Végtelen a tenger

Mert néha úgy van elcsitul az esküm

S a rásütött vad csókpecsételés.

A magam őrjöngőn belevetés

Hogy testén át a lelkéig lefúrjak.

Ş oly furcsán ül előttem, oly szegényen

És néha felkel s mint halk idegen

Kinek tilos zavarni birodalmam,

Tétován, fejet hajtva kimegyen.

Ő nem tudja , hogy megszállt némaságom

A gyöngyhalászé, ki a tengerágyon,

Fuldokolva tépi tövestől a kincset.

S rádöbben fenekén a forgatagnak.

Hogy végtelen a tenger, mint az Úr,

Hogy mint az Úr, oly véghetetlen gazdag,

S ha millió halállal száll elébe

Nem jut titkának Isten közelébe.

S néha megáll a halk tükör felett

Megtorpan a szentély harácsolástól

Egész mivolta áhítatra zárul.

A mérhetetlenek kristály messzijéből 

Üzenet dobban a tenger szívéből,

Hová nem jutott soha testtel.