bakonyiili blogja

bakonyiili•  2022. november 23. 14:31

Még érzem...

Még érzem

       Kezed szorítását

még látom

       szemed pillantását.

Lassan libben

       ágon a levél

tudja egyszer 

        földet ér...


Még élem

        közös álmainkat

még tudom

        velem itt vagy.

Lassan elfogy

         a levegő

levél már

         nem zizzenő...


Még nincs

         nincs itt a vége

még megyek

         megyek elóre.

Tudom ott vársz

          vársz a felhőbe

ha mennem kell

          majd egyszer

          a jövőbe...

Búcsú férjemtől 1945 - 2022.11.09.

bakonyiili•  2022. február 26. 17:43

" Leszek a kinyújtott kezed!"

Kérem 

azt a valmit

a tegnapot

a mát

jövő

van?

nem találom

vagyok

éhes vagyok

ez még jó

hová

merre

ide?

te ttudod?


nem ismerlek

ki vagy

mikor jöttél


mikor megyünk

hová?


haza

2022,02,20,

bakonyiili•  2020. március 15. 09:56

Pont ott...

Ahol a leggyengébb
pont ott
feltette az Í-re
a pontot!


A koronavírus!

bakonyiili•  2020. február 4. 09:41

Biztató

Megjelent a gerle-pár
már biztos itt a tavasz.
Burukkolnak vidáman,
érzik már nem ravasz.

Renoválják fészküket,
várják már az áldást.
Remélhetjük mielőbb
a vidám csipogást!

bakonyiili•  2019. február 11. 15:20

Tóth Árpád: Lélektől lélekig

LÉLEKTŐL LÉLEKIG
 

Állok az ablak mellett éjszaka,
S a mérhetetlen messzeségen át
Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd
Távol csillag remegő sugarát.
 

Billió mérföldekről jött e fény,
Jött a jeges, fekete és kopár
Terek sötétjén lankadatlanul,
S ki tudja, mennyi ezredéve már.
 

Egy égi üzenet, mely végre most
Hozzám talált, s szememben célhoz ért,
S boldogan hal meg, amíg rácsukom
Fáradt pillám koporsófödelét.
 

Tanultam én, hogy általszűrve a
Tudósok finom kristályműszerén,
Bús földünkkel s bús testemmel rokon
Elemekről ád hírt az égi fény.
 

Magamba zárom, véremmé iszom,
És csöndben és tűnődve figyelem,
Mily ős bút zokog a vérnek a fény,
Földnek az ég, elemnek az elem?
 

Tán fáj a csillagoknak a magány,
A térbe szétszórt milljom árvaság?
S hogy össze nem találunk már soha
A jégen, éjen s messziségen át?
 

Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,
Mint egymástól itt a földi szivek!
A Sziriusz van tőlem távolabb
Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?
 

Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem!
Ó, jaj, az út lélektől lélekig!
Küldözzük a szem csüggedt sugarát,
S köztünk a roppant, jeges űr lakik!
 

1923