Az én városom

Az én városom szálló por, hamu

az élők és halottak pora,

itt temetőt lélegzik a téli táj,

és semmit sem tesz, aki ostoba.

 

Kábul az élet, a látni akarás,

génjeinkben a  narkolepszia,

a hegyoldal bőrét falja a parázs

a pincék borából nincs mit innia.

 

A folyó amit hoz, elviszi sietve,

a patak nyögi a retró álmokat,

lassan kiszáradt hordalék a medre,

műanyag cipők talpára tapad

 

s elhordja messze az új nemzedék,

a kapufélfák siratóasszonyok,

 a szobor a téren a lelkét fújja rég,

üveg-ház-hatás… kamion szuszog

 

Itt  születtem, meg tudom mutatni,

azt a korhadt szobaablakot,

hol anyák vajúdták a születő várost,

ma egyedül, meghalni vannak ott.