babumargareta01 blogja

Ez egy szerelem

Ezt a szerelmet hogy meséljem el,

ezt a szigorút, furcsát, szótalant,

miből csak ráncolt homlok itt fent

bár ezeréves pokol forr alant?

Hogy mutassam, hogyan nézzem,

hisz tenyerembe nem tettem soha

előlem is nehéz dobozba zártam,

látszólag födje pókháló s moha.

Elnézem, mások ajkáról repülnek

sok jelzők, mohók, színesek,

szürke vallomáskor úgy érzem,

tiltott gyökeret eresztenek.

Nyugodj bele, én is belenyugszom

ez a zárt világ marad, örök titok

erre a lapra, mások hogyha látják

képtelenség,rá sohasem nyitok.

Forrósodhat robbanásig a katlan

s a csengő tavasz hiába hiteget,

a poétából kint ezt láthatják csak

a problémást, elvontat, hideget

Nap-felhő játéka

Lépteket űzött a csodás napfelkelte

friss levegő fogta körül a testem

s a friss nap bűvölten szállt az égre

öröm volt látni, minden lépésemre.

Uszályosan egy felhő fölfelé

csúszott s kígyózott szerteszét

szárnyát bontogatva nőtt az égből

s lépésemmel együtt vonult a rétről.

De a nap mintha áttörte volna

a felleget,s világosság hatott át,

lezuhant csendben gombé alakulva

a hegy s erdő közt osztotta magát.

Elgondolom, be jó volna, be szép.

felemelni nagy bátran a fejem

és ahogy illik, szép szerelmesen

nézni a jövő bánatos szemét.

Jövő, te nagy titokzatos-titok!

Te mindig ámító, bolond színész

úgy rejt előlünk el egy szürke kéz,

mint titkos szobát sötét kárpitok.

Sok évek óta, bús napok során,

várom, hogy megszépül a holnapom

így vártam mindig, bús hallgatagon,

míg más haladt nagy vígan, szaporán.

Tudom, hogy bús volt minden, ami volt,

tudom, hogy víg a jövő sem lehet

s úgy áll szívem a múlt s jövő felett,

mint ledőlt városok felett a hold.

Elgondolom, be jó volna, be szép.

felemelni nagy bátran a fejem

és ahogy illik, szép szerelmesen

nézni a jövő bánatos szemét.

Jövő, te nagy titokzatos-titok!

Te mindig ámító, bolond színész

úgy rejt előlünk el egy szürke kéz,

mint titkos szobát sötét kárpitok.

Sok évek óta, bús napok során,

várom, hogy megszépül a holnapom

így vártam mindig, bús hallgatagon,

míg más haladt nagy vígan, szaporán.

Tudom, hogy bús volt minden, ami volt,

tudom, hogy víg a jövő sem lehet

s úgy áll szívem a múlt s jövő felett,

mint ledőlt városok felett a hold.

Vilhelem-Margareta O.

Hajnalvárás

Peregnek a percek,

A homokóra

Lomhán hullatja,

Zümmögő porát,

Peregnek a percek

Majd virradóra

Felszívom a napnak

Bíborsugarát.

Most még várok

És lusta lelkem,

Sok furcsa könnyét

Rejtve itatom,

S várom a hajnali csodát,

Mikor a fényből

Ihatom.