Már hiába

Már hiába, hiába is fogadom, 

csendem nem lesz

és egy jó dalért

 a legjobb napomat eladom.

Pedig, kiszolgáltatottja időnek, 

kedvem pántlikái szakadnak, 

szívem tövisei kinőnek, 

s futó szavaimtól elmaradok.

Még jó, hogy fehérnép  vagyok

lesz mentségem gyenge nememre, 

a könnyen elsíró szememre, 

kijátszott szép tavaszaimra, 

fél-életemre.

Még jó, hogy fehérnép  vagyok

nyomorék dalt is

anyai ösztön vérével adok,

s hivalgó, biztos dalaimnál

jobban ölelem.