SZeptember vegen

SZEPTEMBER VÈGÈN

Eltűnik az évem, elmúlik az élet

Bár látnám még egyszer a nyári vihart,

Hűlő napok útján fakulnak a fények

Más vár a virágra, mely újra kihajt.

Még reszket az ifjúi vágyam az éjen,

Még villan a lélek, még gyűl a remény,

De nem álmodok, mint a szikra, kevélyen,

Az ősz lobogása lett már az enyém.

Jöjj örök ősz, jöjj szép, arany őszöm

Mély csendbe lehervadt örök rohanás.

Derengjen aranyló, nagy álmú időkön

Tavasz riadása, nyáréji varázs.

Vad harc tavasszal bús, májusi könnyem

Lágyítva a földet, lassan tovafolyt,

Feszítsen az emlék míg álmodva, könnyen

Behorpad alattam a föld valahol.

Elporlad a szívem, megőrli az élet.

Bús tél szele rezeg fagyos csontjaimon

Fenn új tavaszokra csendül fel az ének,

Rügy pattan, kibomlik a rózsaszirom.

Virág-leheletnél gyengébb sóhajom száll

Elkapják, ragadják nagy, messzi szelek

Megborzong leheletén szív, fű, liliomszál

S halk vággyal álomba melegszenek.

Vilhelem-M.O.

30.04.2022