Kertben olvasó asszony

A hang fakul, a kedv elcsendesül

az egyik elmúlt, új baj jő elő,

poros az élet, poros a világ,

mint egy kicsiny, falusi temető.

Az ember hangja egyre csöndesebb

életveszélyessé lesz a magány

Csak él és nem, tudja miért, minek

S nem is érdekli már ez a talány.*

Minden, ami szép, egyszer elmúlik

elcsöndesülnek majd a vágyaim,

a kedvem is vijjogva elröpül

tépett és kócos kurta szárnyain.*

A test meleg, szaporán ver a szív

az élet ez! Ha tested elkopott,

bezár a sír úgyis kegyetlenül

mint börtön tolvajt, ki kincset lopott.

Egy asszony ül a szomszéd kertben

ott,lágy hangja bágyadt, távoli zene

nyitott, szép, sárga könyvet simogat,

s mint ázott rózsa csüng le szép feje.