Mielott itélnél másokat

Mielőtt elítélnék másokat
lassan magamba nézek
csont fehér kezeimmel
venyigét hessegetek
hogy ne verje ki szemem
félig ébren félig holtan ,
míg a rög szívemben olvad
talpam érdes nyomára
nehezedik a földi zuhatag.
S kapkodok ide oda 
míg vállamon hasad a ruha 
szemem íriszében vak folton
bölcs tekintetek ,
majd arcom elé kapom kezem
magamat figyelem
keresztbe tett kezekkel.
Ocska cipő ,fűző nélkül
térdemen kék foltok
érzéstelen sebek ,
hátra vetett fejemmel
látom a másik énem
Ez a furcsa ,
és csak mossa ,mossa 
arcomat mostanában
megkönnyebbítő sírásom
mint az ásó 
mikor kutat összekúr
vagy kígyókat közbeszúr.
Nem ítélek el másokat
míg magamban látom 
ökörnyálas gondolatom
mely időben elmosódó
de egy végben áramló
pupillám színes önkényúr ,
de görbe látásom miatt
óráról órára változó. {W.B.}