beam blogja

forró éjjelen borítékolt képzelet

persze bele feledkezem

temet tenyered riad lelkem szobor

hallgatsz hallgatok

szemed kerek holdra mered

csend remeg moccanok 

minden perc légszomjas piruló képek égnek

csukott valóság mint fekete árny áll

simuló ujjak tépnek...fékezz:!

lépnek halandó vágyak

vérző szíveken kerge merészek

maradékon osztozó holnapok

hamvaimon térdre kényszerített dallamok

rezzenéstelen darabok bókok

gyenge szerepek féltenek

a te csak az én ezerszer fogadott 

nem él ...

lámpások fényénél úszó tetemek

lelnek hamvadó utakra írt ráncokat

oszlanak az éjben a magvakra várók

csordogálnak falainkra itt ott alvó

hontalan kérvények

vánszorgó lelkem húzom magamra

belerévedő tekintettel egy arctalan férfira

elalvó pékség rejtekén szikkadó kenyér

magányosan bámul kifelé és szusszan

a mezítelen holdra

halk koppanással indulok tovább

reménnyel gondolva álmaimra váró

párnám vonalára izzadó tündér árnyak

várnak

karókra tűzött éveket rebegek ajkamon

üres karom csak a levegőt öleli

kigombolt május hajnalán

majd kövekre csorog hiány dallamom

 

takargatom árvaságom 

"lányom"

csak múlt lábnyom 

hervadó lelkemen képek égnek

zuhannak az álmaim szigetére

reggelre megtérnek unokáid szemében

nem tehettem csak élőn temettem

homlokom mögé szemed mely napnak

tengelye rejtett és táplált szenvedély 

gondolatban ( hidd el) oly merész 

nehéz

tükrömben zajol mi most belém hatol

bogara kérdőn karmol 

nyakon szorongat és csak foltozom 

kósza szánalomra 

aggat friss levegőt

hajnalomra

aszpikban remegő ő a merengő

gyümólcsós ajkán zabolátlan szavak égnek

tégelyein címkézett ismeretlen érzések

szedegetve olt belé a szép kék vég

plátói virág izzadó növény szár

szökken tovább

tocsogó árnyak liba nyakán 

persze mint a napfény eső után

fürkésző tekinteted rejtem blúzom alá...