Minden hazugság

Kisváros utcáin naphosszat

kódorogni így, céltalan

mint én, mi lehet ennél rosszabb

de jó is, kinek célja van.

Mi lehet kegyetlenebb, kínzóbb

mint így járni, bénán, vakon

S keresni egy arcot, mi nincs ott

a háztetőn, a falakon. 

Két csillogó szemet kutatni

mi nincs sehol, a messziben

Csak lenne, kinek megmutatni

tudnám egyszer véres szívem .

Csak lenne, kinek eldaloljam

az álmaim, a terveim !

Életem mért kell könnybe fojtsam

és kábultan, földre verve így.

Miért? Miért? O, senki sincsen

ki meghallgassa a szavam 

Zörgetek százezer kilincsen és

minden ajtó zárva van .

És kószálom a siket utcák

kígyózó, mély végtelenét

s az égre sikoltom : 

Hazugság,hogy szép az ifjúság,

s az élet.

Hazugság! Hisz megfojt az élet,

sara, szennye szívemre foly

S hiába, nincs is mit reméljek

nincs cél, kiút sehol, sehol!