Szomorú szonett Barátomhoz

babumargareta01•  2022. január 4. 12:38  •  olvasva: 69

Már felnyúlnék az élet aranyához
hajszolt magam, aki eddig elárvult,
buja szemmel a csillagokra bámul
s nem közeledett máshoz, sem magához.

Becéz a nap, a sorsom már nem átkoz
most kráteröble forrongón kitárult,
égnek zúdítja mélye kincsét s a múlt
lélekkel térek meg a szeretett férfihoz.

De a halál épp belemar karunkba
láz surran be bíborló álmainkba
míg kaput-nyitni tékozlunk erőt.

Mire meglátnám már a délelőtti
vad csorda módra dübörög a munka
és ott tipor el a kapu előtt.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom