Idegen illatok

zikrákat viharzik az ég kereke

csapodár villámok között,

vészharangot húz a szél fergetege

száraz faágak mögött.

Bűvös ,félelmetes ősi gyönyörrel,

szállnak esték hűvösen,

s reám integetnek lombtalan fák

csupasz testtel.

S porladó lombok, csipkés széleke

teregetnek őszi zenére,

hosszú utakon gurulnak zizegve,

a portól lihegve.

Testemet befogjak sötét ,vad szörnyek

nyüzsgő szenvedéssel,

s oly kilátástalan az életnek terve

a megnyílt őszi éjben.

S érzem az idegen leheletek illatát

az évszak ébredésével,

s úgy fáj a zavart idő kegyetlensége

testemet érintve.

Vilhelem-Margareta Orminisan