Reád várva

Alattam zeng a szépségek világa
sikoltó kéj s kin szörnyű kin hörög,
csak én ülök fönn némán, szem lezárva
a zajló élet s emberek fölött.

A vállamon lemondás ködpalástja
és rejtenek mély, színtelen ködök
az én világom szent, magány világa,
az árnyakon túl, tér, idő fölött.

S hiába vív a percek friss csatája
a trónom gőggel, mozdulatlan állja
örök homályban, tér s idő fölött.

De, jöhet messzi évek sok csodája,
én ott ülök csak fenn, szem lezárva
zajló élet s emberek fölött, reád várva.