Ne itelkezz

Mielőtt elítélnék másokat
lassan magamba nézek
csont fehér kezeimmel
venyigét hessegetek
hogy ne verje ki szemem
félig ébren félig holtan ,
míg a rög szívemben olvad
talpam érdes nyomára
nehezedik a földi zuhatag.
S kapkodok ide oda
míg vállamon hasad a ruha
szemem íriszében vak folton
bölcs tekintetek ,
majd arcom elé kapom kezem
magamat figyelem
keresztbe tett kezekkel.
Ócska cipő ,fűző nélkül
térdemen kék foltok
érzéstelen sebek ,
hátra vetett fejemmel
látom a másik énem.
Ez a furcsa,
és csak mossa ,mossa
arcomat mostanában
megkönnyebbítő sírásom
mint az ásó
mikor kutat összekúr
vagy kígyókat közbeszúr.
Nem ítélek el másokat
míg magamban látom
ökörnyálas gondolatom,
mely időben elmosódó
de egyvégben áramló
pupillám színes önkényúr
de görbe látásom miat

óráról órára változó.