Tüzes játék

Az élet hegedűjén,húrrá feszült a testem

s bíbor dalát zenéli a zengő változásnak,

egyetlen rezgő húr én, kősziklám repesztem

mosolygok hogy nyomomban a hangyák kutat ásnak.

Művem oromba lépcső, mit ős oromba vések

és zergeillanással rajta magasba hágok,

lépcsőjük jobbra balra formálják a merészek

s dalom, víg versenyünkből nőnek a szebb világok.

És nincs játék tüzesebb ,hogy eme villanások

a földet egyre újjá és vígabbá teremtsék

a kutamat merre rejlik a sokszínű csodás ok,

mi nekem kedves ékszer ,nekik oltári szentség.

És nincs játék tüzesebb a szeretőm ölelni

s nem győzködni enyém vagy,s nem térdelni 

napos nyitott szemekkel meztelen táncra kelni

és tudni önmagáért a csókot csókolni.

És nincs játék tüzesebb, lobogva lánggal égni

szabad mezők szívében ingyen áldozni tömjént

üres halálfejekbe bátran kacagva nézni

s ha jön az alkonyóra meghalni vígan önként.