bankban blogja

Egy csillagfényes éjszakán
megcsókolt a legszebb lány,
azóta a szívemen
virágzik a szerelem.

Ha rámtekint csak pislogok
két szemében ott vagyok
a barna mélység simogat
oly pajkosan csalogat.

Mosolyától az leszek
ami csak én lehetek,
ez a legboldogabb szenvedély
az egész Földnek kerekén.

Egyszer, majd egyszer az legyél nekem,
elképzelem, hogy esténként hozzám bújsz
csendesen. Álomba ringatsz és önmagad
is elszunnyadsz, fejed a vállamon, hajad
ott lebben arcomon. Felébredek.
Meg sem mozdulok, álmodat ne zavarja
ébredésem. Csak nézlek és úgy száll le
arcomra mosolyom, mintha angyalszárny
repítette volna rám. A csendet hallgatom
és nézlek. Eszembe jutnak a könnyek,
a tévedések, és mégis itt vagyunk és
ahogy nézlek, valami láthatatlan kéz
megsimogat. Rád nézek és látom, ébren
vagy, a láthatatlan kéz a Te kezed.
Könny szökik szemembe, mert a perceket
megállítanám, hogy ez a pillanat örök
maradjon és ne bonthassa azt semmi sem.
Szólnék, de ujjad számra helyezed és
én értem, nem a szavak kellenek.
Egyszer, majd egyszer az legyél nekem,
reggel felébredek és nézem álomszép
testedet. A konyhába megyek, felteszek
egy kávét, aztán ajtóban megállék és
látom, hogy ott van az a NŐ aki a
legszentebb nekem. Akire bízvást rá bíznám
az egész életem!
Egyszer, majd egyszer az legyél nekem,
a támaszom, a Kedvesem, az álmaim;
egyszer, az legyél nekem: Az egyetlen édes
feleségem!!!!

Mit mondhatnék ? Szeretlek, s persze furcsa lehet, hogy ebből titkot sem csinálok,
hogy más szavát nem hallgatom, hogy egyszerűen és igazán szeretlek .
Elmenekülhettem volna, mégis maradtam, nem kényszerből csupán érzéseimtől vezetve,
s ha bármi fájt is, jár a megbocsátás, hisz ettől lesz igaz az ember szerelme.
Nem kérek önzőn , csak általad, nem akarok angyalt magam mellett, hasztalan,
légy önmagad, s ne kérj bocsánatot, ha néha elhagyják ajkad ostoba szavak.
Ember vagy Te is, hibáid lényedhez tartoznak, ne rejtsd, vállald büszkén azokat,
ahogy én is vállaltalak mindig, napsütés és vihar idején is, büszkén, akarva Téged,
ha kellett ezernyi csillag fényével erősítve a te pislákoló fényed, hogy újra égj !
Mit mondhatnék ? Szeretlek, szavak rengetegében, ostobán cseng leírva, de
elmondani újra és újra már nem lehet, mert elveszti jelentését, lényegét :
a szív remeg a  másik hiányától, de néha mégis jó a csend, hogy a hiány
érzete feltörjön ismét, s ne azért öleljünk, mert ezt várják tőlünk, hanem mert
a szívünk súgja ezt, s fogd a kezem, ha látod gyengülök, szoríts magadhoz,
súgd a fülembe e néhány mondatot, titkold, hogy mennyire szeretsz, hogy
azt a szívem érezhesse meg.
Mit mondhatnék ? Szeretlek, s csókjaid bódító illatai, mint rózsafüzérek,
orromban összegyűltek, szemembe könnycseppek kerültek. Hallgatom
ahogy a fák suttogják neved, hallom ahogy a madarak énekelnek egyetlen
nevet. A tiéd az és én büszkén kihúzom magam, arcomon a ránc kisimul, arcod
szemem elé képzelem és rádöbbenek : mit jelent egyetlen perc is nélküled.
Őrült ragyogása vagy életemnek, rohanás, száguldás a végtelenbe, de akarom,
nem érdekelnek furcsa közhelyek, hogy nem értenek az emberek, csupán Te
maradsz és én, mikor nyugalmat találtál mellettem, egy hídon átvezetlek, s
megmutatom a palotát az újabb lakhelyed, ami olyan lesz mint egy kis sziget,
de ahonnan belátod  végre a végtelent.
Mit mondhatnék ? Szeretlek, s amikor az öregkor már nem kerülhet el, s falon
egyetlen képet nézek én, simogass meg és mondd : látod régen ily gyönyörű voltam én .
Majd akkor szemem fáradtan rádszegezem és mosolyogva válaszolom :
akkor szép voltál, ma vagy gyönyörű, mert az évek megszépítettek minden veled
töltött percet. Akkor szerelmes voltam, ma csodám tárgya vagy, mert csodálatos, hogy
csapongó lelked mellettem maradt !
Akkor majd könnycseppek hagyják el gyönyörű szemed, átölelsz és az a kis sziget,
egy pár örök birodalma lesz.