Rozsaszinu hold

Nem kell ma autó, villamos, vonat! 

Karon fogom az én jó barátomat.

Gyalog megyünk

mélyen be a berlini éjszakába.

Német kövön dong magyar vándor lába.

A külvárosban megritkult a nép

Egy pár elöltünk karonfogva lép

egy fiatal lány

talán, ki elszökött pár pillanatra 

s egy apacs. Az éj két elrajzolt alakja.

Szívük virágzik csoda-gazdagon 

A nő léggömböt tart egy madzagon

vidáman leng,

mint aki nagy tavaszok titkát hordja 

s mint szerelemnek rózsaszínű holdja.

A férfi sugdos, a nő kacarász 

úgy megrázza a csók s a kacagás! 

hogy táncot jár

fejük felett a rózsaszínű hold is 

s oly víg e kép, nevetne tán a holt is.

Oly víg s oly torz e hold s e két szegény

s Berlin utcáin mi a két öreg ember

nagyot nevet.

Ne kelljen sírni e örök nagy témán 

E hold is elszáll, vagy elpattan némán.

Ó régi régi rózsaszínű hold

Ugye a miénk is ilyen színű volt ?

Diákkorunk,

dalos szigetjén néha felvilágol 

ha álmodunk a régi jó világról.

Az éjszakában baktatunk tovább 

s azon töprengünk, ki az ostobább

mi ketten-e,

kik rongyolt kedvünk kacagással oldjuk, 

vagy ők s az ő kis rózsaszínű holdjuk ?