Rózsa a virágok,királynője---mese

babumargareta01•  2020. május 11. 20:35  •  olvasva: 66

Rózsa a virágok királynője----Wilhelem

Csiling— csiling!“ kezdék el a kis hóvirágok és kidugták kecses kis fejecskéiket a már olvadozó hólepel alól.
-Csiling - csiling! itt a tavasz; csiling - csiling, itt a szellő, itt a fecske, itt a lepke, itt a meleg napsugár, a kikelet mosolygása.

Itt a harmat, a kikelet örömkönnye; csiling - csiling, itt vagyunk mi is, a tavasz hírnökei, a kicsiny hóvirágok!


 Jött az ibolya, félénken kutatva, vajon veszélytelen-e a megjelenés és vajon nincs-e itt többé az irigy hó, mely minden ősszel eltakarja az egész földet és letaszítja a szegény kis virágokat a sötét kamrába aludni, ha nincs is kedvük hozzá.
 Jött a gyöngyvirág, a nefelejcs csak később jött, mert finom arcszínének ártott a még kissé hűvös szél, követte őt a bájos rózsa, a fényes tűzi liliom, utána jött az illatos szegfű, a kevély tulipán, az álnok gyűszűvirág és a nőhűség, egyszóval mind, mind, utoljára a golgotavirág- itt volt a nyár.
-Mit csináltál ott lenn az egész télen át?- kérdé a rózsa a tűzliliomot nyájas, csengő hangon.

 -Álmodtam! ragyogó, dicső álmom volt!
- Hadvezér voltam. Lépteimet enyészet jelölte,  pillantásom rombolás volt, parancsomra lángba borultak városok és falvak. Mert az én jelszavam halál és győzelem. Diadalaim közepette hallottam a szerencsétlenek hangját, átkot kiáltottak reám, a kinek csak fel kellett emelnem karomat, és fejedelmek csókolták lábam porát! De az átok utolért, győzelmeim koszorúját hervadtnak láttam, s életemet féreg emésztette.
Virágok királynőja, engem a lelkiismeret bántott!
-Én költő voltam-kezdte az illatos szegfű.
-Tömjénfüst környezett, képem hazám örök várában foglal el méltó helyet s nevem az utókoré. De a dicsőség fénye nem melegít, a babér nehéz a nő homlokán; a nő szerelemre van teremtve. Az ég szellememnek megadott mindent, am és szerencsés, de boldog soha!
-En udvarhölgy voltam-, mondá a pompás tulipán, -képmutatás volt egész életem és a szó ajkaimon hazugság vala. Fényt, az élet üres örömeit hajhásztam, melyeknek hiúságát nem ismertem el. Pedig enyém volt minden, mi az életet valóban boldoggá teszi, szerető férj, kedves, szép gyermekek -de én azokat semmibe se vettem. Minden érzést, minden eszmét álnok szívű, léha emberekre pazaroltam  s miután ifjúságom elmúlt, s vele uralmamnak ideje is, még egy boldog emlékem sem maradt, mely az aggkor szomorú napjait megvigasztalhatta volna.
- Virágok királynőja, én ismertem az élet fényes nyomorúságát, de boldogságát nem!
-Homlokomon a vértanúk töviskoronája virul- hangzott a golgotavirág ajkairól, -és keblembe háromszoros tőrt hordok. Küzdöttem a jóért, a szentért, de az igazság nem lakik többé a földön és az erény díja a szenvedés. Üldöztek, vérig kínoztak, míg meghaltam. De ügyem győzött és az emberek, kik az élőtől megtagadtak mindent, örökzöld koszorút fontak a halálfő homloka körül.


   Virágok királynőja, életem küzdéssel és megadással teljes volt. Lelkiismeretemet tisztán óvtam meg, de boldog nem lehettem soha!
-Engem a föld gyöngyének nevezett  el, zengett a tubarózsa, -én odaliszk voltam s szépségem elhomályosította  a napot az égen, a fénylő csillagokat- ámbra illata lengett körül. Hafiz dallamain szunnyadtam el. Kelet rózsaberkei alatt hallgattam esténként a bülbül bűbájos énekét. De ajkam el volt átkozva,mert csókolnom kellett azt, a kit nem szerettem, és azt, a kit szerettem, csókommal, szerelmemmel  megöltem..

 Virágok királynője, mi az élet, ha nincs benne szerelem? Mi az élet, a boldog szerelem koronája nélkül ?
-Es te-kérdé a rózsa az ibolyát, mely szemérmesen és ábrándozva tekintett ki zöld levélfátylából, -te mit álmodtál?
-En-, felelte  a szerény kis virág reszkető, dallamos hangon, -én nem beszélhetek semmit. Se dicsőségről, se fényről, se hódításról. Életem nyugodt volt a patak partján, kicsiny, alacsony kunyhóban, szerető férj oldala mellett éltem. Távol a világ zajától, nem ismertem az életet, csak a természetet. Én boldog voltam virágok királynője, mert a megelégedés, az ártatlanság és a szeretet boldogság, nem földi, de égi boldogság! Mély csend lett. A virágok viruló kelyheiből ömlött az illat és az éj rájuk terjesztette titokteljes fátylát.


 Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás a TwitterenMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése



Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom