Maganyos seta

Magányos séta

Jó a földre borulni őszi magányban,

ziháló fák alatt s tűnt emlékek fölött

Jó emlékezni ezerszer csókolt puha szájára,

kedvesünknek, ki álmodik azóta

forró örömök vánkosán.

Jó magunkba néző áhítattal csöngetni

szívünk apró harangján, míg fáradt kezünkre

hulló aranyként pereg a lomb.

Jó visszanézni magános úton csendes séta,

közben, hogy a boruló bokrok méla sötétjén

kinek a múlt-arca néz reánk.

Jó egyedül őszi fák alatt,

magunkba befelé hallgatózni,

hogy benn

a szívünkben mekkora csend van.

És jó egy szél hordta piros levélért lehajolni

a deres földre s forró tenyerünk melegével,

élesztgetni, mint elmúlt szeretőnk rég kihűlt

szívét.

Vilhelem--Margareta .