Szilvásgomboc---1.része----novella

Szilvasgomboc
Bekecs Károly elégedetten, a jóllakottság kellemes érzésével törölte meg a száját a fehér szalvétával. Derűsen nézett a feleségére, majd fensőbbséges mosollyal  és elismeréssel simogatta meg felesége fejet.


- Pompás volt ez a szilvásgomboc.
Tudta, hogy szívesen fogadja a dicséretet és sohasem fukarkodott az ilyesmivel,
 bár vitázhatatlan, hogy a mai gomboc valóban nagyszerű volt.
Lassan, tempósan rágyújtott a szivarjára, vastag sugárban fújta ki a füstöt,
majd felkelt, hogy átmenjen az nappaliba, mert a feketét ott szokta meginni. Elmenőben még megcirógatta felesége kövérkés állát, ami az elégedettség legmagasabb fokát jelentette, azután mielőtt végleg eltűnt volna az úriszoba magas támlájú karosszékében, megjegyezte:
- Fiacskám, tegyél el néhány darab gombocot vacsorára, tudod, hogy
szeretem.
Az asszony hálásan mosolygott és mindjárt a tányérra rakott négy darabot,   amit elzárt a kredencbe. Azután bement a hálóba és ledőlt a sezlonra, mert ebéd után jólesik fél órát pihenni.
Károly elnyúlt  a karosszékben és miközben a forró feketét kanalazta, átfutotta az újságot. Jóleső lustaság ölelte körül, majd a papiros csakhamar kiesett a kezéből és pillája lassan legördült.
Nem aludt, még csak nem is szundított, inkább nyugodtan emésztett. Ahogy kissé oldalra dőlt fejjel pihent a karosszék puhaságában, kellemesen langyos érzések cirógatták. A telt gyomor, a feketekávé édeskésen keserű íze, a kényelmes ülés, mind alkalmas arra, hogy csak kellemes gondolatokat termeljen ki az agyából és az életét kiegyen súlyozottnak látta.
Negyven éves, de azért egészséges, igaz, hogy kissé hízik, ez azonban nem baj. Felesége, akivel már tizenkét éve él együtt, áldott jó teremtés és emellett kitűnően főz, gondos háziasszony, Marika valóban a feleség mintaképe. Úgy érezte, hogy még mindig szereti az asszonyt.
Pontban fél háromkor kibújt a karosszék öleléséből, búcsúzkodás közben megcsókolta a feleségét, amit tizenkét év alatt egyszer sem mulasztott el, azután megindult a hivatala felé. Vidáman, frissen, megbékélten ért a bankba és lelki ismeretesen könyvelte el a folyószámla tartozásokat, miközben néha halk elábrándozással az otthonára gondolt, ahol az áldott jó asszony várja a sárgára sült, jól megcukrozott, vékony levelű finom túrós rétessel.
Hazafelé tartott, de feleúton hirtelen befordult egy mellékutcába:
 - Felmegyek Irénhez - gondolta - és figyelmeztetem, hogy rendezze a bank letétjét amiből él. Könnyelmű, léha teremtés, udvaroltat magának, lokálokba jár, cigarettázók, nem úgy viselkedik, mint egy úriasszony, ó és a felesége alig érintkeznek vele, most is csak azért keresi fel, hogy jóindulatilag figyelmeztesse, mert a váltó osztály főnökétől hallotta, hogy egy nappal már elmúlt a lejárati terminus.


 -Jelentse be Karcsit az unokatestvérét— mondotta a szoba leánynak és egy perc múlva már ott állott a hálószoba küszöbén, ahol egy pillanatra önkéntelenül is megtorpant, mert a félhomályos helyiség idegenül fogadta és az elmosódó tárgyak között elvesztette tájékozódását.
 - Hozott Isten - fuvolázott feléje egy meleg csengésű hang valahonnan a sezlon felől.
- Szervusz Irén - válaszolta barátságosan. Csak most látta, hogy a nő a sezlonon fekszik.
- Gyere közelebb  Károly és csücsülj ide mellém - hangzott újból a szívélyes invitálás.
Szeme lassan megszokta a letompított világítást. A kerevet mellett égő, sárga ernyőjű lámpából bágyadt fény zuhogott a bútorokra és ebben a fáradt fényben feküdt bronz színű selyem pizsamában Irén.
 Szőke haja, púderes arca, fehér keze, finom formájú meztelen lába, amelyet a pizsama nadrág csak bokáig takart, a szájában füstölgő cigaretta, általában az egész szoba minden puhaságával mozi filmekre emlékeztette. Ott feküsznek a nők így a sezlonon a színes díványpárnák tömegében, teljes istenségükben  várva a szerencsétlen férfit, aki hálójukba kerül. önkéntelenül is elmosolyodott.
- Minek köszönhetem a szerencsét, kedves rokon ?-kérdezte a nő kissé gúnyos udvariassággal
-Tudod, kérlek, Irén, eljöttem, hogy figyelmezteselek a bank kárdod miatt. Már lejárt és ha nem fizetsz, perelnek. Legjobb az ilyesmit rendezni idejében kell.
- Nagyon köszönöm, Karcsi- Ha jól emlékszem, kaptam is felszólítást tőletek, de bizony megfeledkeztem. Na, nem baj, majd holnap rendezem, nehogy elvigyétek az utolsó párnámat, mert szeretek kényelmesen aludni. Felnevetett, miközben szabályos fogsor felvillant.
 - A fogai határozottan szépek -állapította meg  Károly és nyomban felesége szájára gondolt, amelyben az arany koronák és  tömések  egymás mellett sorakoznak.

Irén Marika után érdeklődött és megjegyezte, hogy kár annyira elhagynia magát.
 - Hízik a feleséged, Karcsi ,látod, én vigyázok magamra, rajtam nem találsz semmi fölösleges húst vagy hájat.  Karcsi  kissé elgondolkodott. Ami igaz, az igaz:
Ahogy végignézett a sezlonon fekvő karcsú alakon, elsuhanó másodpercekre összehasonlította a felesége elhízott figurájával és el kellett ismernie, hogy Irén kívánatosabb, frissebb, üdébb, mint a felesége. .
- Fogd meg a lábimat, milyen kemény, ezt a sport teszi. A férfi elpirult és keze már nyúlt, hogy rátapadjon a pizsama nadrág selymére, de azután visszahúzta. Nem, igazán nem illik, hová gondol ez az Irén ?.. .
 — Nos, mi az, félsz ? - gúnyolódott a nő. - Hiszen rokonok vagyunk. - Nem - . dehogy -igazán.
Hirtelen tűz hullám csapott végig a testén. A szoba nehéz, parfümös levegőjét fojtónak találta. És Irénből is olyan édes, régen érzett és már elfeledett illatok áradnak elő. Ez a tompított világítás, amelyben a fehér bőr olyan aranyosan sárgának látszik, a finom lábfej, a mosolygó száj és a nagy szürke szem egészen megzavarja a fejét és eltemetett érzések bugyborékolnak elő Lehunyta a szemét, kis ideig viaskodott magával, majd hirtelen felállott:
- Mennem kell, mert már későre jár. Ne feledd a bank tartozásodat .
- Hová sietsz úgy ? Maradj még, hiszen olyan ritkán találkozunk. De ha félsz, hogy Marika megharagszik, akkor nem tartóztatlak. Bekecs Károlyban ágaskodni kezdett az önérzet. Hát mit gondol felőle ez a nő, hogy ő papucs alatt van, hogy neki parancsol a felesége ? Nevetséges. Akkor megy haza, amikor akar. Visszaült helyére, rágyújtott egy cigarettára és tovább nézte unokahúgát kit még izgatóbbnak és kívánatosabbnak talált. A beszéd banális   témákra terelődött, családi dolgokat tárgyaltak le, majd Irén közömbösen megkérdezte:
- Mit ebédeltetek ma ?- Gomba levest, borjú sültet burgonyával és szilvásgombocot. A gomboc nagyszerű volt, estére is eltétettem néhány darabot. - Úgy látom, szereted a szilvásgombocot
- Nem tagadom, kedvenc tésztám.-válaszolt Karcsi

- Kérlek, Irén- pattant fel idegesen, - nem értem a furcsa kérdéseidet. A nő hangosan felnevetett, majd súlyos éllel dobta unokabátyja felé:
- Soha nem jutott még eszedbe, hogy a gombocon  kívül még más problémák is gyötrik az embereket. Például szépség, szerelem, vágy, szenvedély, szenvedés, élet, halál.
 - Ugyan, kérlek, az én koromban. Az ilyesmi a fiatalembereknek való. Irén nagyot szítt a cigarettájából, majd felemelkedett a sezlonról. Meztelen lába eltűnt a selyem papucs cifraságában, csak a rózsaszín sarka világított ki a pizsama nadrág alól. Búcsúzóra nyújtotta puha tapintású, hosszúkás kezét.
- Isten veled, Karcsi. Üdvözlöm a feleségedet, a kislányodat, a családi otthonodat és az összes gombocokat.

-Köszönöm. Szervusz. ... örült, amikor becsukódott mögötte az ajtó. Ide sem jön egyhamar. Amíg az esti szélben hazaért, folyton Irén szavaira gondolt és mivel nem értette azokat, elintézte a nőt azzal, hogy ostoba teremtés.

Folytatom