SZeretlek

Fennmaradtál értem az idők oltárán
vaksötéten dereng távolban képed,
ördöngösen az élet léha fonákján
együttlétünk eltörpült megértésében.

Ágyam felett fénylik keretes képed
csak fájó üresség árad fényében
ráterülnek elnyúlt testemre szűken
megcsillantva napsugaras emléked.

Ki kit melenget ma forrón álmában
elérve végre a valóság igazához ?
Hova széled majd a sok forró lehelet
mikkel együtt csókolóztunk nyáron.

A törvény nekem adatott örökre
és fáj szűkszavúságom halk zenéje
ma már csak magam kínozom félve
becsapva téged önmagam védem

örömök ,sóhajok kincsével terhelten,
döntést hozott telten minden lépésed
forró karomban védtem valós értéked
hogy búcsúzáskor ne legyen sérelmed.

Ma csak porszemként seper a szél
rejtélyes titkok csapata békésen kísér
alázattal telítve, bölcsességükkel ,
hogy nehogy újra beléd tévedjek.

Vilhelem -Margareta-Orminisan