Nagy gondok

Vállam a gondok seregei húzzák, 

Szememben fátylas, örök szomorúság

Elporladt ősök temetetlen búja 

Felsír bennem újra.

Kínok seregét, ahogy hosszú sorba 

Szívükre évek ezrede sodorta,

Miktől elaszott búsan, meggyötörten 

Mind én örököltem.

Araszos vállal vívták meg a harcot, 

Öklük csapása mérföldekre hallatszott

S a szomorúság hogy rájuk lehelt

Pusztulniuk kellett. 

Keskeny a vállam, karom nincs acélból, 

Éjféltájt sokszor kerülget a téboly,

S mit ők nem bírták, a szomorú sorsom, 

Most egyedül hordom.

S az ezer éves nagy szomorúságnak 

Tudom nincsen vége, újra -újra támad, 

S ha megejt engem, százszor búsongóbban 

Felsír utódomban.