Nyomor és kétely

Hétköznapi szennyek foltjában
szerény kezek egyfolytában
simítanak kalandos tett vágyat
a holtomiglan gonosz mában .

Törékeny szárnyaim ideg szálán
testem lassan száll a mában
rendületlen fekete nászban
forog körbe az élet lágyan .

Belefér minden a szokásomba
még őrzöm erényem rajongásig
kivívtam sanyargó együttlétünk
megtörten szívem fulladásáig .

Ahol eddig ajkam tüzesedett
most várom a kései csapdát
s az éjszaka úgy elernyed
hiába keresem simító kezed.

Kibékülök éjjeli illúziókkal
a fogyó szennyes rothadásban
szerelemre nem jutott sok idő
véget nem érő reggelig könyörgök.

S ha fordult a világ egyenesen
a kitervelt törvényben eltéved
füst száll az éjben ,szél kavarog
nézzük egymást mint kamaszok.