyen szinten

minden ember képes használni, de vannak, akik jobban. Ők a papok, papnők, mágusok.

-És vannak olyan erős mágusok – vette át a szót újra Luminara -, akik képesek egyetlen

kimondott szóval átalakítani a világot. Akik már egészen hasonlatosak Istenhez. Ők kevesen

vannak és annyira elborítja őket az energia, hogy normális esetben azzal vannak elfoglalva,

hogyan tartsák kordában azt. A grimoire könyvek az ő hagyatékaik. Az a könyv, amit mi

keresünk, ezek között is kiemelkedő, mert a szerzője maga a Sötétség Hercege.

-Lucifer. Talán ezen a néven jobban ismeritek – fejezte be Tamara.

Néhány perc csend állt be a beszélgetésbe, próbálták emészteni a hallottakat.

-Miért keresitek Lucifer Könyvét? – kérdezte végül Ainara.

-Ez a világ hamarosan elpusztul – válaszolta tárgyilagosan Luminara -, mely egyaránt

köszönhető az emberi gondatlanságnak és a gonosz erők játékának. Lucifer ott volt

közvetlenül Isten mellett, amikor az a világot teremtette. Reméljük, találunk benne valamit,

ami segít a Földet megmenteni.

-Lucifer miért írna le ilyet? – tette fel a logikus kérdést Aisa. – Ő a legnagyobb gonosz, a

világ pusztítója.

-Kényes az egyensúly a jó és rossz között és bizonyos, hogy ami az egyénnek rossz, az a

közösségnek hasznára lehet. Biztosan tele van sötét és gonosz varázslatokkal a Grimoire, de

bízunk benne, hogy mást is találunk. Ha nem, akkor legalább elpusztítjuk, mert rossz

kezekben újra csak problémát okoz.

-Nem értem, miért vagyunk itt? – nézett rá Aisára és Ainarára Merrion. – A mi világunk még

ép. Atlantisz menthetetlen. Menjünk haza.

Felállt és az ajtó felé lépett.

-Nem lehet, nem mehettek el – lehelte Tamara és látszott, Luminarával mérlegelnek. Végül az

bólintott, Tamara pedig suttogva válaszolt:

-Ha igaz, amit látóink mondanak, akkor hármótok közül valaki képes olvasni a Grimoire-ban.

De nem tudjuk, melyiktek az.

bel_corma•  2019. június 2. 21:42

Aisa - 5. rész

A hely, ahová megérkeztek, finoman szólva is furcsának tűnt számukra. A keskeny sikátort szürke, kocka alakú épületek határolták, árnyaikkal még inkább elmélyítve az alkonyi félhomályt. Csak néhány, vibrálva éledező, kristálylámpásra emlékeztető szerkezet fénye próbált meg birokra kelni a sűrűsödő sötétséggel. Épp mellettük, egy fémből kovácsolt, négylábnyi magasságú, szögletes tároló ásítozott félig üresen és amint kíváncsian közelebb hajoltak hozzá azonnal megcsapta őket a rothadó ételmaradék jellegzetes bűze.

 

Ebben a pillanatban egy vijjogó, kerekeken guruló gépezet száguldott el nagy sebességgel a sikátor végéből nyíló utcán. Egy pillanatig látták csupán, erős fényei mégis elvakították őket. A távolodó masina fülsértő zaja csak lassan halványult él és beletelt néhány másodpercbe, mire sikerült visszanyerniük a látásukat. Merrionnból önkéntelenül bukott ki a kérdés:

 

- Mi az ördög volt ez?!

- Az Atlantisz történetét tárgyaló kódexek lapjain találkoztam néhány rajzzal, melyek az akkori közlekedési eszközöket ábrázolták. Persze, azok némileg másképp festettek, de azért észrevehető a hasonlóság közöttük - magyarázta Ainara a gondolataiba merülve.

- Lilith azt állította, hogy csak a jövőben szabhatunk gátat a világ hanyatlásának… - suttogta Aisa lehunyt szemmel, miközben igyekezett ráhangolódni azokra a mágikus áramlatokra, melyek – reményei szerint – áthatották és működtették ezt az új helyet. Néhány pillanat elteltével aprócska tűzgolyó lobbant fel kinyújtott tenyerén, majd – miután összezárta az öklét – azonnal ki is hunyt.

- Nagyon gyengén érzékelem csupán a mannát ebben a világban – suttogta Merrion tűnődve.

- Igen, én mégis erőm teljében vagyok – fűzte tovább a gondolatot Aisa. – Nem igazán értem a dolgot…

- Azt hiszem, láthatatlan szálakkal kötődünk a múltunkhoz, ezeken keresztül pedig hozzáférhetünk a teljes, mágikus potenciálunkhoz is.

- De akkor hová tűnt a varázslat erről a helyről?

- Lehet hogy nem foszlott semmivé, csak nagyon kevesek kezében összpontosul. Talán, mindössze pár ember birtokolja az igazi tudást! – élénkült fel Ainara az elméjében hirtelen felvillanó gondolattól.

- Akkor… most hogyan tovább? – tárta szét a karját Aisa tanácstalanul.

- Lehet, hogy én választ adhatok a kérdéseitekre…

 

A hang gazdája, egy alacsony termetű, őszes hajú emberke, most óvatosan kilépett az egyik épület árnyékának a takarásából. Hosszú, furcsa szabású, fekete posztókabátot viselt, mely a térde magasságában ért véget. Lényéből – számukra megmagyarázhatatlan módon – egyfajta rendíthetetlen nyugalom áradt, szürke tekintete mélyén pedig a bölcsesség fénye csillogott.

 

- Talán ismerjük egymást? – Rázta a fejét Merrion hitetlenkedve.

- Nem ismertek engem, ám én… vagyis mi, már előre értesültünk az érkezésetekről. Hosszasan magyarázhatnám a dolgot, ám a lényeg az, hogy a látóink egyre hatékonyabban tudják használni a képességüket. A világ hatalmas változás előtt áll, de… Azt hiszem, okosabb lenne egy védettebb helyen elbeszélgetnünk erről. Kövessetek!

 

A férfi sürgetően intett az egyik ház sarkánál ásítozó pincelejárat irányába, ám Aisa nem érte be ennyivel a dolgot. Határozott hangon szólalt meg és választ követelt a kérdésére:

 

- Mégis, ki vagy te tulajdonképpen?

- Egy ősi, titkos társaság, a „Bölcsesség őrzői”-nek a tagja. Mint mondottam volt, szívesen eldiskurálnék itt veletek, de tényleg okosabb lenne mennünk!

 

A lány – egyelőre, legalábbis – megelégedett a válasszal. Gondolatban igazat adott a férfinak így némán bólintott a többieknek és csendben követték az öreget.

 

***

 

Szűk járatok bonyolult labirintusán keresztül haladtak céljuk felé. A folyosók falát téglák alkották és a legtöbb helyen még az őket összetartó anyagot sem porlasztotta el a könyörtelenül múló idő. A fényt a plafonon gyéren sorjázó lámpák szolgáltatták.

 

Nagyjából húsz perc telhetett el az indulásuk óta, amikor a folyosó egy embermagasságú, feketére lakkozott tölgyfaajtóban ért véget. Az idős férfi nem sokat teketóriázott, óvatosan lenyomta a kilincset, majd hátrébb lépett és az ajtót kitárva előre engedte őket. Aisa kétkedve nézett rá, mire az öreg rendíthetetlen nyugalommal bólintott. Ainara tanácstalanul pislogott befelé, Merrion pedig – megelégelve a lányok hezitálását – úgy döntött, hogy magára vállalja a vezető szerepét. Nagy levegőt vett és belépett a szobába, a többiek pedig szó nélkül követték őt.

 

A szépen berendezett, lakájos helységnek megnyugtató, otthonos hangulata volt. A padlóra színes, puha szőnyegeket terítettek, a falakat pedig hasonló minőségű, tetszetős kárpitok borították. Az ajtó melletti sarokban jókora méretű, mahagónifából ácsolt könyvespolc terpeszkedett. Különböző méretű kódexek és lexikonok sorakoztak rajta, de Aisa észrevette, hogy apró, papírborítású könyvek is akadtak közöttük. Ösztönös mozdulattal nyúlt a hozzá legközelebb eső, színes fedelű alkotás felé, ám még időben észbekapott és hátrébb lépett. Kissé elszégyellte magát a kíváncsisága miatt és mindenképpen szerette volna elkerülni azt, hogy esetleg visszaéljen az öreg vendégszeretetével.

 

- Nyugodtan megcsodálhatod, ha ahhoz van kedved…

 

A hang gazdája a túlsó sarokban megbújó, jókora méretű fotelben ülő, fiatal nő volt. Gyors mozdulattal állt fel az ülőalkalmatosságból, majd könnyed, ruganyos léptekkel átvágott a szobán végül pedig megállt velük szemben. Testhez simuló, fekete ruhát viselt, mely még inkább kihangsúlyozta tökéletes alakját. Világosszőke haját feszes fonatokba rendezte, melyek szorosan simultak a fejbőréhez. Mozdulataiban és egész habitusában volt valami- nőknél szokatlan- határozottság és erő, amit a két papnő érzékelt ugyan, ám tapasztalat híján nem tudták értelmezni azt. Csak a témában járatos Merrionnak sikerült levonnia gondolatban a megfelelő következtetést:

 

„Ez a nő a harc terén is nagy tapasztalattal bírhat!”

 

Az amazon ellentmondást nem tűrő módon, elbocsátólag intett az öregnek, az pedig biccentett, majd egy rejtekajtón át, sietve távozott. Amikor egyedül maradtak, a nő lazított fegyelmezett testtartásán, rideg vonalú ajkán pedig végre megjelent egy halovány mosoly. Könnyed mozdulattal intett a mellettük terpeszkedő, széles kanapé felé, mély altja pedig barátságos tónussal telítődött, amikor megszólalt:

 

- Hosszú út állhat mögöttetek így fáradtak lehettek… Üljetek le, kérlek!

 

Nem sokat kérették magukat, a nő pedig sietve odahúzott egy vasból kovácsolt széket és letelepedett velük szemben. Néhány pillanatig kíváncsian méregették egymást, míg végül az amazon törte meg a várakozásteljes csendet:

 

Ainara, Merrion és… Aisa. Marcus valószínűleg említette már, hogy tisztánlátóink jelezték az érkezéseteket. Épp időben jöttetek!

 

- Becses személyedben kit tisztelhetünk? – udvariaskodott egy sort Merrion, de rögtön el is csendesedett, ahogy elkapta Aisa haragos pillantását. A nő tekintetét nem kerülte el az apró közjáték és magában mulatott egy sort, ám erről csak könnyed félmosolya árulkodott.

 

- Milyen udvariatlan vagyok… Egyébként Luminarának hívnak és pillanatnyilag én irányítom ezt a helyet.

- Mármint… a „Bölcsesség őrzői” nevű szervezetet, ha jól sejtem – kottyantotta közbe Ainara.

- Pontosan.

- Hogyan alakult az emberiség jövője? – bukott ki Aisából a kézenfekvő kérdés.

 

Lumina lassan hátradőlt a székében és nagyot sóhajtott.

 

- Nos, ez egy hosszú történetnek ígérkezik…

- Épp nem akad egyéb dolgunk – kontrázott Merrion.

 

Luminara néhány pillanatra gondolataiba merült, majd nagy levegőt vett és elkezdett mesélni… 

bel_corma•  2019. május 17. 05:47

Aisa - 4. rész

Aisa megbabonázva meredt az álmaiban már oly sokszor látott lépcsőkre. Furcsa,

nosztalgikus érzés kerítette hatalmába. Néhány hete még csak ábrándozott arról, milyen jó

volna itt lenni és újra szeretetteli, boldog hellyé varázsolni ezt a világot, de most, hogy itt van,

körülvéve fájdalommal, gyásszal, nyomorral, tehetetlennek érzi magát. Csüggedés kezd erőt

venni rajta, ezért megrázza vörös fürtjeit és bátorítón a többiekre mosolyog.

-Nem – gondolja -, nem adhatom fel. Megpróbálom. Ha nem sikerül, akkor is elmondhatom,

legalább megpróbáltam.

-Milyen ostoba vagy! – csattan a fejében a már jól ismert, gonosz hang, ő pedig megtorpan és

ijedten körülnéz. Senkit sem lát. A hang kuncogni kezd, végül hahotázni. Aisa betapasztja

füleit és remegve térdre esik. Merrion rögtön mellette terem, Ainara pedig azonnal erős

védőhálót húz fel. Nem érti, mi történik, azt azonban érzi, hogy nagyon erős fekete mágiával

bántják Aisát. Mindig nyílt, vidám szíve haraggal telítődik, az energia forogni kezd körülötte,

végül magából kilőve megtisztítja a környéket.

Aisa egyből megnyugszik és zavartan néz fel a pihegő Ainarára.

-Ez a hely! – kiált fel kétségbeesetten. – Mérgező, gonosz, fertőző! Én is, az előbb…

Aisa mellé lép és szorosan átöleli. Ainara bár lassan, de újra egyenletesen kezd lélegezni.

-Pusztító haragot éreztem… Ezzel együtt vágytam rá, hogy pusztíthassak – nézett rendtársára,

aki lassan bólintott.

-Keressük meg a főpapnőt, utána tűnjünk el erről az átkozott helyről!

Folytatták útjukat, ami immár zavartalanul telt. Lassan felértek és megpillantották a szentély

kapujának romjait. Mindenhol törmelék, üvegszilánkok és halott őrök hevertek. Némán

elléptek mellettük és a szentély mélye felé haladva egyre jobban érezték a merkaba sötéten

forgó, mindent szétziláló energiáját. A fény is egyre gyérebben hatolt be az ablaknyílásokon.

Ahogy haladtak a templom mélyén lüktető merkaba felé, érezték egy hatalmas energia

jelenlétét. Erős, nyugodt és határozott volt. Bátortalanul egymásra mosolyogtak, remélték, a

főpapnő az. Nem is csalódtak. Amint beléptek a merkaba helyiségére gyönyörű, hollófekete

hajú nőt pillantottak meg. Fehér ruha feszült karcsú testén, melyet aranyöv fogott össze, fején

a szent kígyó koronáját viselte. Egy asztal mellett ült és kedélyesen teázott, miközben a

merkaba repedése egyre jobban tágult. Döbbenten figyeltek és Aisa hihetetlenül dühös lett.

-Mi a fenét csinálsz? – lépett dacosan közelebb. – Meg kell menteni Atlantiszt!

A papnő letette csészéjét és kedélyesen felé fordult. Zöld szemében vidámság tükröződött,

mint aki jót mulat Aisa és a többiek felháborodásán.

-Semmit sem kell – felelte roppant mély, érces hangján. Azzal figyelmét újra a tea felé

fordította és a kancsóból töltött poharába. Ainara és Merrion is közelebb lépett.

-Kiváló fekete tea Assam tartományból. Néhány évszázad múlva az angolok meg fognak

őrülni érte.

-Ki vagy te? – kérdezte Ainara és hangjában a kíváncsiság borzongással vegyült.

-Az elmúlt évszázadokban már sokan sokféle névvel illettek, de hívjatok csak a

leggyakoribban: Lilith.

-Miért nem mented meg Atlantiszt? – Aisát a sírás kerülgette. – Érzem, óriási spirituális erőd

van és…

-Atlantisznak pusztulnia kell – fordult feléjük komolyan. – Hidd el, már többször próbáltam

megmenteni. Utaztam térben is időben, inkarnálódtam már ezerszer, mégsem sikerült.

Beletörődtem. Ennek így kell történnie.

-Nem értem – szólalt meg Merrion. – Hogyhogy ugyanoda inkarnálódsz mindig?

-Nincs idő – amit te annak érzékelsz, csupán egy illúzió. Csak a most van, ezért halálod után

akkor és oda mész, ahova csak akarsz.

-Nem értem…

 

-Persze, hogy nem Aisa, sosem értetted. Mindig idealista voltál, egy jobb világról álmodtál.

Nincs jó vagy rossz, csak a most van.

Fáradtan nézett végig rajtuk.

-Ahhoz, hogy megértsétek a véget, látnotok kell a kezdetet.

Csettintett, mire elsötétült körülöttük a világ.

***

Aisa egy rózsákkal díszített, puha párnákkal körbevett ágyban tért magához. Meztelen volt,

mellette esti partnere, egy csodás testi adottságokkal megáldott katona pihent.

-Mit mondott, hogy hívják? – Merron? Vagy Morris? Nem emlékszem – vonta meg a vállát,

majd szőke, göndör fürtjeit megrázva az ablakhoz lépett. Csodás idő volt, a nap lágyan

ragyogott. A város halkan nyüzsgött, az emberek beszélgettek, imádkoztak és szeretkeztek.

Imádott papnő lenni! Minden egyes nap, amikor egy férfit vagy nőt megismertetett a testi

szerelem gyönyöreivel, úgy érezte, kiteljesedik az élete. Szolgálni, az életet védeni, a lelket

ápolni és az Istennő szent szerelmét továbbadni a legnagyobb jutalom és megtiszteltetés volt

életében. Halkan kopogtattak szobája ajtaján.

-Lépj be – válaszolta és legkedvesebb papnövendéke Aina lépett a szobába.

-Aisana papnő – hajolt meg. – Az idegen bolygóról jött lények vezetője találkozni szeretne

veled.

-Készíts rózsa fürdőt és ékesíts fel – adta ki a parancsot és testén apró izgalom futott végig.

Mindig szívesen látták idegen bolygók lényeit, de ezek a Marsról jött férfiak és nők igazán

különcök voltak. Vad, nyers vonások, éles elme és valami hidegség jellemezte őket.

Különösen a vezetőjüket, akiből csak úgy áradt a hideg. Majd én felmelegítem – kuncogott

magában és miután elkészült, jókedvűen a vendégek számára fenntartott terem felé igyekezett.

Az atlantiszi főszentélyt szintesre építették. Mint a teraszok, úgy helyezkedtek el egymás alatt

a szintek és mindegyik más színben tündökölt. A csakra színeinek megfelelően a vendégek

terme a kék árnyalataiban pompázott. Itt-ott vörös, citrom- és narancssárga, továbbá zöld

színárnyalatok is fellelhetők voltak, elsősorban a berendezés tárgyaiban.

-Üdvözlöm Marsall – lépett felé és kezét nyújtotta. A férfi gúnyosan elmosolyodott és

szájához emelte a papnő kézfejét.

-Főpapnő.

-Üljünk le, fogyasszunk egy kis gyümölcsöt és beszélgessünk.

A férfi megvetően nézte a friss, ropogós gyümölcsöket.

-Mi, a Marson, inkább a szilárdabb étkeket kedveljük.

-Ahhoz, hogy elménk könnyű maradjon és szárnyalni tudjon, elengedhetetlen a növények

lágyságának és a Nap erejének az energiába.

-Sohasem fogyasztanak nehezebbet?

-Mire gondol? Húsra?

-Igen.

-Ritkán. Az állatok érző lények és csak az önkéntes áldozatot fogadjuk el Istennőnk

tiszteletére.

-A mi istenünk a hús által ad erőt és hatalmat.

-Hatalmat szeretne?

-Igen.

-Mi felett?

-Az élet felett – válaszolta. Ha Aisana tapasztalt lett volna, akkor őrségért kiált és

kitoloncolják az idegeneket. De az ő szíve könnyű volt, vidám, teli bizalommal, ezért azt

gondolta, a férfi csak tréfál. Jóízűen kacagni kezdett, hiszen ennél nagyobb ostobaságot még

 

nem hallott. Az élet felett az egyetlen, mindenható Istennő áll, senki más nem képes uralni,

hiszen ő és teremtményei egyek. Tehát nincsen uralkodó, mert mindenki ural és uralkodik

egyszerre. Nem értette az elkülönültséget. Mikor lenyugodott, csillogó szemmel nézett a

férfira és önkéntelenül tegezésre váltott:

-És hogyan szeretnéd ezt megteremteni?

-Az energia irányításával.

Aisana a fejét rázta.

-Lehetetlen. Az energia áradó, végtelen, nem tudod az uralmad alá hajtani.

-Ha megengeded, bebizonyítom, hogy lehet. A Marson már megtettük. De túl későn.

Bolygónk tönkrement, nem alkalmas már az élet fenntartására. Népünk éhezik, napról napra

rosszabbul él. Azért jöttünk, mert szeretnénk nálatok letelepedni és tudásunkat átadni.

-Mi tiszteljük az Istennő minden teremtményét és szívesen fogadunk minden rászorulót.

Gyertek, éljetek velünk, ha pedig tényleg képesek lesztek az energiát uralni, akkor

együttélésünk igazán gyümölcsöző lesz. Most pedig – állt fel és lépett a férfihoz közelebb –

engedd meg, hogy megmutassam, hogyan élünk mi. Ha velünk akartok élni, tisztelnetek kell

hagyományainkat.

***

 

Változik a kép. A testek örvénylenek, az energiák kavarodnak. A fájdalom és az erőszak a

fénnyel és kéjjel egyesül. Pusztító erő generálódik, mely jobban és jobban húzza a mélybe.

Örvény támad, mely egyesíti az alsóbb és felsőbb szférákat. Sosem hitte volna, hogy

lehetséges uralni az életet, de sikerült, ő pedig elmerült a hatalomban, orgiában. Rabjai, nem

tud tőlük szabadulni, pedig a nép éhezik, fájdalomkiáltásai egyre gyakoribbak.

-Ne foglalkozz velük – súgja szívébe szeretője, a Marsall -, a gyengéknek pusztulnia kell.

Egy vágás, gyorsan, egyenletesen. Fájdalom, félelem, döbbenet.

 

***

A merkaba egyre jobban hasad, Ainara és Merrion ájultan hevernek. Aisa magához tér, felnéz

a papnőre, aki továbbra is nyugodtan teázik.

-Ha bűntudatot akarsz kelteni…

-Nem. És te se érezz. Te voltál Aisa, egyik korábbi inkarnációdban, aki beengedte a marsi

lényeket. Jóhiszemű, jószándékú, de kéjvágyó papnő voltál. A testiség lehúzott, a marsi nyers

erők megszédítettek. Láttad, hogy végezted.

Aisa önkéntelenül a nyakához kapott.

-Tudod utána mit tett veled?

Aisa a fejét rázta, de Lilith könyörtelenül folytatta.

-Vér áztatta testeddel addig fajtalankodott, míg az extázis megőrjítette, utána fogaival

széttépett és megette a húsod.

Aisa már tisztábban emlékezett: a képek, hangok és szagok olyan erősek voltak, hogy hányni

kezdett. Mikor lenyugodott, dühtől remegve nézett a nőre.

-Miért mutattad meg?!

-Hogy lásd éned sötét oldalát és azt, miért van benned düh, ugyanakkor olthatatlan vágy, hogy

helyrehozd tetted.

-Helyre kell – válaszolta erőtlenül, de Lilith szeretettel nézett rá.

-Hagyd a múltat. Ami volt, elmúlt. Ha jóvá szeretnéd tenni bűnödet, akkor a jövőt segítsd.

 

-Hadd próbáljam meg – könyörgött most már sírva Aisa. – Kérlek.

-Rendben.

Újra csettintett és Aisa álomtalan alvásba süllyedt. Lilith közelebb lépett hozzájuk és

szeretettel nézett le rájuk.

-Szegény, ártatlan, naiv gyerekek. Menjetek, próbáljátok meg a lehetetlen. Kezeit testük felé

helyezte és hamarosan mind a hárman eltűntek.

 

 

bel_corma•  2019. május 14. 20:18

Aisa - 3. rész

A telihold fényében a szent kőkör sziklái vaskos, ezüstös ujjakként nyújtózkodtak a csillagokkal teleszórt éjszakai égbolt felé. A könyörtelenül múló idő már legömbölyítette éleiket és itt-ott a moha is kiütközött a felszínükön. Olyanok voltak, mintha tucatnyi, néma óriás őrizte volna a tíz láb átmérőjű, kicsinyke tisztást.

 

A Bölcsek tanácsának tizenkét tagja a szikláknak háttal, a tisztás közepe felé fordulva sorakozott fel. Egymás kezét megfogva kört formáltak és imájukkal igyekeztek megzabolázni, majd testüket egyfajta csatornaként használva felerősíteni a planéták kozmikus energiáit. A Mindenség Anyjának segítségét is igénybe vették, hogy testük elbírja viselni az erős megterhelést.

 

Aisa és Merrion a körön kívül várakozott. Egymásba kapaszkodtak és lenyűgözve figyelték, ahogy a kövek lassan energiával telítődtek. Nem sokkal később már a belőlük áradó, egyre fokozódó vibrációt is tisztán érzékelték. A kör közepén lassan sűrűsödni kezdett a levegő.  Először olyan volt, mintha áttetsző, hullámzó vízéként fodrozódna, majd szemkápráztató, fehér fénnyel ragyogott fel.

 Az izzás egyre intenzívebbé vált ezzel egy időben pedig a mérete is növekedni kezdett. Nem sokkal később már egy embernyi méretű, tojás formájú dimenziókapu feszült a tisztás közepén.

 

A tanácstagok elengedték egymás kezét, Glenda anyó pedig egy intéssel a körön belülre invitálta a fiatal párt. Az izgatott Ainara is ott állt mellette, ő pedig kedves mosollyal az ajkán belekezdett mondandójába:

 

- A kapu néhány percig marad csak nyitva, épp addig, amíg a bolygók együttállása tart.

- Hogyan juthatunk majd haza? – vetette közbe Merrion, ám rögtön meg is bánta a meggondolatlan kérdést. Az idő sürgette őket és nem az ő feladata volt ezen töprengeni.

 

- Az Atlantiszi energiák sokkal erőteljesebbek, így a visszatérés sem okozhat majd gondot számotokra.

 

Ezután Aisához fordult, az pedig, kérdés helyett szó nélkül a keblére ölelte az öreget. Mikor kibontakozott az ölelésből, a lány szeme párás volt és Glenda anyó is csak nehezen bírta palástolni meghatottságát.

 

- Mindig a szívedre hallgass és ne feledd el, hogy a helyes út veszélyesnek és kiszámíthatatlannak tűnhet időnként, de a Teremtő gondviselése mindig elkísér minket. Légy ügyes és maradj a fényben, gyermekem!  

 

Ezután lassan hátrébb lépett és csatlakozott a körben várakozó tanácstagokhoz, magára hagyva a három fiatalt.

 

Ainara nem sokat teketóriázott és rögtön átlépett a dimenziókapun. Aisa már majdnem követte őt, amikor nagyon rossz előérzete támadt. Futó pillantást vetett a tanács odébb várakozó tagjaira és tudatalattijából elemi erővel tört fel egy baljós gondolat:

 

„Valaki hiányzik közülük!”

 

Arra azonban már nem maradt ideje, hogy felismerését szavakba öntse. Merrion sürgetően elkapta a karját és magával rántotta őt a kapun túlra.

 

***

 

A hely, ahová megérkeztek éppoly szörnyű volt, mint amilyennek Aisa az álmaiban megtapasztalta.

 

Az égbolt vérszínben ragyogott és egy hatalmas, horizontális repedés éktelenkedett rajta. A hasadás fekete szívként lüktetett és minden egyes dobbanással füstszerű, fél-anyagi testű entitásokat okádott ki magából. Az energia, mely a szakadást táplálta, egy monumentális kristály piramis csúcsából áramlott az ég felé, mely a város legmagasabb pontján terpeszkedett.

 

Felocsúdni sem volt idejük a megdöbbentő látvány okozta sokkból, amikor a hely gonosz, sötét aurája lesújtott rájuk. Nyomasztó volt és reményvesztettséggel valamint félelemmel igyekezett átitatni testük minden sejtjét. Erősen kellett összpontosítaniuk, hogy érzelmeik és gondolataik tiszták maradjanak.

 

- Érzitek a talaj remegését? – lehelte Merrick, miközben ujjaival finoman megérintette a földet.

- Hamarosan minden az enyészet martalékává válik majd – sóhajtott fel fájdalmasan Ainara.

- Eggyel több ok arra, hogy siessünk! – húzta ki magát jelentőségteljesen Aisa. Most nem kevés erőfeszítésébe került hogy képes legyen logikusan gondolkodni, ezt pedig Isteni önvalójának lelkében izzó szikrájára összpontosítva sikerült csak megtennie. – Le kell állítanunk a Piramist ahhoz, hogy a negatív merkaba-mező összeomoljon. Így, talán megmenthetjük a szigetet a pusztulástól…

- Segítség nélkül ez nehezen fog menni – aggodalmaskodott egy sort fiatal rendtársa.

- Ezért fontos, hogy megtaláljuk Atlantisz főpapnőjét – zárta rövidre a vitát Merrion miközben jelentőségteljes pillantást vetett Aisára. A lány fáradtan bólintott és a piramis mellett magasodó szentély irányába intett.

 

- Ha életben van még, akkor egészen biztosan ott találjuk meg őt!

 

***

 

Magukba roskadó épületek között törtek előre céljuk felé. A föld remegése időnként abbamaradt, hogy azután újrakezdődjön – mindig egy fokkal intenzívebben.

 

Már közel jártak a szentélyhez, amikor három, kormos füsthöz hasonlatos testű entitás megrohanta őket.

 

Aisa azonnal felvonta mentális védőpajzsát, ám legnagyobb megdöbbenésére a rátámadó lidérc nem foszlott semmivé, ahogy megérintette azt. Undorító, pókhálószerű szálakat növesztve megkapaszkodott a felületén, majd szörcsögve habzsolni kezdte annak energiáját. Aisa kétségbeesetten tapasztalta, hogy folyamatosan veszít az erejéből, varázslata pedig már majdnem összeomlott, amikor Ainara mágiája lesújtott a lényre.

Az élősködő kreatúra sötét teste hirtelen fehéren felizzott, majd egy szempillantás alatt kifakult a létezés ezen dimenziójából.

 

Aisa most hálás pillantást vetett rendtársára, ám aggodalomtól terhes tekintete már Merriont kereste. A férfit nem kellett félteni. Arcán nemtörődöm vigyorral lépett elő egy törmelék halom takarásából majd halványkék színben izzó pengéjét egy könnyed mozdulattal a tokjába csúsztatta.

 

- Az ezüstfegyverek a szentség erejével vannak felvértezve, amit a beléjük vésett, mágikus szimbólumok csak megsokszoroznak.

- Nem értem – tipródott Aisa. – Miért nem működött az erőterem?

- Mert a védőpajzsot mindig a félelem hívja életre – magyarázta Ainara. – Valahogy gyanítottam, hogy az itt tobzódó negatív energiákkal szemben, csak szent erők használatával van esélyünk dacolni.

- Azért remélem, hogy az út hátralévő részében már nem akadunk össze több ilyen izével – szusszant nagyot a férfi.

- Ha áldást kérünk magunkra, akkor bizonyosan nem! – derült fel Aisa arca és Ainara egyetértően elmosolyodott.

 

***

 

Óvatosan haladtak tovább, ám az út hátralévő részében már elkerülték őket a fantomok. Időnként belebotlottak ugyan néhány élőhalottként támolygó emberbe és egy földön fetrengő, habzó szájú férfi is az útjukba akadt, mégis, meglepően kevés holttest hevert az utcákon. Az emberek valószínűleg bezárkóztak a házaikba, vagy igyekeztek elmenekülni a közelgő katasztrófa elől.

 

– Mégis, kik a felelősek ezért a borzalomért? – kérdezte keserű hangon a férfi és hitetlenkedve megrázta a fejét.

- Annyit tudunk csupán, hogy Atlantisz aranykorában olyan lelkek is engedélyt kaptak az égi vezetéstől az ide történő leszületésre, akiknek a mentalitása élesen elütött az itt élő emberekétől. Amolyan tüzes, folyton harcolni áhítozó szellemek voltak ők és az Atlantiszon való letelepedésük, később pedig térnyerésük végleg megpecsételte a hely sorsát.

- A Marsról származó lelkekről beszélsz?  – kíváncsiskodott a férfi.

- Nos, lényegében igen. Az anyabolygójukon folyamatos harcban edződtek, így nem esett nehezükre az itt őshonos, naivabb faj fölé kerekedniük. Később magukhoz ragadták a hatalmat, azután pedig megépítették a kristálypiramist.

- Mi volt vele a céljuk?

- Még több hatalom, mi más? – suttogta keserűen Aisa. – a tudásuk hiányos volt és a teremtéssel való egység állapotából is kiestek már, így a piramis beindításával csak egy hibásan működő, negatív erőteret sikerült létrehozniuk. A túlcsorduló energiák végül szétszaggatták a téridő fátylát, az így keletkezett repedésen át pedig idegen dimenziók negatív entitásai áramoltak át ebbe a világba. Az embereken kezdtek élősködni, ez pedig rájuk nézve, végzetesnek bizonyult. Sokan megbetegedtek, megzavarodtak végül pedig, szörnyű kínok között, meg is haltak. Közülük láthattunk néhányat az imént…

- A régi uralkodóval mi történt?

- A krónikák szerint, Nergal király a messzi északon talált menedéket, később pedig a hozzá hű emberekkel együtt megpróbálta újjáépíteni a birodalmát.

- Figyeljetek, már közel a cél! – szakította félbe őket Ainara és amint kiléptek egy összedőlt ház romjainak a takarásából, végre megpillantották a templom bejáratáig felvezető, hosszú lépcsősor alját.

 

 

bel_corma•  2019. május 12. 20:11

Aisa - 2. rész

Az ítélet elhangzása után felálltak, majd sorban egymás után elsétáltak a bölcsek. Addigra a

nap lassan a horizont alá bukott, csodálatos napnyugtát varázsolva: kellemesen meleg volt, a

szellő lágyan fújdogált, az ég pedig rózsaszín, lila és narancssárga színekben pompázott.

A sort Glenda anyó, az öreg matróna vezette. Mélyen gondolataiba merülve ballagott. Tudta,

helyesen döntött, amikor igent mondott a kíváncsi papnő kérésére, ugyanakkor egy alattomos,

baljós érzés kerítette hatalmába. Olyan hirtelen csúszott be gondolataiba a negatívitás, hogy

maga is megdöbbent. Nem hitte, hogy sikerül a múlton változtatnia. Igazából remélte, hogy a

küldetés kudarccal fog végződni. Ha nem, annak beláthatatlan következményei lennének a

jelenre nézve…

Eddig jutott elmélkedésében, hiszen elérték és beléptek a Magasságos Teremtő szent

templomába. Minden nyilvános ülés után ide jöttek, hogy hálájukat fejezzék ki a Teremtőnek,

majd a szertartás végén megbeszéljék az ülésen elhangzottakat. Rangidősként ő lépett a fehér

márványból emelt oltárhoz. Meggyújtotta a rajta lévő gyertyákat, majd rituálisan megmosta

kezeit és arcát egy tálka vízben, amit Ainara vitt oda neki. Ezután felemelte kezeit és

imádkozni kezdett esőért, napsütésért, jó terményért. Ahogyan mondta az imákat, érezte,

amint teste kapu lesz és a Teremtő energiája feltölti. Egész lénye áttetszővé változott, majd

ragyogó fény hagyta el. A templom és egész környéke pozitív energiával telt meg. A

szertartás végeztével bevonultak az oltár mögötti kis terembe és leültek a kerek asztal köré.

Figyelmesen nézett végig társain és érezte, magyarázattal tartozik.

-Látom rajtad, Merrick tanácsnok, elégedetlen vagy – szólalt meg egy lélegzetnyi szünet után

és a férfi felé fordult, aki igen dühösnek látszott. Nem értettek mindenben egyet és látta rajta,

nem ezt a döntést várta tőle.

-Miért hagytad jóvá ezt az őrült tervet? – kérdezte a férfi halk, mégis fenyegető hangon.

Glenda anyó felé fordult, arcán nyugalom, béke és hetven évének összes ránca tükröződött.

-Aisa rendkívül tehetséges, nyugtalan, izgága leány. Addig úgy sem nyugodott volna, míg

meg nem találja a módját, hogy visszajusson. És inkább így, a mi áldásunkkal tegye, mintsem

fekete mágiával.

A bölcsek figyelmesen hallgatták. Ainara megdöbbent, amikor Glenda anyó fekete mágiát

emlegetett Aisa kapcsán.

-Aisa sohasem használna fekete mágiát – mondta ki a fejében kavargó gondolatokat.

-De igen, sajnos használna gyermekem – válaszolta végtelen szeretettel az arcán az anyó. – Ez

az oka, hogy anno nem őt, hanem téged választottunk tanácstagnak.

Ainara megdöbbent.

-Ő is, akárcsak te, öreg lelkek vagytok – folytatta az anyó. – Tudásotok kimagasló, ám Aisa

szíve hezitáló. Ha úgy adódna, élne a fekete mágiával.

-De anyó, Atlantisz végnapjaiba küldöd vissza, abba a korba, amikor a fekete mágia

mindennapos volt – szólalt meg Eliosa, a másik fiatal tanácstag. – Miért?

Az anyó figyelmesen nézett végig rajtuk. Mérlegelte, mennyit mondhat el, végül sóhajtott

egyet, majd szemeit becsukva beszélni kezdett.

-Az én időm hamarosan lejár. Az emberek egyre jobban elveszítik minden varázserejüket,

hamarosan nem lesz, akit tanácstagnak választhatnánk. Ha Aisa túléli ezt a próbát és ellenáll a

fekete mágia csábításának, akkor a halálom után azt szeretném, őt válasszátok a helyemre.

Percekig tartó csend volt szavaira a válasz.

-Elismerem – kezdte Merrick -, hogy Aisa nagyon erős papnő. És hajlok rá, hogy teljesítsük a

kérésed. De honnan lehetünk biztosak abban, hogy nem fog fekete mágiát használni?

Az anyó elmosolyodott.

-Természetesen nem megy egyedül. Biztos vagyok benne, hogy a szerelmes Merrion vele tart

és szeretném, ha te is mennél Ainara. Tudom, hogy barátok vagytok és hiszem, segíthetsz

Aisának a helyes utat követni. Természetesen csak akkor menj, ha szeretnél és a tanács többi

tagja is egyetért.

 

Ainara szívét hála és szeretet öntötte el, s amikor a tanács többi tagja is egyetértően bólintott,

szinte túlcsordult a boldogságtól.

-Szent törvényeink nevében, senki nem beszélhet arról, ami itt elhangzott – zárta le a

találkozót Merrick.

 

Aisa rendkívül izgatottan hagyta el a kőkört, ugyanakkor kétség és félelem ébredt a szívében.

Helyesen cselekszik? Tényleg érdemes visszatérni és megpróbálni a lehetetlent, Atlantiszt

megmenteni? Annyira vágyódott a csodás, idilli lét után, amit álmaiban látott, hogy ezért az

állapotért bármit megtett volna. Igen – emelkedett felül kétségein és rohanni kezdett a

göcsörtös tölgyfához, ahol Merrionnal beszélt meg találkozót. Ahogy kapaszkodott felfelé a

meredek lankákon, úgy lett arca egyre kipirultabb és ha arra gondolt, hogyan fogja Merriont

megcsókolni, elöntötte a vágy. Felérve csalódnia kellett, Merrion nem várta ott. Érezte, amint

harag és düh kúszik a szívébe.

-Azt ígérte, hogy itt lesz – kiabálta csalódottan és lerogyott a tölgyfa alá. Hátát

nekitámasztotta a fa törzsének és várt. Hamarosan lágy, meleg hullám borította el.

-A bölcsek visszatértek a templomba és áldást mondtak – gondolta és szíve egy pillanatra

felderült. Utána újra gyötörni kezdték a negatív gondolatok. Mindig kétségei voltak

önmagával és a hatalmával szemben, de amióta Merrion viszonozta az érzéseit, ezek

meghatványozódtak. Felér ő a férfihoz? Elég neki, mint nő? Nem fog ettől a kapcsolattól

varázsereje meggyengülni? Merrion valóban szereti?

-El fogsz bukni – suttogta hirtelen egy hideg, negatív hang, ő pedig egyből felpattant és

idegesen nézett körül. Félelem borította el, de igyekezett megnyugodni és lassan elkezdte

védőpajzsát felhúzni. Egy ideje kísértik, egy testetlen hang újból is újból próbálja

felemészteni. Érezte a fekete mágia bizsergető, ugyanakkor jéghideg, kegyetlen varázsát.

-Honnan tudod? – válaszolt a hangnak, de csak halk kuncogás volt a válasz.

-Ugyan Aisa – felelt végül -, tudod, hogy gyenge van. Megbuktál mint papnő, megbuktál,

mint nő. Merrionnak sem kellesz.

Amint kimondta legnagyobb félelemét, Aisa védőpajzsa összeroppant. Érezte, amint a

testetlen árny lassan felé kúszik és készül varázserejét felemészteni. Már majdnem elérte,

amikor gyorsan visszahúzódott, majd eltűnt. Merrion aggódva rohant Aisához és úgy

szorította magához, mint fuldokló az ágat, ami a vízfelszínen tartja.

-Mi történt? – kérdezte aggódva. – Jéghideg vagy.

Lassan dörzsölni kezdte a testét, csókjaival finoman melegítette, beborította. Aisa lassan

magához tért a sokkból és sírni kezdett. Merrion csitítgatta, ahogy a gyermeket szokás, majd

mikor megnyugodott, lágy csókot lehelt ajkaira.

-Ne haragudj, hogy késtem – szólt halkan -, eligazítás volt, utána a tanács hivatott.

Lágyan elmosolyodott.

-Megyünk Atlantiszba? – kérdezte, Aisa pedig erőtlenül bólintott.

-Megengedték, hogy visszatérjek.

-Nekem pedig azt, hogy elkísérjelek. Mi történt az előbb Aisa? Nagyon gonosz varázst

éreztem.

-A hang, az árny, ami mostanában kísért, újra eljött, és azt mondta…

Nem tudta, nem is akarta elmondani, mit mondott neki. Könnybe lábadt a szeme és fejét rázva

Merrion ölelésébe bújt.

-Senki sem bánthat – mondta a férfi határozottan. – Örökké védelmezni foglak.

Aisa elmosolyodott.

-Ilyet ne ígért, az örökké végtelen hosszú idő.

Merrion felemelte állát. Aisa megdöbbent azon a határozottságon és szerelmen, amit

szemeiből kiolvasott.

 

-Örökké - suttogta és újra megcsókolta. Aisa egy pillanatra elernyedt karjaiban, de

megnyugodni nem tudott: mi van, ha az örökké nem a mennyország, hanem a pokol?