Novelláim...

bel_corma•  2019. június 2. 21:42

Aisa - 5. rész

A hely, ahová megérkeztek, finoman szólva is furcsának tűnt számukra. A keskeny sikátort szürke, kocka alakú épületek határolták, árnyaikkal még inkább elmélyítve az alkonyi félhomályt. Csak néhány, vibrálva éledező, kristálylámpásra emlékeztető szerkezet fénye próbált meg birokra kelni a sűrűsödő sötétséggel. Épp mellettük, egy fémből kovácsolt, négylábnyi magasságú, szögletes tároló ásítozott félig üresen és amint kíváncsian közelebb hajoltak hozzá azonnal megcsapta őket a rothadó ételmaradék jellegzetes bűze.

 

Ebben a pillanatban egy vijjogó, kerekeken guruló gépezet száguldott el nagy sebességgel a sikátor végéből nyíló utcán. Egy pillanatig látták csupán, erős fényei mégis elvakították őket. A távolodó masina fülsértő zaja csak lassan halványult él és beletelt néhány másodpercbe, mire sikerült visszanyerniük a látásukat. Merrionnból önkéntelenül bukott ki a kérdés:

 

- Mi az ördög volt ez?!

- Az Atlantisz történetét tárgyaló kódexek lapjain találkoztam néhány rajzzal, melyek az akkori közlekedési eszközöket ábrázolták. Persze, azok némileg másképp festettek, de azért észrevehető a hasonlóság közöttük - magyarázta Ainara a gondolataiba merülve.

- Lilith azt állította, hogy csak a jövőben szabhatunk gátat a világ hanyatlásának… - suttogta Aisa lehunyt szemmel, miközben igyekezett ráhangolódni azokra a mágikus áramlatokra, melyek – reményei szerint – áthatották és működtették ezt az új helyet. Néhány pillanat elteltével aprócska tűzgolyó lobbant fel kinyújtott tenyerén, majd – miután összezárta az öklét – azonnal ki is hunyt.

- Nagyon gyengén érzékelem csupán a mannát ebben a világban – suttogta Merrion tűnődve.

- Igen, én mégis erőm teljében vagyok – fűzte tovább a gondolatot Aisa. – Nem igazán értem a dolgot…

- Azt hiszem, láthatatlan szálakkal kötődünk a múltunkhoz, ezeken keresztül pedig hozzáférhetünk a teljes, mágikus potenciálunkhoz is.

- De akkor hová tűnt a varázslat erről a helyről?

- Lehet hogy nem foszlott semmivé, csak nagyon kevesek kezében összpontosul. Talán, mindössze pár ember birtokolja az igazi tudást! – élénkült fel Ainara az elméjében hirtelen felvillanó gondolattól.

- Akkor… most hogyan tovább? – tárta szét a karját Aisa tanácstalanul.

- Lehet, hogy én választ adhatok a kérdéseitekre…

 

A hang gazdája, egy alacsony termetű, őszes hajú emberke, most óvatosan kilépett az egyik épület árnyékának a takarásából. Hosszú, furcsa szabású, fekete posztókabátot viselt, mely a térde magasságában ért véget. Lényéből – számukra megmagyarázhatatlan módon – egyfajta rendíthetetlen nyugalom áradt, szürke tekintete mélyén pedig a bölcsesség fénye csillogott.

 

- Talán ismerjük egymást? – Rázta a fejét Merrion hitetlenkedve.

- Nem ismertek engem, ám én… vagyis mi, már előre értesültünk az érkezésetekről. Hosszasan magyarázhatnám a dolgot, ám a lényeg az, hogy a látóink egyre hatékonyabban tudják használni a képességüket. A világ hatalmas változás előtt áll, de… Azt hiszem, okosabb lenne egy védettebb helyen elbeszélgetnünk erről. Kövessetek!

 

A férfi sürgetően intett az egyik ház sarkánál ásítozó pincelejárat irányába, ám Aisa nem érte be ennyivel a dolgot. Határozott hangon szólalt meg és választ követelt a kérdésére:

 

- Mégis, ki vagy te tulajdonképpen?

- Egy ősi, titkos társaság, a „Bölcsesség őrzői”-nek a tagja. Mint mondottam volt, szívesen eldiskurálnék itt veletek, de tényleg okosabb lenne mennünk!

 

A lány – egyelőre, legalábbis – megelégedett a válasszal. Gondolatban igazat adott a férfinak így némán bólintott a többieknek és csendben követték az öreget.

 

***

 

Szűk járatok bonyolult labirintusán keresztül haladtak céljuk felé. A folyosók falát téglák alkották és a legtöbb helyen még az őket összetartó anyagot sem porlasztotta el a könyörtelenül múló idő. A fényt a plafonon gyéren sorjázó lámpák szolgáltatták.

 

Nagyjából húsz perc telhetett el az indulásuk óta, amikor a folyosó egy embermagasságú, feketére lakkozott tölgyfaajtóban ért véget. Az idős férfi nem sokat teketóriázott, óvatosan lenyomta a kilincset, majd hátrébb lépett és az ajtót kitárva előre engedte őket. Aisa kétkedve nézett rá, mire az öreg rendíthetetlen nyugalommal bólintott. Ainara tanácstalanul pislogott befelé, Merrion pedig – megelégelve a lányok hezitálását – úgy döntött, hogy magára vállalja a vezető szerepét. Nagy levegőt vett és belépett a szobába, a többiek pedig szó nélkül követték őt.

 

A szépen berendezett, lakájos helységnek megnyugtató, otthonos hangulata volt. A padlóra színes, puha szőnyegeket terítettek, a falakat pedig hasonló minőségű, tetszetős kárpitok borították. Az ajtó melletti sarokban jókora méretű, mahagónifából ácsolt könyvespolc terpeszkedett. Különböző méretű kódexek és lexikonok sorakoztak rajta, de Aisa észrevette, hogy apró, papírborítású könyvek is akadtak közöttük. Ösztönös mozdulattal nyúlt a hozzá legközelebb eső, színes fedelű alkotás felé, ám még időben észbekapott és hátrébb lépett. Kissé elszégyellte magát a kíváncsisága miatt és mindenképpen szerette volna elkerülni azt, hogy esetleg visszaéljen az öreg vendégszeretetével.

 

- Nyugodtan megcsodálhatod, ha ahhoz van kedved…

 

A hang gazdája a túlsó sarokban megbújó, jókora méretű fotelben ülő, fiatal nő volt. Gyors mozdulattal állt fel az ülőalkalmatosságból, majd könnyed, ruganyos léptekkel átvágott a szobán végül pedig megállt velük szemben. Testhez simuló, fekete ruhát viselt, mely még inkább kihangsúlyozta tökéletes alakját. Világosszőke haját feszes fonatokba rendezte, melyek szorosan simultak a fejbőréhez. Mozdulataiban és egész habitusában volt valami- nőknél szokatlan- határozottság és erő, amit a két papnő érzékelt ugyan, ám tapasztalat híján nem tudták értelmezni azt. Csak a témában járatos Merrionnak sikerült levonnia gondolatban a megfelelő következtetést:

 

„Ez a nő a harc terén is nagy tapasztalattal bírhat!”

 

Az amazon ellentmondást nem tűrő módon, elbocsátólag intett az öregnek, az pedig biccentett, majd egy rejtekajtón át, sietve távozott. Amikor egyedül maradtak, a nő lazított fegyelmezett testtartásán, rideg vonalú ajkán pedig végre megjelent egy halovány mosoly. Könnyed mozdulattal intett a mellettük terpeszkedő, széles kanapé felé, mély altja pedig barátságos tónussal telítődött, amikor megszólalt:

 

- Hosszú út állhat mögöttetek így fáradtak lehettek… Üljetek le, kérlek!

 

Nem sokat kérették magukat, a nő pedig sietve odahúzott egy vasból kovácsolt széket és letelepedett velük szemben. Néhány pillanatig kíváncsian méregették egymást, míg végül az amazon törte meg a várakozásteljes csendet:

 

Ainara, Merrion és… Aisa. Marcus valószínűleg említette már, hogy tisztánlátóink jelezték az érkezéseteket. Épp időben jöttetek!

 

- Becses személyedben kit tisztelhetünk? – udvariaskodott egy sort Merrion, de rögtön el is csendesedett, ahogy elkapta Aisa haragos pillantását. A nő tekintetét nem kerülte el az apró közjáték és magában mulatott egy sort, ám erről csak könnyed félmosolya árulkodott.

 

- Milyen udvariatlan vagyok… Egyébként Luminarának hívnak és pillanatnyilag én irányítom ezt a helyet.

- Mármint… a „Bölcsesség őrzői” nevű szervezetet, ha jól sejtem – kottyantotta közbe Ainara.

- Pontosan.

- Hogyan alakult az emberiség jövője? – bukott ki Aisából a kézenfekvő kérdés.

 

Lumina lassan hátradőlt a székében és nagyot sóhajtott.

 

- Nos, ez egy hosszú történetnek ígérkezik…

- Épp nem akad egyéb dolgunk – kontrázott Merrion.

 

Luminara néhány pillanatra gondolataiba merült, majd nagy levegőt vett és elkezdett mesélni… 

bel_corma•  2019. május 17. 05:47

Aisa - 4. rész

Aisa megbabonázva meredt az álmaiban már oly sokszor látott lépcsőkre. Furcsa,

nosztalgikus érzés kerítette hatalmába. Néhány hete még csak ábrándozott arról, milyen jó

volna itt lenni és újra szeretetteli, boldog hellyé varázsolni ezt a világot, de most, hogy itt van,

körülvéve fájdalommal, gyásszal, nyomorral, tehetetlennek érzi magát. Csüggedés kezd erőt

venni rajta, ezért megrázza vörös fürtjeit és bátorítón a többiekre mosolyog.

-Nem – gondolja -, nem adhatom fel. Megpróbálom. Ha nem sikerül, akkor is elmondhatom,

legalább megpróbáltam.

-Milyen ostoba vagy! – csattan a fejében a már jól ismert, gonosz hang, ő pedig megtorpan és

ijedten körülnéz. Senkit sem lát. A hang kuncogni kezd, végül hahotázni. Aisa betapasztja

füleit és remegve térdre esik. Merrion rögtön mellette terem, Ainara pedig azonnal erős

védőhálót húz fel. Nem érti, mi történik, azt azonban érzi, hogy nagyon erős fekete mágiával

bántják Aisát. Mindig nyílt, vidám szíve haraggal telítődik, az energia forogni kezd körülötte,

végül magából kilőve megtisztítja a környéket.

Aisa egyből megnyugszik és zavartan néz fel a pihegő Ainarára.

-Ez a hely! – kiált fel kétségbeesetten. – Mérgező, gonosz, fertőző! Én is, az előbb…

Aisa mellé lép és szorosan átöleli. Ainara bár lassan, de újra egyenletesen kezd lélegezni.

-Pusztító haragot éreztem… Ezzel együtt vágytam rá, hogy pusztíthassak – nézett rendtársára,

aki lassan bólintott.

-Keressük meg a főpapnőt, utána tűnjünk el erről az átkozott helyről!

Folytatták útjukat, ami immár zavartalanul telt. Lassan felértek és megpillantották a szentély

kapujának romjait. Mindenhol törmelék, üvegszilánkok és halott őrök hevertek. Némán

elléptek mellettük és a szentély mélye felé haladva egyre jobban érezték a merkaba sötéten

forgó, mindent szétziláló energiáját. A fény is egyre gyérebben hatolt be az ablaknyílásokon.

Ahogy haladtak a templom mélyén lüktető merkaba felé, érezték egy hatalmas energia

jelenlétét. Erős, nyugodt és határozott volt. Bátortalanul egymásra mosolyogtak, remélték, a

főpapnő az. Nem is csalódtak. Amint beléptek a merkaba helyiségére gyönyörű, hollófekete

hajú nőt pillantottak meg. Fehér ruha feszült karcsú testén, melyet aranyöv fogott össze, fején

a szent kígyó koronáját viselte. Egy asztal mellett ült és kedélyesen teázott, miközben a

merkaba repedése egyre jobban tágult. Döbbenten figyeltek és Aisa hihetetlenül dühös lett.

-Mi a fenét csinálsz? – lépett dacosan közelebb. – Meg kell menteni Atlantiszt!

A papnő letette csészéjét és kedélyesen felé fordult. Zöld szemében vidámság tükröződött,

mint aki jót mulat Aisa és a többiek felháborodásán.

-Semmit sem kell – felelte roppant mély, érces hangján. Azzal figyelmét újra a tea felé

fordította és a kancsóból töltött poharába. Ainara és Merrion is közelebb lépett.

-Kiváló fekete tea Assam tartományból. Néhány évszázad múlva az angolok meg fognak

őrülni érte.

-Ki vagy te? – kérdezte Ainara és hangjában a kíváncsiság borzongással vegyült.

-Az elmúlt évszázadokban már sokan sokféle névvel illettek, de hívjatok csak a

leggyakoribban: Lilith.

-Miért nem mented meg Atlantiszt? – Aisát a sírás kerülgette. – Érzem, óriási spirituális erőd

van és…

-Atlantisznak pusztulnia kell – fordult feléjük komolyan. – Hidd el, már többször próbáltam

megmenteni. Utaztam térben is időben, inkarnálódtam már ezerszer, mégsem sikerült.

Beletörődtem. Ennek így kell történnie.

-Nem értem – szólalt meg Merrion. – Hogyhogy ugyanoda inkarnálódsz mindig?

-Nincs idő – amit te annak érzékelsz, csupán egy illúzió. Csak a most van, ezért halálod után

akkor és oda mész, ahova csak akarsz.

-Nem értem…

 

-Persze, hogy nem Aisa, sosem értetted. Mindig idealista voltál, egy jobb világról álmodtál.

Nincs jó vagy rossz, csak a most van.

Fáradtan nézett végig rajtuk.

-Ahhoz, hogy megértsétek a véget, látnotok kell a kezdetet.

Csettintett, mire elsötétült körülöttük a világ.

***

Aisa egy rózsákkal díszített, puha párnákkal körbevett ágyban tért magához. Meztelen volt,

mellette esti partnere, egy csodás testi adottságokkal megáldott katona pihent.

-Mit mondott, hogy hívják? – Merron? Vagy Morris? Nem emlékszem – vonta meg a vállát,

majd szőke, göndör fürtjeit megrázva az ablakhoz lépett. Csodás idő volt, a nap lágyan

ragyogott. A város halkan nyüzsgött, az emberek beszélgettek, imádkoztak és szeretkeztek.

Imádott papnő lenni! Minden egyes nap, amikor egy férfit vagy nőt megismertetett a testi

szerelem gyönyöreivel, úgy érezte, kiteljesedik az élete. Szolgálni, az életet védeni, a lelket

ápolni és az Istennő szent szerelmét továbbadni a legnagyobb jutalom és megtiszteltetés volt

életében. Halkan kopogtattak szobája ajtaján.

-Lépj be – válaszolta és legkedvesebb papnövendéke Aina lépett a szobába.

-Aisana papnő – hajolt meg. – Az idegen bolygóról jött lények vezetője találkozni szeretne

veled.

-Készíts rózsa fürdőt és ékesíts fel – adta ki a parancsot és testén apró izgalom futott végig.

Mindig szívesen látták idegen bolygók lényeit, de ezek a Marsról jött férfiak és nők igazán

különcök voltak. Vad, nyers vonások, éles elme és valami hidegség jellemezte őket.

Különösen a vezetőjüket, akiből csak úgy áradt a hideg. Majd én felmelegítem – kuncogott

magában és miután elkészült, jókedvűen a vendégek számára fenntartott terem felé igyekezett.

Az atlantiszi főszentélyt szintesre építették. Mint a teraszok, úgy helyezkedtek el egymás alatt

a szintek és mindegyik más színben tündökölt. A csakra színeinek megfelelően a vendégek

terme a kék árnyalataiban pompázott. Itt-ott vörös, citrom- és narancssárga, továbbá zöld

színárnyalatok is fellelhetők voltak, elsősorban a berendezés tárgyaiban.

-Üdvözlöm Marsall – lépett felé és kezét nyújtotta. A férfi gúnyosan elmosolyodott és

szájához emelte a papnő kézfejét.

-Főpapnő.

-Üljünk le, fogyasszunk egy kis gyümölcsöt és beszélgessünk.

A férfi megvetően nézte a friss, ropogós gyümölcsöket.

-Mi, a Marson, inkább a szilárdabb étkeket kedveljük.

-Ahhoz, hogy elménk könnyű maradjon és szárnyalni tudjon, elengedhetetlen a növények

lágyságának és a Nap erejének az energiába.

-Sohasem fogyasztanak nehezebbet?

-Mire gondol? Húsra?

-Igen.

-Ritkán. Az állatok érző lények és csak az önkéntes áldozatot fogadjuk el Istennőnk

tiszteletére.

-A mi istenünk a hús által ad erőt és hatalmat.

-Hatalmat szeretne?

-Igen.

-Mi felett?

-Az élet felett – válaszolta. Ha Aisana tapasztalt lett volna, akkor őrségért kiált és

kitoloncolják az idegeneket. De az ő szíve könnyű volt, vidám, teli bizalommal, ezért azt

gondolta, a férfi csak tréfál. Jóízűen kacagni kezdett, hiszen ennél nagyobb ostobaságot még

 

nem hallott. Az élet felett az egyetlen, mindenható Istennő áll, senki más nem képes uralni,

hiszen ő és teremtményei egyek. Tehát nincsen uralkodó, mert mindenki ural és uralkodik

egyszerre. Nem értette az elkülönültséget. Mikor lenyugodott, csillogó szemmel nézett a

férfira és önkéntelenül tegezésre váltott:

-És hogyan szeretnéd ezt megteremteni?

-Az energia irányításával.

Aisana a fejét rázta.

-Lehetetlen. Az energia áradó, végtelen, nem tudod az uralmad alá hajtani.

-Ha megengeded, bebizonyítom, hogy lehet. A Marson már megtettük. De túl későn.

Bolygónk tönkrement, nem alkalmas már az élet fenntartására. Népünk éhezik, napról napra

rosszabbul él. Azért jöttünk, mert szeretnénk nálatok letelepedni és tudásunkat átadni.

-Mi tiszteljük az Istennő minden teremtményét és szívesen fogadunk minden rászorulót.

Gyertek, éljetek velünk, ha pedig tényleg képesek lesztek az energiát uralni, akkor

együttélésünk igazán gyümölcsöző lesz. Most pedig – állt fel és lépett a férfihoz közelebb –

engedd meg, hogy megmutassam, hogyan élünk mi. Ha velünk akartok élni, tisztelnetek kell

hagyományainkat.

***

 

Változik a kép. A testek örvénylenek, az energiák kavarodnak. A fájdalom és az erőszak a

fénnyel és kéjjel egyesül. Pusztító erő generálódik, mely jobban és jobban húzza a mélybe.

Örvény támad, mely egyesíti az alsóbb és felsőbb szférákat. Sosem hitte volna, hogy

lehetséges uralni az életet, de sikerült, ő pedig elmerült a hatalomban, orgiában. Rabjai, nem

tud tőlük szabadulni, pedig a nép éhezik, fájdalomkiáltásai egyre gyakoribbak.

-Ne foglalkozz velük – súgja szívébe szeretője, a Marsall -, a gyengéknek pusztulnia kell.

Egy vágás, gyorsan, egyenletesen. Fájdalom, félelem, döbbenet.

 

***

A merkaba egyre jobban hasad, Ainara és Merrion ájultan hevernek. Aisa magához tér, felnéz

a papnőre, aki továbbra is nyugodtan teázik.

-Ha bűntudatot akarsz kelteni…

-Nem. És te se érezz. Te voltál Aisa, egyik korábbi inkarnációdban, aki beengedte a marsi

lényeket. Jóhiszemű, jószándékú, de kéjvágyó papnő voltál. A testiség lehúzott, a marsi nyers

erők megszédítettek. Láttad, hogy végezted.

Aisa önkéntelenül a nyakához kapott.

-Tudod utána mit tett veled?

Aisa a fejét rázta, de Lilith könyörtelenül folytatta.

-Vér áztatta testeddel addig fajtalankodott, míg az extázis megőrjítette, utána fogaival

széttépett és megette a húsod.

Aisa már tisztábban emlékezett: a képek, hangok és szagok olyan erősek voltak, hogy hányni

kezdett. Mikor lenyugodott, dühtől remegve nézett a nőre.

-Miért mutattad meg?!

-Hogy lásd éned sötét oldalát és azt, miért van benned düh, ugyanakkor olthatatlan vágy, hogy

helyrehozd tetted.

-Helyre kell – válaszolta erőtlenül, de Lilith szeretettel nézett rá.

-Hagyd a múltat. Ami volt, elmúlt. Ha jóvá szeretnéd tenni bűnödet, akkor a jövőt segítsd.

 

-Hadd próbáljam meg – könyörgött most már sírva Aisa. – Kérlek.

-Rendben.

Újra csettintett és Aisa álomtalan alvásba süllyedt. Lilith közelebb lépett hozzájuk és

szeretettel nézett le rájuk.

-Szegény, ártatlan, naiv gyerekek. Menjetek, próbáljátok meg a lehetetlen. Kezeit testük felé

helyezte és hamarosan mind a hárman eltűntek.

 

 

bel_corma•  2019. május 14. 20:18

Aisa - 3. rész

A telihold fényében a szent kőkör sziklái vaskos, ezüstös ujjakként nyújtózkodtak a csillagokkal teleszórt éjszakai égbolt felé. A könyörtelenül múló idő már legömbölyítette éleiket és itt-ott a moha is kiütközött a felszínükön. Olyanok voltak, mintha tucatnyi, néma óriás őrizte volna a tíz láb átmérőjű, kicsinyke tisztást.

 

A Bölcsek tanácsának tizenkét tagja a szikláknak háttal, a tisztás közepe felé fordulva sorakozott fel. Egymás kezét megfogva kört formáltak és imájukkal igyekeztek megzabolázni, majd testüket egyfajta csatornaként használva felerősíteni a planéták kozmikus energiáit. A Mindenség Anyjának segítségét is igénybe vették, hogy testük elbírja viselni az erős megterhelést.

 

Aisa és Merrion a körön kívül várakozott. Egymásba kapaszkodtak és lenyűgözve figyelték, ahogy a kövek lassan energiával telítődtek. Nem sokkal később már a belőlük áradó, egyre fokozódó vibrációt is tisztán érzékelték. A kör közepén lassan sűrűsödni kezdett a levegő.  Először olyan volt, mintha áttetsző, hullámzó vízéként fodrozódna, majd szemkápráztató, fehér fénnyel ragyogott fel.

 Az izzás egyre intenzívebbé vált ezzel egy időben pedig a mérete is növekedni kezdett. Nem sokkal később már egy embernyi méretű, tojás formájú dimenziókapu feszült a tisztás közepén.

 

A tanácstagok elengedték egymás kezét, Glenda anyó pedig egy intéssel a körön belülre invitálta a fiatal párt. Az izgatott Ainara is ott állt mellette, ő pedig kedves mosollyal az ajkán belekezdett mondandójába:

 

- A kapu néhány percig marad csak nyitva, épp addig, amíg a bolygók együttállása tart.

- Hogyan juthatunk majd haza? – vetette közbe Merrion, ám rögtön meg is bánta a meggondolatlan kérdést. Az idő sürgette őket és nem az ő feladata volt ezen töprengeni.

 

- Az Atlantiszi energiák sokkal erőteljesebbek, így a visszatérés sem okozhat majd gondot számotokra.

 

Ezután Aisához fordult, az pedig, kérdés helyett szó nélkül a keblére ölelte az öreget. Mikor kibontakozott az ölelésből, a lány szeme párás volt és Glenda anyó is csak nehezen bírta palástolni meghatottságát.

 

- Mindig a szívedre hallgass és ne feledd el, hogy a helyes út veszélyesnek és kiszámíthatatlannak tűnhet időnként, de a Teremtő gondviselése mindig elkísér minket. Légy ügyes és maradj a fényben, gyermekem!  

 

Ezután lassan hátrébb lépett és csatlakozott a körben várakozó tanácstagokhoz, magára hagyva a három fiatalt.

 

Ainara nem sokat teketóriázott és rögtön átlépett a dimenziókapun. Aisa már majdnem követte őt, amikor nagyon rossz előérzete támadt. Futó pillantást vetett a tanács odébb várakozó tagjaira és tudatalattijából elemi erővel tört fel egy baljós gondolat:

 

„Valaki hiányzik közülük!”

 

Arra azonban már nem maradt ideje, hogy felismerését szavakba öntse. Merrion sürgetően elkapta a karját és magával rántotta őt a kapun túlra.

 

***

 

A hely, ahová megérkeztek éppoly szörnyű volt, mint amilyennek Aisa az álmaiban megtapasztalta.

 

Az égbolt vérszínben ragyogott és egy hatalmas, horizontális repedés éktelenkedett rajta. A hasadás fekete szívként lüktetett és minden egyes dobbanással füstszerű, fél-anyagi testű entitásokat okádott ki magából. Az energia, mely a szakadást táplálta, egy monumentális kristály piramis csúcsából áramlott az ég felé, mely a város legmagasabb pontján terpeszkedett.

 

Felocsúdni sem volt idejük a megdöbbentő látvány okozta sokkból, amikor a hely gonosz, sötét aurája lesújtott rájuk. Nyomasztó volt és reményvesztettséggel valamint félelemmel igyekezett átitatni testük minden sejtjét. Erősen kellett összpontosítaniuk, hogy érzelmeik és gondolataik tiszták maradjanak.

 

- Érzitek a talaj remegését? – lehelte Merrick, miközben ujjaival finoman megérintette a földet.

- Hamarosan minden az enyészet martalékává válik majd – sóhajtott fel fájdalmasan Ainara.

- Eggyel több ok arra, hogy siessünk! – húzta ki magát jelentőségteljesen Aisa. Most nem kevés erőfeszítésébe került hogy képes legyen logikusan gondolkodni, ezt pedig Isteni önvalójának lelkében izzó szikrájára összpontosítva sikerült csak megtennie. – Le kell állítanunk a Piramist ahhoz, hogy a negatív merkaba-mező összeomoljon. Így, talán megmenthetjük a szigetet a pusztulástól…

- Segítség nélkül ez nehezen fog menni – aggodalmaskodott egy sort fiatal rendtársa.

- Ezért fontos, hogy megtaláljuk Atlantisz főpapnőjét – zárta rövidre a vitát Merrion miközben jelentőségteljes pillantást vetett Aisára. A lány fáradtan bólintott és a piramis mellett magasodó szentély irányába intett.

 

- Ha életben van még, akkor egészen biztosan ott találjuk meg őt!

 

***

 

Magukba roskadó épületek között törtek előre céljuk felé. A föld remegése időnként abbamaradt, hogy azután újrakezdődjön – mindig egy fokkal intenzívebben.

 

Már közel jártak a szentélyhez, amikor három, kormos füsthöz hasonlatos testű entitás megrohanta őket.

 

Aisa azonnal felvonta mentális védőpajzsát, ám legnagyobb megdöbbenésére a rátámadó lidérc nem foszlott semmivé, ahogy megérintette azt. Undorító, pókhálószerű szálakat növesztve megkapaszkodott a felületén, majd szörcsögve habzsolni kezdte annak energiáját. Aisa kétségbeesetten tapasztalta, hogy folyamatosan veszít az erejéből, varázslata pedig már majdnem összeomlott, amikor Ainara mágiája lesújtott a lényre.

Az élősködő kreatúra sötét teste hirtelen fehéren felizzott, majd egy szempillantás alatt kifakult a létezés ezen dimenziójából.

 

Aisa most hálás pillantást vetett rendtársára, ám aggodalomtól terhes tekintete már Merriont kereste. A férfit nem kellett félteni. Arcán nemtörődöm vigyorral lépett elő egy törmelék halom takarásából majd halványkék színben izzó pengéjét egy könnyed mozdulattal a tokjába csúsztatta.

 

- Az ezüstfegyverek a szentség erejével vannak felvértezve, amit a beléjük vésett, mágikus szimbólumok csak megsokszoroznak.

- Nem értem – tipródott Aisa. – Miért nem működött az erőterem?

- Mert a védőpajzsot mindig a félelem hívja életre – magyarázta Ainara. – Valahogy gyanítottam, hogy az itt tobzódó negatív energiákkal szemben, csak szent erők használatával van esélyünk dacolni.

- Azért remélem, hogy az út hátralévő részében már nem akadunk össze több ilyen izével – szusszant nagyot a férfi.

- Ha áldást kérünk magunkra, akkor bizonyosan nem! – derült fel Aisa arca és Ainara egyetértően elmosolyodott.

 

***

 

Óvatosan haladtak tovább, ám az út hátralévő részében már elkerülték őket a fantomok. Időnként belebotlottak ugyan néhány élőhalottként támolygó emberbe és egy földön fetrengő, habzó szájú férfi is az útjukba akadt, mégis, meglepően kevés holttest hevert az utcákon. Az emberek valószínűleg bezárkóztak a házaikba, vagy igyekeztek elmenekülni a közelgő katasztrófa elől.

 

– Mégis, kik a felelősek ezért a borzalomért? – kérdezte keserű hangon a férfi és hitetlenkedve megrázta a fejét.

- Annyit tudunk csupán, hogy Atlantisz aranykorában olyan lelkek is engedélyt kaptak az égi vezetéstől az ide történő leszületésre, akiknek a mentalitása élesen elütött az itt élő emberekétől. Amolyan tüzes, folyton harcolni áhítozó szellemek voltak ők és az Atlantiszon való letelepedésük, később pedig térnyerésük végleg megpecsételte a hely sorsát.

- A Marsról származó lelkekről beszélsz?  – kíváncsiskodott a férfi.

- Nos, lényegében igen. Az anyabolygójukon folyamatos harcban edződtek, így nem esett nehezükre az itt őshonos, naivabb faj fölé kerekedniük. Később magukhoz ragadták a hatalmat, azután pedig megépítették a kristálypiramist.

- Mi volt vele a céljuk?

- Még több hatalom, mi más? – suttogta keserűen Aisa. – a tudásuk hiányos volt és a teremtéssel való egység állapotából is kiestek már, így a piramis beindításával csak egy hibásan működő, negatív erőteret sikerült létrehozniuk. A túlcsorduló energiák végül szétszaggatták a téridő fátylát, az így keletkezett repedésen át pedig idegen dimenziók negatív entitásai áramoltak át ebbe a világba. Az embereken kezdtek élősködni, ez pedig rájuk nézve, végzetesnek bizonyult. Sokan megbetegedtek, megzavarodtak végül pedig, szörnyű kínok között, meg is haltak. Közülük láthattunk néhányat az imént…

- A régi uralkodóval mi történt?

- A krónikák szerint, Nergal király a messzi északon talált menedéket, később pedig a hozzá hű emberekkel együtt megpróbálta újjáépíteni a birodalmát.

- Figyeljetek, már közel a cél! – szakította félbe őket Ainara és amint kiléptek egy összedőlt ház romjainak a takarásából, végre megpillantották a templom bejáratáig felvezető, hosszú lépcsősor alját.

 

 

bel_corma•  2019. május 12. 20:11

Aisa - 2. rész

Az ítélet elhangzása után felálltak, majd sorban egymás után elsétáltak a bölcsek. Addigra a

nap lassan a horizont alá bukott, csodálatos napnyugtát varázsolva: kellemesen meleg volt, a

szellő lágyan fújdogált, az ég pedig rózsaszín, lila és narancssárga színekben pompázott.

A sort Glenda anyó, az öreg matróna vezette. Mélyen gondolataiba merülve ballagott. Tudta,

helyesen döntött, amikor igent mondott a kíváncsi papnő kérésére, ugyanakkor egy alattomos,

baljós érzés kerítette hatalmába. Olyan hirtelen csúszott be gondolataiba a negatívitás, hogy

maga is megdöbbent. Nem hitte, hogy sikerül a múlton változtatnia. Igazából remélte, hogy a

küldetés kudarccal fog végződni. Ha nem, annak beláthatatlan következményei lennének a

jelenre nézve…

Eddig jutott elmélkedésében, hiszen elérték és beléptek a Magasságos Teremtő szent

templomába. Minden nyilvános ülés után ide jöttek, hogy hálájukat fejezzék ki a Teremtőnek,

majd a szertartás végén megbeszéljék az ülésen elhangzottakat. Rangidősként ő lépett a fehér

márványból emelt oltárhoz. Meggyújtotta a rajta lévő gyertyákat, majd rituálisan megmosta

kezeit és arcát egy tálka vízben, amit Ainara vitt oda neki. Ezután felemelte kezeit és

imádkozni kezdett esőért, napsütésért, jó terményért. Ahogyan mondta az imákat, érezte,

amint teste kapu lesz és a Teremtő energiája feltölti. Egész lénye áttetszővé változott, majd

ragyogó fény hagyta el. A templom és egész környéke pozitív energiával telt meg. A

szertartás végeztével bevonultak az oltár mögötti kis terembe és leültek a kerek asztal köré.

Figyelmesen nézett végig társain és érezte, magyarázattal tartozik.

-Látom rajtad, Merrick tanácsnok, elégedetlen vagy – szólalt meg egy lélegzetnyi szünet után

és a férfi felé fordult, aki igen dühösnek látszott. Nem értettek mindenben egyet és látta rajta,

nem ezt a döntést várta tőle.

-Miért hagytad jóvá ezt az őrült tervet? – kérdezte a férfi halk, mégis fenyegető hangon.

Glenda anyó felé fordult, arcán nyugalom, béke és hetven évének összes ránca tükröződött.

-Aisa rendkívül tehetséges, nyugtalan, izgága leány. Addig úgy sem nyugodott volna, míg

meg nem találja a módját, hogy visszajusson. És inkább így, a mi áldásunkkal tegye, mintsem

fekete mágiával.

A bölcsek figyelmesen hallgatták. Ainara megdöbbent, amikor Glenda anyó fekete mágiát

emlegetett Aisa kapcsán.

-Aisa sohasem használna fekete mágiát – mondta ki a fejében kavargó gondolatokat.

-De igen, sajnos használna gyermekem – válaszolta végtelen szeretettel az arcán az anyó. – Ez

az oka, hogy anno nem őt, hanem téged választottunk tanácstagnak.

Ainara megdöbbent.

-Ő is, akárcsak te, öreg lelkek vagytok – folytatta az anyó. – Tudásotok kimagasló, ám Aisa

szíve hezitáló. Ha úgy adódna, élne a fekete mágiával.

-De anyó, Atlantisz végnapjaiba küldöd vissza, abba a korba, amikor a fekete mágia

mindennapos volt – szólalt meg Eliosa, a másik fiatal tanácstag. – Miért?

Az anyó figyelmesen nézett végig rajtuk. Mérlegelte, mennyit mondhat el, végül sóhajtott

egyet, majd szemeit becsukva beszélni kezdett.

-Az én időm hamarosan lejár. Az emberek egyre jobban elveszítik minden varázserejüket,

hamarosan nem lesz, akit tanácstagnak választhatnánk. Ha Aisa túléli ezt a próbát és ellenáll a

fekete mágia csábításának, akkor a halálom után azt szeretném, őt válasszátok a helyemre.

Percekig tartó csend volt szavaira a válasz.

-Elismerem – kezdte Merrick -, hogy Aisa nagyon erős papnő. És hajlok rá, hogy teljesítsük a

kérésed. De honnan lehetünk biztosak abban, hogy nem fog fekete mágiát használni?

Az anyó elmosolyodott.

-Természetesen nem megy egyedül. Biztos vagyok benne, hogy a szerelmes Merrion vele tart

és szeretném, ha te is mennél Ainara. Tudom, hogy barátok vagytok és hiszem, segíthetsz

Aisának a helyes utat követni. Természetesen csak akkor menj, ha szeretnél és a tanács többi

tagja is egyetért.

 

Ainara szívét hála és szeretet öntötte el, s amikor a tanács többi tagja is egyetértően bólintott,

szinte túlcsordult a boldogságtól.

-Szent törvényeink nevében, senki nem beszélhet arról, ami itt elhangzott – zárta le a

találkozót Merrick.

 

Aisa rendkívül izgatottan hagyta el a kőkört, ugyanakkor kétség és félelem ébredt a szívében.

Helyesen cselekszik? Tényleg érdemes visszatérni és megpróbálni a lehetetlent, Atlantiszt

megmenteni? Annyira vágyódott a csodás, idilli lét után, amit álmaiban látott, hogy ezért az

állapotért bármit megtett volna. Igen – emelkedett felül kétségein és rohanni kezdett a

göcsörtös tölgyfához, ahol Merrionnal beszélt meg találkozót. Ahogy kapaszkodott felfelé a

meredek lankákon, úgy lett arca egyre kipirultabb és ha arra gondolt, hogyan fogja Merriont

megcsókolni, elöntötte a vágy. Felérve csalódnia kellett, Merrion nem várta ott. Érezte, amint

harag és düh kúszik a szívébe.

-Azt ígérte, hogy itt lesz – kiabálta csalódottan és lerogyott a tölgyfa alá. Hátát

nekitámasztotta a fa törzsének és várt. Hamarosan lágy, meleg hullám borította el.

-A bölcsek visszatértek a templomba és áldást mondtak – gondolta és szíve egy pillanatra

felderült. Utána újra gyötörni kezdték a negatív gondolatok. Mindig kétségei voltak

önmagával és a hatalmával szemben, de amióta Merrion viszonozta az érzéseit, ezek

meghatványozódtak. Felér ő a férfihoz? Elég neki, mint nő? Nem fog ettől a kapcsolattól

varázsereje meggyengülni? Merrion valóban szereti?

-El fogsz bukni – suttogta hirtelen egy hideg, negatív hang, ő pedig egyből felpattant és

idegesen nézett körül. Félelem borította el, de igyekezett megnyugodni és lassan elkezdte

védőpajzsát felhúzni. Egy ideje kísértik, egy testetlen hang újból is újból próbálja

felemészteni. Érezte a fekete mágia bizsergető, ugyanakkor jéghideg, kegyetlen varázsát.

-Honnan tudod? – válaszolt a hangnak, de csak halk kuncogás volt a válasz.

-Ugyan Aisa – felelt végül -, tudod, hogy gyenge van. Megbuktál mint papnő, megbuktál,

mint nő. Merrionnak sem kellesz.

Amint kimondta legnagyobb félelemét, Aisa védőpajzsa összeroppant. Érezte, amint a

testetlen árny lassan felé kúszik és készül varázserejét felemészteni. Már majdnem elérte,

amikor gyorsan visszahúzódott, majd eltűnt. Merrion aggódva rohant Aisához és úgy

szorította magához, mint fuldokló az ágat, ami a vízfelszínen tartja.

-Mi történt? – kérdezte aggódva. – Jéghideg vagy.

Lassan dörzsölni kezdte a testét, csókjaival finoman melegítette, beborította. Aisa lassan

magához tért a sokkból és sírni kezdett. Merrion csitítgatta, ahogy a gyermeket szokás, majd

mikor megnyugodott, lágy csókot lehelt ajkaira.

-Ne haragudj, hogy késtem – szólt halkan -, eligazítás volt, utána a tanács hivatott.

Lágyan elmosolyodott.

-Megyünk Atlantiszba? – kérdezte, Aisa pedig erőtlenül bólintott.

-Megengedték, hogy visszatérjek.

-Nekem pedig azt, hogy elkísérjelek. Mi történt az előbb Aisa? Nagyon gonosz varázst

éreztem.

-A hang, az árny, ami mostanában kísért, újra eljött, és azt mondta…

Nem tudta, nem is akarta elmondani, mit mondott neki. Könnybe lábadt a szeme és fejét rázva

Merrion ölelésébe bújt.

-Senki sem bánthat – mondta a férfi határozottan. – Örökké védelmezni foglak.

Aisa elmosolyodott.

-Ilyet ne ígért, az örökké végtelen hosszú idő.

Merrion felemelte állát. Aisa megdöbbent azon a határozottságon és szerelmen, amit

szemeiből kiolvasott.

 

-Örökké - suttogta és újra megcsókolta. Aisa egy pillanatra elernyedt karjaiban, de

megnyugodni nem tudott: mi van, ha az örökké nem a mennyország, hanem a pokol?

bel_corma•  2019. május 11. 20:33

Aisa

Aisa tekintete megpihent a zöldellő lankákon, melyek a sűrű erdőség szélétől, lágyan ereszkedtek alá az alant elterülő síkságig. A távolban húzódó, töredezett partszakasz fehér sziklái már csak aprócska barázdáknak tűntek a kékes párába hajló horizonton, a túlnan hullámzó óceán morajlása pedig – ilyen távolságból, legalábbis – még a legélesebb fül számára is rejtve maradt.

 

A lány nagyot sóhajtott, lehunyta fáradt szemét és hátával nekitámaszkodott egy ferdén nőtt, öreg tölgy vastag törzsének. Mélyeket lélegzett és igyekezett ráhangolódni a kéreg alatt áramló életenergia forrón lüktető hullámaira. Egy perc telhetett el csupán, mire a lány bájos arcvonásai kisimultak, feszes lélegzete pedig felszínessé és egyenletesség vált. Kellemes bódultság kerítette hatalmába és tíz perc elteltével, már kissé jobban érezte magát.

 

- Próbálsz elrejtőzni a zavaros rémálmok elől? Ezen a helyen nem lehet nehéz dolgod!

 

A hang gazdája – egy magas, sötét hajú, szürke szemű férfi – könnyű léptekkel vágott át az apró tisztáson, mely elválasztotta őket egymástól. Pimasz mosolya láttán a lány arca felderült, ám fékezte azon vágyát, hogy azonnal Merrion karjaiba vesse magát.

 

Egy évvel ezelőtt ismerkedtek meg, amikor is a férfit – dicső hadi tettei folyományaként –  hadnaggyá léptették elő és egy távoli porfészek apró helyőrségéből áthelyezték a fővárosba. Aisát is nagyjából ekkortájt avatták papnővé, majd a templomi küldöttség állandó tagjává – amolyan tiszteletbeli diplomatává választották őt. Ezután már gyakorta megfordult a nagytanács épületében, melynek biztonságáért a férfi volt a felelős. Később azután Merrion testőr szolgálatra kérte át magát a templomba, mely döntésében természetesen fontos szerepet játszott a csinos, fiatal lány személye is. Végül – nagyjából fél évvel ezelőtt – kapcsolatuk elmélyült, ami igencsak boldoggá tette mindkettőjüket.

 

A papnő újra a horizontot fürkészte, míg a férfinek végre sikerült megtalálnia a tekintetét. Szó nélkül ölelték meg egymást, hosszú csókjukkal pedig sikerült enyhíteniük a másik távolléte okán lelkükben feltámadó hiány érzését.

 

„Hiányérzet…”

 

Olyasfajta, újonnan megszületett érzelem volt ez, mely lassan, de biztosan váltotta fel az emberek szívében fokozatosan gyengülő, majd végleg megszűnő belső egység érzését. Aisa dühösen megrázta a fejét, hogy elűzze elméjéből a lehangoló gondolatokat. Amikor megszólalt, hangja fakó volt és fáradt:

 

- Az álmom megismétlődött, ám ezúttal sokkalta életszerűbbnek tűnt számomra. Előbb az idilli világban jártam, azután pedig annak eltorzult, inverz párjában, végül pedig…

 

A lány hangja elakadt, ahogy egy pillanatra újra átélte a rémálom borzalmait és csak nehezen sikerült megtalálnia a hangját.

 

- Egy szörnyű kataklizma során minden megsemmisült! Egyszerre éltem át minden haldokló fájdalmát, azután pedig a végtelen ürességet…

 

- Miért nem számolsz be a tanácsnak az álmodban megtapasztalt szörnyűségekről? Minden ember megszenvedi az érzelmi és mentális hanyatlást, a mágia pedig fokozatosan gyengül. Talán a próféciákban megjósolt végidő közeleg…

 

- Nem, az még túl korai lenne – sóhajtott fel a lány és sikerült kissé megnyugodnia. – A szívem mást súg és… ezt a sejtésemet hamarosan megosztom majd népünk vezetőivel is!

 

***

 

A déli nap aranyszínű fénye éles körvonalú árnyakkal szórta tele a tucatnyi kőtömbbel övezett, aprócska tisztást. Az idő által csorbított, penészes sziklák mérete nagyjából egyforma volt, - úgy két láb magasak és három láb szélesek lehettek.

 

A tanács tagjai a vaskos kövek tetején foglaltak helyet, egyfajta ülőalkalmatosságként használva azokat. A kamaszoktól az aggastyánokig minden korosztály képviseltette magát, de a jelenlévők zöme már jóval túljutott élete delelőjén.

 

A bölcsek tanácsának összetételénél is figyelembe vették a kozmikus egyensúly elvét, így a nők és a férfiak egyenlő arányban osztoztak a tanácstagok számára fenntartott helyeken. Általában az élettapasztalat és a bölcsesség jogán érdemelték ki a különleges státuszt, de egy másik világból úgymond „beszülető”, kimagasló képességekkel megáldott lélek is eséllyel indulhatott az értékes pozícióért.

 

Aisa a tisztás közepén állt és igyekezett erőt meríteni a kövekből kialakított, pozitív energiakörből. Lassan letérdelt, ujjaival megérintette a földet és rövid fohászt intézett az anyag e világi teremtőjéhez, a Mindenség Anyjához. A legvaskosabbnak tűnő szikla tetején trónoló bölcs megnyugtató hangja zökkentette ki őt tiszteletteljes révületéből:

 

- Gyermekem, hírét vettük ama bizonyos álmoknak, melyek téged kísértenek. Talán ismerjük is ezeknek az okát, de mindenképpen szeretnénk tisztábban látni. Ha megtennéd, hogy részletesen beszámolsz nekünk…

 

„Milyen gyorsan terjednek a hírek!”

 

A lány méltatlankodott még magában egy sort, mielőtt nagy levegőt véve belevágott mondanivalójába:

 

- Tulajdonképpen ugyanaz az eseménysorozat ismétlődik újra, viszont az álom képei egyre tisztábbak és a történésekhez kapcsolódó érzés-mintázatok intenzitása is fokozódik. A boldogságot egyre felemelőbbnek élem meg, míg a fájdalom…

 

- Mégis, miről szólnak ezek az álmok?

 

A kérdést az egyik kamaszlány intézte a papnőhöz. Hangja öregesen fakó volt, ami éles ellentétben állt fiatal külsejével. Fekete szemei érzelemmentesen csillogtak a melegen mosolygó nap fényében.

 

- Egy hatalmas szigeten járok melynek klímája kellemes, egyenletes hőmérsékletű. Világos árnyalatú, homokos talajon lépdelek, amely vakítóan ragyog a napfényben. Lenyűgöző szépségű, fehér márványból épített város uralja a központi hegy lágy ívű lankáit. Hét, magas fal osztja koncentrikus körökre a települést. Lélegzetelállító látványt nyújt, mégsem ez teszi igazán csodálatossá a helyet.

 

- Hanem micsoda?

 

Most a másik kamaszlány, Ainara szakította félbe Aisát. Szürke szemei kíváncsian csillogtak, hamvasszőke haja pedig az arcába hullott, ahogy - érdeklődésének önkéntelen nyomatékot adva -, kissé előrehajolt ültében.

 

Aisa elmosolyodott és elégedetten nyugtázta a tényt, hogy egy szívének kedves személyt is sikerült érzelmileg bevonnia a történésekbe.

 

Kettejük barátsága még évekkel ezelőtt vette kezdetét. Egyszerre lettek novíciák és együtt tanulták ki a természet-mágia minden apró fortélyát. Már akkor sejtette, hogy Ainara személyében erős szövetségest szerzett, ezen megérzése pedig utólag be is igazolódott amikor a lányt – fiatal kora ellenére – a bölcsek tanácsának tagjává választották. Ainara mellesleg Aisa kedvenc tudományának, az asztrológiának is szakavatott mestere volt.

 

- A mindenséggel való egység extázisának az érzése. Feltétel nélkül áradó szeretet… Nem, inkább szerelemnek mondanám, bár ez sokkalta több annál. Olyan tudatállapot, melyet már nem tapasztalhatunk meg, - itt és most bizonyosan nem.  

 

- Mi a helyzet a látomásod negatív aspektusával? – kérdezte a fekete szemű kamaszlány.

 

- Ugyanazon a helyen járok, de a szent együvé tartozás érzése már a múlté. A horizont az alvadt vér színében sötétlik és a szigetet áthatja a rettegés nyomasztó aurája. Fekete szakadások szabdalják az eget, melyeken át démoni lények özönlenek a földre, hogy azután az életben maradottak energiájából táplálkozzanak. Rengeteg a sorvadt, beteg ember, sokan pedig megzavarodnak a disszonáns energiáktól.

 

- Tudod, hogy mi okozza a hely pusztulását?

- Igen! – vágta rá Aisa habozás nélkül. A sziget közepén egy áttetsző kristálypiramis magasodik, mely szabályos időközönként aktiválódik és egy eltorzult, életellenes energiahullámot okád ki magából. Olyan, mintha egy hibás merkaba – mezőt generálna.

 

Most az egyik aggastyán, - egy férfi - ragadta magához a szót. Szárazon recsegő szavaiból végtelen béke és bölcsesség áradt:

 

- Úgy hiszem, hogy előző életeid egyikében ott élhettél, azon a rég elfeledett, csodálatos helyen. Krónikáink hiányos tudással rendelkeznek csupán arról a korszakról, ám az bizonyos, hogy létezett egy virágzó és egy hanyatló érája is. Azt nem tudom, hogy pontosan melyikben léteztél, de ez nem is számít.

 

- Hogyan… - hápogott a lány megdöbbenve. – Nem számít? Megpróbálhatnánk visszautazni az időben, hogy megváltoztassuk…

- Tán nem ismered az univerzum működésének alapelvét? Minden úgy történik, ahogy annak történnie kell. Odafent írjuk meg bölcsen a sorsunkat és idelent sem térhetünk el ettől! Nem változtathatjuk meg a múltat, mert azzal talán – saját lényünkkel együtt – a jelenünket is eltöröljük.

 

A tanács másik tagja – egy magas, izmos férfi – ripakodott rá a lányra. Tekintélyt parancsolóan húzta ki magát, ám ezzel csöppet sem sikerült kivívnia Aisa tiszteletét.

 

- Az a csodálatos hely megrontatott, végül pedig az óceánba süllyedt. Ez volt a legrosszabb verzió, ami megtörténhetett, így a folyamatba való bárminemű beavatkozás csak jobb irányba alakíthatja a jövőnket.

 

Egy másik agg - ezúttal egy nő – fűzte tovább a szót:

 

- Ha akarnánk, sem tudnánk visszatérni a múltba. A nagy kőkör működik ugyan, de már nem rendelkezünk akkora hatalommal, mellyel működésbe hozhatnánk azt.

- De igen! – tört ki Ainara a kelleténél egy hajszálnyival indulatosabban. - Olyan együttállás közeleg, mely ötezer évenként egyszer fordul csak elő. A planéták többsége hamarosan egy vonalban áll majd a nappal ez pedig elegendő energiát szabadít fel ahhoz, hogy általa életet leheljünk a szent portálba.

 

- Döntsön hát szavazás a kérdésről – suttogta az öreg férfi bölcs mosollyal az ajkán.

 

A testület tagjai sorban adták le szavazataikat. Voltak, akik csak „igennel” vagy „nemmel” voksoltak, néhányan viszont – pár rövid mondatban – meg is indokolták a döntésük okát. Végül szavazategyenlőség alakult ki, így mindenki a tanácsa legidősebb tagjára, egy agg matrónára függesztette tekintetét. Ő volt hivatott eldönteni a holtpontra jutott vita végkimenetelét. Halványan bólintott, majd halkan hozzátette még:

 

- Kalandvágyó lány vagy, én pedig nem állok az utadba. Ha sikerrel jársz, az is a teremtő akaratát tükrözi majd vissza, szóval… Igen, áldásomat adom az utadra!  

 

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom